Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-26

A FŐRENDIHÁZ XXVI. ÜLÉSE. 245 őket, ahelyett, hogy prémiumban részesülnének, ahelyett, hogy éppen az ilyen kettősen adózó és áldozó iskolafenntartó tényezőket külön is megkeresse és megtalálja az az állam akkor, amikor a tanitók helyzetét javitani kivánja és fogja. De azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy talán egy legális titulus is forog fenn arra nézve, hogy figyelembe vétessenek a nem állami tanitók. Ezen nem állami tanitók nem hivatalnokai ugyan az államnak, de az 1907 : XXVII. t.-ez. 1. §-a legalább elismerte őket köztisztviselőknek. Ezen családi pótlékról szóló törvényjavaslatban egész categoriáját látom én a tisztviselőknek helyet foglalni, nemcsak állami alkalmazottakat, de vármegyei alkalmazottakat is és nagyon helyesen. Miért ? Azért, mert a vármegyei alkalmazottak is végzik a közéletben azt a functiót, amelyet az állam a maga czéljaira elengedhetetlennek tart, ezért őket a maga functionáriusainak tekinti, ennélfogva felkeresi őket a családi pótlék j ótéteményeivel. De ha ez igy van, ha az államiság merev korlátait maga a törvényjavaslat ledönti, hogyha befogadja annak jótéteményei közé a köztisztviselői minőségökben a vármegyei alkalmazottakat is, kezdve a tisztviselőkön, végezve a vármegyei hajdúkon, nem látom be annak okát, miért rekesztessenek ki a nem állami tanitók, miután már tételes törvény nekik a köztisztviselői minőséget megadta és ott kimondta. Ily kivételes bánásmód a kivételes eljárásnak jellegét és ódiumát viseli magán. Ezt csak nagyon rendkiviili körülmények és okok indokolhatják. Nem hiszem, hogy bárki felhozhatná azt, hogy a nem állami tanitók nem állanak azon a színvonalán a kötelességteljesitésnek, nem adnák a munkának azt a minőségét, amely őket érdemesiti, hogy a maguk hivatása körében egyenrangúaknak fogadtassanak el az állami tanítókkal. Csak röviden akarom érinteni, hogy pl. a vezetésemre bizott egyházmegyében 750 tanitó és tanitónő áll a hatóságom alatt. Mindenesetre elég tekintélyes szám. Az állami tanitók egytizedrészét képezi számszerint. Ez a nagyszámú testület gyakorolja az ő hivatását oly vármegyék területén, ahol a magyar elem kisebbségben van. Sopron vármegyében 50% a nem magyar, Mosón vármegyében még kedvezőtlenebb az arány és e tanszemélyzet e nehéz területen ma iskolájában a magyar tannyelvet alkalmazza, a magyar tannyelv szerint, magyar szellemben, magyar nyelven végzi a munkát. Ugyanezen vármegyék ismeretesek arról, a culturtörténet és culturstatisztika bizonyitja, hogy gazdaság és átalában műveltség tekintetében a legelsők, a legjelesebbek közt foglalnak helyet. Ez nevelői munka nélkül elképzelhetetlen. Alig van rajtuk kivül más ott; állami tanitó igen kevés van e területen. És ez a fényes eredmény nem állhatott volna elő anélkül, hogy ez a tanszemélyzet fényesen és kiválóan meg nem tette volna a maga kötelességét. Gazdasági tekintetben ezek a községek és e területek, amelyekről szó van, a legvirágzóbb állapotot tüntetik fel. Akkor, amikor nagy latifundiumok nehezítik meg a nép boldogulását, mert kicsik a határok, a lelkészeknek és tanítóknak vezetése mellett találja meg ez a közönség az ő megélhetésének eszközeit és módjait. Sőt, legnagyobb örömömre találkoztam oly jelenségekkel, hivatalos visitatióm alkalmával, hogy épen e tényezők közreműködése folytán megtalálja a közönség a kivándorlás ellenszerét, és oly községekből, ahol e betegség befészkelte magát, kiküszöbölte az által, hogy az értelmes vezetői a közönségnek, a lelkészek és tanitók, rávezették a népet helyesebb állattenyésztésre, a földüzem jobb kihasználására, tejszövetkezeteket létesítettek, egyéb szövetkezeteket, az a nép megtalálta önönmagát és e vezetők culturrnunkája mellett azon szürke emberek megoldották a maguk körében azt a problémát, amelynek megoldását annyian és mások hiába keresték. Akkor, amikor ily munkásait ismerjük a tanítói karnak és ezek nem állnak elszigetelten, akkor móltányos és jogos az a törekvés, hogy az ily tanítói kar rendkívüli, az államiakénál mostohább elbánás alá ne vétessék. Igaz, hogy felmerül ezzel szemben az az észrevétel, hogy nem mindenütt áll olyan magas színvonalon a tanítói kar, sőt akárhányszor körükből a nemzeti eszmének nem apostolait, de tagadóit és ostromlóit kaphatjuk. Ez összefügg ama további kérdéssel, hogy a nemzeti szempontok is belejátszanak az ilyen culturpolitikának gyakorlati alkalmazásába. Ezt a gondolatot nem először halljuk. Hallottuk és emlegették volt különösen akkor, mikor a magyar törvényhozás néhány évvel ezelőtt először lépett erre a terrénumra a congrua-törvénynek életbeléjjtetése által. Hallottunk olyan hangokat, hogy vájjon nem fog-e ez arra vezetni, hogy épen az állammal, a magyar állameszmével szemben ellenséges elemeket fog az ország saját pénzével istápolni és erősíteni ? Méltóságos főrendek, amint akkor meggyőződésem volt, ugy ma is az, hogy ez az aggodalom nem jogosult. Az időközi tapasztalatok is jogosulatlannak bizonyították ezt az aggodalmat, mert az a jótékonyság, az a jóindulat, mely az ilynemű intézményekben megnyilvánul, nem téveszti el engesztelő hatását. Mi mindig azon az állásponton vagyunk, hogy politikai nemzet csak egy van Magyarországon: a magyar, de emellett elismerjük a nemzetiségeknek jogosultságát, itt vannak, itt élnek, és azt akarjuk, hogy az országban jól is érezzék magukat, elismerjük jogosultságukat az érvényesülésre elsősorban az egyházi és a culturalis élet keretén belül. Méltóságos főrendek, ha ezzel nemcsak szavakat akarunk mondani, hanem egy culturpolitikai programmot is kifejezni, ha ezek nem akarnak csak szavak maradni, de az életbe is átültetni akarjuk, ez az útja és módja, ilyen kinál-