Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-14

90 A FŐRENDIHÁZ XIV. ÜLÉSE. ügyet, a melyet a lelkész szolgál, az ő fáradalma, az ő szolgálata más világításban áll előttünk. Köztudomás szerint, a történelem tanúsága szerint is ott, a hol a társadalomban az idealisuius elhamvadt, kialudt, ott az összeköttetés az eszményiséggel megszakadt, ott a nép lelke elsivárult, puszta lett; magas, nemes czélokért önfeláldozásra készséget nem mutat, ott az egyén élete pusztán az érzékiségnek rabigáját hordozza. Az idealismusnak pedig leghivatottabb közvetítőié a vallás. Ezt a vallást szolgálja a pap minden felekezetnek körében, az emberiségnek szent érdekét hordja szivén, és mikor munkálkodik, mikor hordozza a Krisztusnak igáját, terhét, akkor egyszersmind a népben ébreszti a lelkiismeretet, a kötelesség érzését, a buzogást nemes, magas czélokért. Legyen szabad ennek nyomán mély tisztelettel kérnem a magas kormánynak aziránti intézkedését, hogy törvényhozás utján rendeztessék a lelkészi javadalom ügye a viszonyoknak megfelelően, és a szent ügyet szolgáló lelkész felekezeti különbség nélkül részesüljön megfelelő ötödéves korpótlékban is. Végül legyen szabad még a protestáns egyházak segélyezésére vonatkozólag néhány szót szólnom. A református és ágostai hitvallású evangélikus egyházaknak a megelőző kormány évi segélyül 'A millió koronát helyezett a költségvetésbe, a mihez a mostani költségvetésben még 480.000 korona járul, a miért teljes tisztelettel adózunk a nagyméltóságú ministerium jóakaratának. Ez az államsegély nyújtatott pedig az egyházi adótehercsökkentésére, egyházi közigazgatásra és lelkészi nyugdíjintézetre. A protestáns egyházaknak azonban e három megnevezett czélon tul is vannak még igen fontos kitűzött czéljai, melyeknek megvalósítását eddigi erejükből nem képesek eszközölni, és ezért jelentkeznek az államsegélynek felemeléséért. Az egyház az 1848: XX. t.-czikkre hivatkozik, melyben ki van mondva a teljes egyenlőség és viszonosság. Ez egyenlőség és viszonosság elvére támaszkodva, kérjük teljes tisztelettel a protestáns egyházak részére a segélynek a más, állami eredetű javadalmakkal biró egyházaknak javadalmával arányban való megállapítását és intézményszerüleg, törvényhozás utján való biztosítását. Méltóságos főrendek! Ez az 1848-iki XX. t.-cz.-re való hivatkozás és a protestáns egyházak állami segélye arányszeriiiti felemelésének biztosítása kizár minden saecularisatiós gondolatot. Nem irigyeljük, nem kívánjuk a másét. A mit óhajtunk, a mit kérünk, az a szentesitett törvénynek végrehajtása, illetőleg a szentesitett törvény szellemében az egyházainkat megillető javadalmak biztosítása. Én a magam részéről az egyházak segélyezését közérdekűnek tartom és így a római katholikus egyház javadalmainak fenntartására nézve is az a meggyőződésem, hogy ez a mai, különösen a mi hazai viszonyaink között nemcsak az egyháznak, de átalában a nemzet érdekének is megfelel. Szent István király midőn elhatározta, hogy nemzetét a keresztény vallásra vezeti, egy uj korszaknak nyitotta meg ajtaját. Ez elhatározása nemcsak hitbuzgóságáról, hanem mélyreható, a jövőbe is tekintő hatalmas lángeszéről tanúskodik. Az a keresztény vallás tanította meg a magyar népet a béke műveinek méltánylására, megkedvelésére, tanította arra, hogy békés munkássággal, alkotásokkal törekedjék mennél kedvesebb otthonná varázsolni hónát. A keresztény vallásnak elfogadásával tette le a magyar faj jövendőjének biztos alapköveit, és eltagadhatatlau, hogy a keresztény vallás meggyökereztetéséhez, annak megalapozásához szükségesek voltak anyagi eszközök is. Ezeket nyújtotta a magyar király, a magyar nemzet ingatlan javadalmakban. Ezekhez, igaz, csatolva voltak feltételek: a vallásos érzés ápolása, a nevelésről való gondoskodás, a szegények ügyének felkarolása, iskolák, templomok építése, a honvédelem. De maga az elfogulatlan történelem bizonyítja, hogy a keresztény katholikus egyház meg is felelte ennek a feladatnak. El kell ismerni, hogy a középkorban mindaz a humanismus, mindaz az emberszeretet, nemes részvét, a mely törekszik felkarolni az elesettet, törekszik folyton a nyomor után járva tördelni a balsors fegyverének élét, mindaz a templomokból indult ki. Az egyház volt a műveltség hordozója. A j^apok voltak további úttörői a művelődésnek. Azok a parochiális, kolostori, apátsági iskolák rakosgatták le a nemzet művelődésének alajjját, azokból fejlődtek azután tovább a felsőbb iskolák. A. honvédelem terén is megtette a magáét az a magyar főpap a történet tanúsága szerint. Példát adnak , a hon iránti kötelességteljesitésében is az Árpádok honvédő küzdelmei, a Hunyadyak rabigát tördelő csatái; a sajói pusztán, Mohács mezején az a harcz viharától tépett nemzeti lobogó volt a szemfödele annyi sok magyar nemes főpapnak, ki ott ontotta vérét, életét hőn szeretett hazájának oltalmazásában. A mely egyház ily hatást gyakorolt nemzetének életére, fejlődésére, amelynek annyit köszönhet nemzetünk, az, be kell vallanom, megérdemelte azokat az eszközöket, amelyeket czéljaihoz nyert volt az államtól. A XYI. században létrejött reformatio alajíelveinek nyomán hazánkban is kialakultak a protestáns egyházak. Átmentek a tűz- és a vérkercsztségen. Bebizonyították a világnak jogukat az élethez, bebizonyították, hogy az ö tanaik, az ő törekvéseik nem ellenkeznek az állam, a társadalom boldogulásával, sőt igenis ott a leghívebb szövetségestársak. A legnagyobb buzgalommal fogtak hozzá az alkotások sorához, demokratizálták az iskolákat, ugy hogy a midőn az anyanyelvet tették az isteni tisztelet esz-