Főrendiházi napló, 1910. II. kötet • 1912. június 19–1913. márczius 15.

Ülésnapok - 1910-34

34 A FŐRENDIHÁZ XXXIV. ÜLÉSE. vényileg szabályoztassanak, már csak azért is, mert egyrészt megszállják a követendő eljárást, másrészt pedig mégis némiképen korlátozhatják az egyéni önkényt. t)e, méltóságos főrendek, én a részletekhez nem kívánok hozzászólani, csak azt akarom kiemelni, hogy ennél a javaslatnál mi a lényeg. Az én álláspontom és a Javaslat álláspontja között óriási a különbség. Én szükségesnek tartom igenis ezeket az intézkedéseket háború esetére, de semmi esetre sem ugy, amint a javashit mondja, hogy azok már a háború fenyegető veszélyének okából elrendelhetők, vagy mint Teleszky János pénzügyminister ur mondotta egy nyilatkozatában a »Pester Lloyd«-ban, hogy a kormánynak háború esetére szüksége van ilyen intézkedésre, vagy a háborúhoz hasonló helyzetben. A háborúhoz hasonló helyzetben — nem tudom, hogy ez alatt a pénzügyminister ur mit értett. Ebből is látszik, hogy a felfogások nagyon különbözők. Én veszedelmesnek tartom a felhatalmazást igy megadni különösen két okból. Az egyik az, hogy a kormány ezzel visszaélhet. A ministerelnök ur a bizottságban azt mondotta, hogy hogyan lehet feltételezni azt, hogy a kormány ezzel visszaélhessen, hiszen már a költségek szempontjából sem lehet ilyen rendkivüli intézkedéseket tenni és a katonai körök sem egyeznének abba bele, hogy ilyen rendkiviili intézkedéseket tegyenek akkor, amikor azokra szükség nincs. Hát, bocsánatot kérek, nagy költségek éhez nem kellenek; egy hadtestnek a felemelt békelétszámra való kiegészítése ürügye alatt már azt lehet mondani, hogy itt nagy veszély van. A másik ok azonban, amelynél fogva én nem tartom helyesnek, sőt veszedelmesnek tartom azt, hogy háború veszélye esetén már igénybe vehetők legyenek ezek a rendkívüli felhatalmazások, az, hogy azokat a kormány idegességből, félelemből, hogy itt baj lesz, igénybe veheti, kimondván, hogy itt van a háború veszélye és igénybe veszi ezeket a rendkívüli felhatalmazásokat. E tekintetben csak három esetre vagyok bátor rámutatni: először is a boszniai occupatióra, másodszor a 80-as években G-aliczia határán történt katonai előkészületekre, harmadszor az annexióra. Ha ez a javaslat ilyen szöveggel már azelőtt törvényerőre emelkedett volna, nagyon valószínű, hogy talán mind a három esetben, de minden esetre egy-két esetben a kormány ezeket a rendkívüli intézkedéseket igénybe vette volna. S ekkor, bocsánatot kérek, mi lett volna? Méltóztassék elgondolni azokat az óriási gazdasági károkat, azt az óriási ellenszenvet, amelyet ilyen intézkedésnek igénybevétele tagadhatatlanul okoz, amelyet előidézett volna az, ha ezen esetekben a kormány csakugyan ilyen eszközökhöz nyúlt volna. S a tapasztalat mit bizonyít ? Azt, hogy különösen a legutóbbi, időben, amikor talán még a külügyi helyzet is majdnem azonos volt a maival, az annexió idejében a rendelkezésünkre álló törvényes eszközök teljesen elegendőknek bizonyultak arra, hogy ugy az esetleg kitörendő háború esetében, mint addig a belbéke biztosittassék. Ez különben, azt hiszem, minden oldalról elismertetett, a katonai körök részéről is. Abban a tekintetben pedig, hogy nem akad kormány, amely visszaéljen egy rendkívüli felhatalmazással, csak arra utalok, hogy láttuk a Kristőffy-kormány idejében, hogy az 1888 évi XVIII. t.-czikkben adott felhatalmazással élve. miképpen játszották ki a nemzetnek ujonezmegajánlási jogát. (Igaz! Ugy van ! jobbfelől.) A jelenlegi kormány is keresztülgázol minden törvényen. . . . Prónay Dezső b.: Ugy van! Hadik János gr.: ... lábbal tiporja alkotmányunk legszentebb biztosítékait (Ugy van! jobbfelöl.) és nem akar békét kötni. A kormányt támogatók lelkiismerete még nem ébredt fel arra, hogy tekintve ezt a súlyos helyzetet, követeljék a kormánytól, hogy kössön békét és állítsa helyre a parlamenti rendet. Ily viszonyok közt fokozottan kell ügyelnünk arra, hogy a kormányok ilyen felhatalmazást ne kapjanak. Milyen más lelkiállapotban volna a nemzet és nézne eléje a súlyos eseteknek és complicatióknak, ha nem élne szivében az a keserűség, hogy a magyar nemzetnek legszerényebb és jogos követelményei sohasem vétetnek figyelembe, hogy akadnak magyar emberek, kik vállalkoznak arra, hogy a magyar nemzet alkotmányát tönkretegyék és eltiporják. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) De azért, ha bekövetkezik az a pillanat, hogy háborúra lesz szükség, mindenki nagyon jól tudja, hogy első lesz a magyar katona, és minden becsületes magyar ember teljesíteni fogja kötelességét, mert ugy kívánja a magyar becsület. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Kivan még valaki hozzászólni átalánosságban a törvényjavaslathoz? Gyurácz Ferencz püspök: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Eégi igazság, hogy rendkívüli idők, viszonyok, rendkívüli intézkedések szükségességét vonják magok után. A nemzet törvényei előtt köteles az ország határai közt meghajolni mindenki és csak e törvények korlátai között mozoghat törekvéseiben. A törvényekkel összeütközés büntetést von maga után. A hatóságoknak minden fokon legelső tisztük az ország törvényeinek érvényessége mellett őrködni. Ha azonban háború tör ki, akkor, méltóságos főrendek, megczáfolhatatlanul legelső feladat a gondoskodás a hon védelméről. Ha fenyeget a veszély, akkor nem a sopánkodás, nem a támadás jogtalansága elleni tiltakozás, nem a méltányosság emlegetése biztosítja a diadalt, hanem a nemzeti erőnek mindig a kellő időben, kellő helyen, a. lehető legkevesebb akadálylyal bizto-