Főrendiházi napló, 1910. II. kötet • 1912. június 19–1913. márczius 15.

Ülésnapok - 1910-34

A FŐRENDIHÁZ XXXIV. ÜLÉSE. 45 is deteetivet állítsunk, ez mindenesetre czélszeriitlen, oktalan tanács volna. Miért? Azért, mert erkölcsi milieuben erkölcsi hatokat kell beállítani és a parlament, ismétlem, egy erkölcsi milieu, következőleg oda állítsuk bele azon tényezőket, amelyek erkölcsiek és amelyek az elnököt kísértésbe nem hozzák, hogy visszaéljen és pedig a karhatalom tekintetében visszaéljen az ő tekintélyével és hatalmával. Mi határozottan decadentiába esünk, ha erre az ösvényre lépünk, mert akkor mi kiállítunk bizonyítványt magunknak amellett, hogy nézzétek, a mi szervezetünk és a mi egész nemzeti életünk oly színvonalon áll, hogy ide erőt, erőszakot kell még a törvénynek házába is állítani! Méltóságos főrendek! Én ettől a decadentiától irtózom, annál is inkább, mert az ember sohasem tudja, mi lesz ennek a folytatása, mi lesz ennek a vége. Álljunk meg a biztos elveknek talaján és mondjuk ki: egy lépést se tovább abban az irányban, amely veszélyezteti a magyar törvényhozásnak nemes és biztató fejlődését ! (Helyeslések.) A törvényjavaslat megokolása hivatkozik a 48-i törvényhozásra és mondhatom, igazán negyvennyolczaskodik, mert hiszen azon a három oldalon tizenkétszer hivatkozik a negyvennyolczas törvényre. Csakhogy az ember tudja ám, hogy annak a bizottságnak, amely ebben a kérdésben ki volt küldve, mi volt a felfogása. Mi ismerjük a 48-as törvényhozás szellemét és tudjuk, hogy ez a szellem a legíiatalosabb idealismusnak volt a szelleme, következőleg irtózott mindenféle erőszaktól, sőt nem mert félni azoktól az eshetőségektől sem, amelyek sajnos, ma már mégis beállottak. Azt kell tehát mondanunk, hogy ők csalódtak; de ha csalódtak, akkor semmi esetre sem hivatkozhatunk az ő csalódásukra argumentumként. Naivak voltak. Mi, sajnos, reálisabbak vagyunk. Mi benn vagyunk a kátyúban, a realismus kátyújában, tehát követnünk kell a negyveniiyolczas törvényhozás szellemét. Ez a szellem pedig a szabadságnak, a nemzeti élet kifejlődésének a szelleme, amely mindenesetre nem akarta a hatalmat szolgálni, nem pedig főleg azért, mert hiszen az az elnök végre is a többség felé és a kormány felé hajlik, sokszor önkéntelenül is, és az a kormány végtére is egy más hatalommal kényszerül párosan és karonfogva menni, amely hatalom valljuk csak meg, minket véve nem nagyon nemzeti irányú, a legjobb esetben vegyes érzelmű és következőleg a mi kérdéseinket, a mi érdekeinket illetőleg a legritkábban érdemli meg bizalmunkat. (Mozgás.) De egy más tekintetre is bátor vagyok a méltóságos főrendek figyelmét felhívni. Nem akarom vitatni azt a kérdést: hivatva vagyunk-e beleavatkozni a parlament belügyeibe, ha ezt valaki esetleg belügynek mondaná. Én inkább azt kérdem : alkalmasnak tartják-e önök ezt az időpontot olyan törvénynek meghozatalára, amely határozottan belenyúl a magyar parlament tanácskozási rendjébe? Alkalmasnak tartják-e önök ezt az időpontot, mikor egy ellenzékmentes többség a jDarlamentben és egy kisebbség az utczán, vagy pedig a kávéházban ország-világ elé tárja a magyar törvényhozás meghasonlásának botrányait ? Alkalmasnak tartják-e önök ezt az időpontot, a mikor a magyar parlament akár jogosan, akár jogtalanul, de tényleg a fegyveres erők keretében inkább paródiája, inkább carricaturája a szabadságnak . . . Prónay Dezső b.: Ugy van! Ugy van! Igaz ! Prohászka Ottokár : ... alkalmasnak tartják-e ezt az időpontot egy törvény megszavazására, mikor a győzők beismerése és a legyőzöttek, a leszavazottak panasza egyaránt megegyezik abban, hogy végre is törés történt a magyar törvényhozásban, legalább a házszabályokon, és hogy ebből a törésből valók azután többékevésbbé mindezek a törvények ? Ez mindenesetre nem alkalmas idő egy ilyen törvény meghozatalára, mivel legalább is azt a látszatot kelti fel, hogy a hatalom siet magát biztosítani és ij)arkodik mindenféle törvényhozási sikereivel valamiképen feledtetni saját törvénytelenségeit. (Ugy van!) Ez pedig, ugy-e, a legrosszabb látszat. Legrosszabb látszat azért, mert a magyar népben is megzavarja a törvényes érzéseket és megzavarja a jogrendbe vetett hitét és bizalmát. Mi ugy neveljük azt a magyar népet, hogy a törvényben az Isten akaratát lássa, hogy a törvényben az erkölcs motívumait, inspiratiójait érezze, hogy a törvénynek prestige-e a jog és az erkölcs, hogy a törvénynek sanctiója a büntetés is. de voltaképeni sanctiója a lelkiismeret, (ügyvan!) Ha már most ezekhez a nagy érzésekhez a gyanúnak vagy a kételynek árnyéka kerül, ugy-e, rosszul neveltük és rosszul állítottuk be a. magyar népet. A magyar törvényhozás veszi lelkiismeretére ezt a nagy hibát, hogy valamiképen megzavarja az erkölcsi rendről való fogalmat a magyar népben és azután egyáltalában megrendíti ami ideális értékű, ami nagy és felséges idealismusn intézményeinkbe vetett hitét. Manapság tiszteletre kell mindenütt tanítani a népet, mert lekicsinyelni mindent lehet és ha a magyar törvényhozás nem tartja meg saját magas piedestálját, akkor leszáll arról a piedestálról, de egyúttal leszállítja az ideálokat a nemzeti gondolkodásban és a nemzeti érzésben. Ezt pedig ugy-e senki sem akarja. Ugyancsak nem kívánatos ebben az irányban egyetlenegy lépést sem tenni, annál kevésbbé, mert végre is mindez június 4-ike miatt van. Prónay Dezső b.: Ugy van! Prohászka Ottokár: Es azt mondom, hogy érezzük azt mi mindnyájan — és itt megint