Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-13

5Ü Á FŐRENDIHÁZ XIII. ÜLÉSE. akkori esztergomi érsek és herczegprimás ellenállása miatt szenvedett hajótörést. Tudjuk azt is, hogy pl. Ungváron egészen 1855-ig, vagyis a szamosujvári püspökség kihasitásáig a püspöki székesegyházban a szentmisét román nyelven is végezték, mert ezen időpontig a munkácsi egyházmegyének tekintélyes számú román egyházközségei is voltak. Bizonyára ideális állapot lenne, ugy magyar nemzeti szempontból, mint a katholicismus és különösen a görög katholicismus közös és általános érdekei szempontjából is, ha ezt az egyháznyelvi türelmességet még egyszer vissza lehetne állitani, de én azt hiszem, hogy ezt az ideális állapotot, legalább is a románokkal szemben, véglegesen elszalasztottuk. Félek, hogy elszalasztottuk a psychologíai momentumot a szláv ajkú görög katholikusokkal szemben is. A görög-katholikus magyarok 1900. évi nagy római zarándoklata volt ez a psychologíai momentum, a mikor is nyilvánvalóvá vált az, a mire a gör. kath. magyarok mindenkor örök hálával fognak visszagondolni, hogy t. i. saját püspökeinken kivül a hazai róni. kath. püspöki kar legkimagaslóbb alakjai, élőkön Vaszary Kolos herezegprimással, állást foglaltak igazságos ügyünk mellett. Sőt nyiltan állást foglalt mellettünk egy nagytudományu és teljesen elfogulatlan külföldi — osztrák-német — Jézustársasági atya, az Istenben megboldogult Nilles Miklós innsbrucki egyetemi tanár is, ki világhírű szaktekintély volt a keleti egyházak ügyeiben és a kinek szava Rómában is nyomósán esett a mérlegbe. Mellesleg szólva a románok is a Jézustársasági atyáknak köszönhetik a román liturgia kialakulását és így nem vehetik tőlünk rossz néven, ha mi is hasonló hálával adózunk Nilles Miklós emlékének. Sajnos, a közbejött politikai viszonyok, nevezetesen pedig az ismeretes obstructióknak hol támogatására, hol pedig legyőzésére a kortespolitika szolgálatába állított népszerű politikai divatok, lehetetlenné tették e psychologíai momentum kihasználását, de ha ő Nagyméltósága a cultusminister ur azon a véleményen volna, hogy még nem késő, akkor legyen szabad figyelmét két — szerintem igen fontos — körülményre ráirányítani. Az egyik az, hogy Lippay György egykori herczegruimásnak 1660. évi január 4-én kelt oklevele és az egyházi unió létrejöttének időpontja közt több, mint tiz év telt el, a m határozottan arra mutat, hogy a megdicsőült herczegprimás nem mint magánvéleményét, hanem hosszabb tárgyalások után a római Szentszék egyenes felhatalmazásával jelentette ki azt, hogy a görög rítusban a vulgáris nyelv használatát, mint jogszokást, a római Szentszék már régen approbálta. Ezt a ténykörülményt ugy vélem, nem volna nehéz megállapítani, mert az 1648-iki egyházi unió köztudomás szerint nemcsak egyházi, hanem állampolitikai actio is volt és igy véleményem szerint annak mikénti végrehajtásához is szava van az államnak és ha a dolog ugy áll, a mint áhítottam, akkor tiszta a helyzet, hogy t. i. a magyar liturgia nem jelent ritusváltoztatást, hanem annak ujabb elvi engedély nélkül hely adható, ha gör. kath. magyarok elegendő számban vannak és ha az egyházi könyvek jó és hithű fordításai rendelkezésre állanak. A másik, épen az utóbbi két momentummal összefüggő körülmény pedig az, hogy a magyar nyelvű lithurgieus gyakorlat 1896. évi betiltása, legalább a mi tudomásunk szerint, nem elvi okból történt, hanem azért, mert a római szentszék helytelenül és rosszakaratulag ugy volt informálva, hogy görög-katholikus magyarok tulaj donképen nincsenek, hanem csak a magyar kormány kívánná a magyar lithurgiával a ruthéneket elmagyarositani és hogy ezenkívül még a használatba vett egyházi könyvek is hibásak. Az előbbi irányban, ugy vélem, a görög-katholikus magyarok 1900. évi nagy zarándoklata eléggé megdöntötte e helytelen informatiót, de nem nehéz megdönteni a meglévő egyházi könyveinkre vonatkozó helytelen informatiót is, mert hiszen köztudomású, hogy a fordítások a munkácsi és eperjesi szentszékek küldötteinek közreműködésével készültek, a kiknek egy része — ezt különösen hangsúlyozom — jártas volt az ó-görög nyelvben is, hangsúlyozom ezt azért, mert az Istenben megboldogult Nilles Miklós nagyon nyomatékosan tanácsolta, hogy a fordításoknak az eredeti görög szöveg alapján kell készülniök, a mire legyen szabad a cultusminister ur ő nagyméltóságának figyelmét — bárha csak incidentaliter, — ezúttal is felhívnom. És ugyancsak közbevetőleg legyen szabad itt a naptáregyesitésről megjegyeznem annyit, hogy teljes mértékben csatlakozom a minister ur ő nagy méltósága felfogásához abban, hogy ezt az ügyet nem szabad erőszakolni ott, a hol a nép nem akarja, és ugy tudom, ez a római szentszék álláspontja is ; de viszont nem is volna szabad a naptáregyesítést semmiféle ürügy alatt megtagadni ott, a hol a nép határozottan kívánja és kérvényezőleg sürgeti. Méltóságos főrendek ! (Halljuk I Halljuk !) Egész határozottsággal merem állitani, hogy széles Magyarországon nincs görög-katholikus ember, nem véve ki a románokat sem, ki a magyar lithurgia jogosultságát tagadná., sőt ennek megtagadását — legalább szive legmélyebb rejtekében — az egyházi unió súlyos sérelmének ne tekintené. De azért én mégsem ajánlhatom, sem mint magyar ember, sem pedig mint a görög-katholikus magyarok országos bizottságának elnöke, jó lélekkel, illetőleg a megbízóimmal szemben tartozó hűséggel nem ajánlhatom a kormánynak az eddigi utón való további kísérletezést, mert teljesen elhibázottnak tartom a m. kir. kormánynak 1896. évi elhatározását, mely szerint a görög-katholikus magyar hivek által már régóta sürgetett külön egyházmegyéről mindaddig ne lehetne szó, mig a római szentszék a magyar lithurgiát nem engedélyezte. Elhibázottnak tartom ezt a modus proce-