Főrendiházi napló, 1910. II. kötet • 1912. június 19–1913. márczius 15.

Ülésnapok - 1910-36

A FŐRENDIHÁZ ződésnek — és nem szövetségnek — megkötése, a szerződés részleteinek megállapítása tisztán és kizárólag a coalitiónak müve volt. Ami tehát annak mezőgazdasági, agrárius vonatkozásait illeti, amelyeket Magyarországra nézve mezőgazdasági szempontból túlhaj tásaival együtt mindenki előnyösnek tart, tisztán és kizárólag a coalitiónak,. különösen a coalitió íöldmivelésügyi ministerének az érdeme. (Helyeslés.) A magam részéről akkor, midőn a kiegyezést megkötötték, bár a coalitióhoz tartoztam, mégis nyíltan kijelentettem, hogy az a Széll-Körber-féle kiegyezéssel szemben visszaesést jelent. (Helyeslés.) Sohasem tagadtam, hogy én az agrarismus védelmét, ugy amint az contemplálva volt, állategészségügyi rendszabályaival együtt, túlzásnak tartom ; de azok, akik ezt előnyösnek tartották, nem vonhatják kétségbe, hogy a kiegyezés ezen része tisztán és kizárólag a coalitiós kormány nevéhez fűződik. Nem akarok Ullmann Adolf ő méltósága beszédének egészére reflectálni, hanem annak csak azon részére kívánok egy pár rövid észrevételt tenni, amelyben a bankkérdéssel, a kiegyezés egyik részletével és azzal a hangulatváltozással foglalkozik, amely Magyarországon a bankkérdéssel szemben észlelhető. Az a kérdés, melyet ő tárgyalt, a most tárgyalt törvényjavaslattal tulajdonképen semmiféle kapcsolatban nincs. A bankkérdést Magyarországon senki sem fogta fel izoláltan; mindenki ugy fogta azt fel, hogy az egy részét képezi annak a gazdasági irányzatnak, melyet Magyarországnak a jövőben követnie kell. És itt az ország két táborra oszlik. Az egyik azt mondja, hogy az Ausztriával való kiegyezés, ugy amint ma fennáll, a vámközösség, a bankkérdés, Magyarország érdekeit kielégíti. Ezzel szemben egy hatalmas ellentábor azt mondja, hogy Magyarország, amelynek állami szervezete óriási kiadásokat igényel, a maga 2000 milliót meghaladó budgetjével nem állhat meg mint főleg agrár-állam és hatalmas iparfejlesztés nélkül a ránehezedő terheknek eleget tenni nem képes. Ezen irányzatnak következményeként jelentkezik az a kívánság, hogy Magyarországnak törekednie keli gazdaság

1 életének önálló berendezkedésére. Ebből a gazdasági önálló berendezkedésből természetesen következik az, hogy a vámkérdésnek s ezzel a bankkérdésnek egészen más alapon való szervezése lenne szükséges, mint ahogy az jelenlegi gazdasági rendszerünkben van. Akár jól működik, akár nem jól működik az Osztrák-Magyar Bank, aminek részleteibe bocsátkozni most nem akarok, annyi bizonyos, hogyha Magyarország át akar térni az önálló gazdasági berendezkedésre, gazdasági életének önálló alapon való felépítésére, a közös bank mai rendszerével meg nem állhat és nem elégítheti ki az ország érdekeit. (Igaz! Ugy van! a középen.) De a kérdéseknek ez a nagy complexusa, tulaj donképen a tárgyalás alatt levő törvényjaXXXVI. ÜLÉSE. fii vaslattal nincs kaj)csolatban. Ezen törvényjavaslatra vonatkozólag én a következő álláspontot foglalom el. (Halljuk ! Halljuk !) Én a jelen törvényjavaslatban foglalt felhatalmazást nem tekintem bizalmi kérdésnek, hanem olyan rendszabálynak, melyre az ország érdekében a kormánynak szüksége van s ezért azt meg is szavazom. Miért van szükség rendkívüli intézkedésekre ? Az előttem szólott t. főrend ráutalt arra, hogy Törökországnak európai része a Balkán-államok hatalma alá került, lényeges területi változások állottak be, és ennélfogva lényeges változások fognak bekövetkezni a vámrendszer kérdésében is. Eddig az osztrák-magyar monarchia kivitele Törökországba 11% értékvámmal volt terhelve, ezután a Balkán-államok vámrendszere szerint a kivitel 20—40%-ig terjedő értékvám alá fog esni. Természetes tehát, hogy itt rendezésre okvetlenül szükség van. Az osztrák-magyar monarchiának, de Magyarországnak is specialiter óriási nagy érdekei vannak a Balkán-államokban és Törökországban. A monarchia rpari kivitele a Balkánállamokba, Romániát is beleértve, 200 millióra rug, Törökországba való kivitelünk pedig 100 millióra, ebből körülbelül 20—25%, tehát körülbelül 65 millió érdekli Magyarországot. Az osztrák-magyar monarchia nem gondolhat területi nagyobbodásra, de arról nem mondhat le, hogy közelségét, positióját és történeti múltját fel ne használja arra, hogy a Balkán-államokban az ő gazdasági érdekei meg ne óvassanak. (Helyeslés.) Erről ez a monarchia sohasem mondhat le ; (Ugy van !) nem mondhat le Magyarország sem. amel}*nek gyenge iparára az az 50—60 milliónyi kivitel életkérdés, annál is inkább, mert ha kiszorulna az osztrák és a magyar ipar erről a területről, akkor az osztrák ipar itt benn kétszeres sulylyal nehezednék a mi alig fejlődött iparunkra, különösen a textiliparra, amelynek fejlődése pedig leginkább van az ország érdekében. Nekünk tehát itt nagy gazdasági érdekeink forognak szóban amelyeket erélyesen meg kell védenünk. Zichy Tivadar gróf ő excellentiájának igaza van abban, hogy nem helyes, ha az ország politikai befolyását gazdasági áldozatokkal kívánja visszaszerezni. Itt nem erről van szó. Mi azt akarjuk, hogy a mi politikai befolyásunkat abban az irányban érvényesítsük, hogy Magyarország és a monarchia ipari kivitelének az eddiginél kedvezőbb tért szerezzünk. S ha méltányos volt az, hogy az 1907-ik évi kiegyezésnél óriási áldozatokat hozott az ipar az agrár érdekek fejlesztésére, akkor méltányos, hogy agrár részről ne ellenezzék azokat a rendszabályokat, melyek a magyar ipar fellendítése érdekében szükségesek. Nem szabad felejtenünk, méltóságos főrendek, hogy a magyar ipar fejlődése legfőbb feltétele és kelléke a mi jövő fejlődésünknek. Mi államunkat ugy építettük ki, a mi társadalmi szükségleteink ugy vannak Konstruálva, a mi társadalmi szervezetünk igényei olyanok, melyek megkívánják, hogy necsak az