Főrendiházi napló, 1910. II. kötet • 1912. június 19–1913. márczius 15.

Ülésnapok - 1910-39

A FŐRENDIHÁZ XXXIX. ÜLÉSE. 119 (Az elnöki széket Széchényi Bertalan gróf foglalja el.) Ebben a törvényjavaslatban, amely megvitatás tárgya, megtaláljuk azt a gondoskodást, hogy az életben megvalósítva is mindig a haza érdekében munkálkodva töltse be tisztjét. Hiszen minden törvénynek hivatása, hogy a nemzet emelkedésének, a nemzet jövőjének egy-egy bizonyítékát képezze. Igaz, hogy emellett nem téveszthető szem elől az sem, hogy ma a leggeniálisabb munka, a legjobb törvény sem tehet állandóan boldoggá egy nemzetet. A törvény mellett ott kell állnia mindig az ideális életfelfogásu erkölcsi erőknek, az eszményi vonásnak. Ezt tanítja egészen határozottan, nyíltan maga a történelem. Egy nép a legjobb törvények mellett is csak addig fog emelkedni, mig van eszményi lelki életében, van idealismusa. A római nép első története a királyok és köztársaság idejében gazdag megragadó példáiban az eszményi erő megnyilatkozásának, a honszeretetnek. Akkor még ez volt a jelszó: minden római polgár, amíg a jogok kiterjesztésén munkálkodik, pro aris et focis: hazáért és tűzhelyért küzd; vagyis, akkor a tűzhely oltár jellegével is bírván: hazáért és hitért. Es mikor idők változván, az eszményi elhomályosult a nép életében és az összes irány az anyagi érdekekhez tapadt, a szabadság napja letűnt, Rónia rabigába sülyedt. A szabadság nem virulhatott oly nép körében, melynek egyetlen vezérlő jelszava volt: panem et circenses. De közelebb hivatkozhatunk íme a franczia történelemre. Míg a szabadság kivívásáról volt a szó, mig az eszményi lelkesítette a nép osztályait, addig emelkedett, addig igazán nagy alkotásokat hozott létre, ugy hogy kivívta a törvény elöti egyenlőséget az ember számára. De amint az anyagiságtól ismét elragadtatva, detronisáhii törekedett vallást, hitet, akkor a materialismus rabbilincseibe, a zsarnok lábaihoz borult. A lengyel nemzetnek alkotmányáról méltán mondják azt, hogy ez a legideálisabb alkotmány volt, amennyiben minden tagja a lengyel nemzetnek, a lengyel nemességnek elmondhatta: az én hazámban reám nézve törvény r csak az, amit én jóváhagytam vagy hoztam. És íme addig, arnig eszmény volt a nép életében, mig hite volt az igazság diadalában, addig emelkedett, nagy hatalom volt, a műveltség terén előbbre haladt; mihelyt azonban ott is az anyagi érdek lett a bálvány, mely előtt ledőlt, elhalványult az eszményi cultusa s az az alkotmány lett a megváltozott életfelfogás és gondolkodás mellett a lengyel nemzetnek nemcsak sírásója, de az eltemetője is. Azért, midőn a jogok kiterjesztésénél közremunkálunk, örvendünk, ha ennek a hazának, a magyar nemzetnek mennél több tagja munkál közre kötelességérzettel ennek a hazának felvirágzásán, jövője alapjainak lerakásán; de ne felejtsük soha azt se, hogy ez csak addig fog menni, addig lesz reménye szebb jövőhöz a nemzetnek, mig az eszményi, az idealismus s ennek közvetítője, a hit, a vallás: szent és drága kincse lesz a nép minden rétegének. Az eszményi, az idealismus tanít meg magasabb czélokért lelkesülni, áldozni, az tudja igazán az emberszeretetnek törvényét az életben megvalósítani. Ha az eszményi kihal és egyedül az anyag lesz uralkodó, nincs akkor törvény, mely a nemzetet előbbre vigye, amely boldogitásának zálogát kéjaezze. Ezek után még csak azt vagyok bátor jelezni, hogy ebben a törvényjavaslatban megtalálom biztosítékait annak, hogy fokozatosan halad a jogkiterjesztésben és hogy számit arra, hogy a társadalom és az egész nemzet közremunkál az értelmiség, a világosság terjedése érdekében, hogy így az értelmi belátás, a magasabb czélok felismerése egyre szilárdabb alapon nyugodjék; az iskola jelentőségét is kiemelve látom ós meggyőződésem, hogy az iskolával együtt a templom jelentőségét is tisztelni fogja a társadalom. (Az elnöki széket ismét Jósika Samu b. foglalja el.) Igaz, erre a javaslatra is ki lehet mondani, hogy nem tökéletes. De régi igazság, hogy nil perfecti sub luna. Én mégis óhajtandónak tartottam volna, hogy a korhatár ne a 30. évben állapittassék meg, mert meg vagyok győződve, hogy amikor az a fiatalember a hadiszolgálatnak eleget tett, ott is tanult — mert nem lehet tagadni, hogy a katonaság ma egyszersmind iskola is — mikor onnan hazajött és 25—26 éves korában megnősült, családapa lett, csakugyan megszerezte azt az érdemet, hogy elnyerje alkotmányos polgári jogát, a szavazati jogot, még ha nem is érte el 30-ik évét. De nem titkolom, hogy mint pap szükségesnek vélem a titkos szavazást is. Elismerem, hogy ez ellen is lehet egy és más szempontból szólni, de én szigorúan az ethikai szempontot tartom szemem előtt, erre támaszkodom. Kekem több vármegyében volt alkalmam tapasztalatokat szerezni a képviselőválasztásoknál, de mind arról győztek meg, hogy sokkal többet ront az erkölcsi felfogáson, a népnek a törvény, a tekintély iránti tiszteletén egy képviselőválasztás, mint amennyit a templom öt esztendő alatt jóvátenni képes. Igen sokszor hallottam, müveit ember részéről is, a néptől is, hogy maholnap odajutunk ezekkel a követválasztásokkal, hogy nemcsak azért kell imádkozni, hogy az Isten tartsa távol határainktól a jégverést, járványt, kolerát, hanem mentsen meg minket a követválasztástól is. (Derültség.) Igaz, azt mondják, a titkos választásnál sincs kizárva a vesztegetés. Elismerem. De ily mértékben, ily elemi erővel nem dúlhat a vesz-