Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-26

A FŐRENDIHÁZ XXVI. ÜLÉSE. 243 azoknak, akiknek gyermekeik vannak és számos gyermekeik vannak, támogatásukra fog sietni. Eddig, megvallom, igen nehéz dolog volt ez. Én ezelőtt mintegy tiz esztendővel egy erköicsi testületben, a dunántúli református egyházkerületben keresztül vittem valamiképen a jóakarat támogatásával egy ilyen intézményt és az abban állott, hogy a családos tanároknak nagyobb lakbért adunk, mint a családtalanoknak, öt esztendő múlva ezt az ügyet vissza kellett csinálnunk amiatt, hogy minden gyűlésünkön zaklatásnak voltunk kitéve azzal, hogy a nőtlen tanár is annyit dolgozik, mint a nős tanár, ez volt az egyik argumentum, a másik pedig, hogyha ez valami nagyon szép és nagyon jó volna, a családos tanárok előnyben részesítése, akkor az állam elsősorban csinálta volna meg. Most tehát igen nagy köszönettel tartozom a ministerelnök ur ő nagyméltósága nak, hogy ő vette kezébe ezt a dolgot. Azonban, bár az államháztartás határáig, ugy mondja a t. pénzügyminister ur, elmentünk ezzel a 27 millióval, mégis bizonyos, hogy nagyon sokan kimaradtak azok közül, akik erre a családi pótlékra méltán számithatnának. Felemiitette itt Csernoch János ő exceUentiája a felekezeti tanítókat. Kétségtelen, hogy azok az állami tanitókkal egyenlő szolgálatokat tesznek és pedig kizárólag eulturszolgálatot. amelyről gondoskodni és amelyet jutalmazni az állam feladata. Méltán elvárhatják tehát ezt a felekezeti tanítók is, és nem is kételkedem benne, hogy rövid időn belül azok is meg fogják kapni. Felhívom a méltóságos főrendek figyelmét arra, hogy van a társadalomnak egy olyan közhasznú és derék osztálya, amely a, gyermeknevelés terhét talán a legnagyobb mértékben hordozza, mert alig akad egyéb ebben a társadalmi osztályban, aki sok gyermeket, részben igen sokat ne neveltetne. Ez pedig a protestáns papság. Az én egyházkerületemben, mondhatom, ha 5—6 jjajDot megnézek, látom, hogy azok 35—40 gyermeket neveltetnek abból az 1600 koronából. Tudom, hogy az ő anyagi helyzetöknek a javítását a kormány már megígérte és pedig sokszor megígérte, s tudom, hogy az nem családi pótlék alakjában van tervezve, hanem korpótlék alakjában, legalább ugy vagyok értesülve. Az a korpótíék ugyanazon jelleggel bír a lelkészekre nézve, amivel a tisztviselőre a családi pótlék. Mert hiszen ők, mint intelligens emberek, legnagyobb részben falun működnek, s kénytelenek már csak az erkölcsiség szempontjából is mennél előbb családot alajiátani és gyermekeiket tisztességesen, becsülettel nevekxi. Ugyanazért én nagyon kérem az igen t. kormányt és az igen t. pénzügyminister urat, méltóztassék ezt a dolgot sürgősnek elismerni, hogy az a korpótlék, ami a családi pótlékot helyettesíti, valóban mielőbb, ha lehet, a képviselőháznak még a mostani sessiója alatt — mert hiszen ugy hallottam, csaknem készen van a törvényjavaslat —keresztülvitessék és életbelépjen. Persze, mindez csak fix fizetésű hivatalnokokra érvényes — ez a törvényben van — én pedig azt szeretném, ha nemcsak a hivatalnokok, hanem minden ember, aki gyermeket neveltet, kapna valami előnyt vagy pótlékot. Sokszor mondták nekem, valahányszor az egy-gyermekrendszer ellen beszéltem, mondjak hát módot arra, hogy miképp, hogyan gondolom, nem lehetne-e azt tenni, amit Francziaországban látunk, hogy praemiumokat adjunk a nagyobb családoknak, stb. Hát bizony a kérdést egy egész nemzetre megoldani végetlenül nehéz. De ha nem tudunk jutalmazni anyagilag, próbáljuk meg talán, mikor arra alkalom van, jutalmazni erkölcsileg. Most készül a választási törvényjavaslat, amelynek, azt halljuk, alapja az értelmiség, az intelligentia lesz és több, nem tudom micsoda más ilyen feltétel. En azt mondom, ezek közé a feltételek közé, hogy valaki választói joggal birjon-e vagy sem, vétessék be ott, ahol más critérium nincs, az, hogy aki a maga törvényes gyermekeit sajátjából nevelteti, annak előnye legyen a választói jogosultságnál, azok pedig, akik — bármilyen átalános is az a választói jog, — gyermekeiket nem nevelik maguk saját erejökből, hanem állami menhelyekbe adják, semmiképen ne bírjanak választói joggal. Ne méltóztassanak gondolni, hogy ez valami kis jelentőségű dolog. Ma már 70.000 gyermeket neveltet az állam s e gyermekek között vannak olyanok is, kiknek édes atyjok szavazati joggal fog bírni. Pedig ha hazafiúi szempontból nézzük is a dolgot, államfentartó testületről, osztáhu'ól sokszor beszélünk, de az igazi államfentartó mégis az, aki becsületes, tisztességes hazafiakat nevel és hagy maga után hátra utódokul. Az az államfentartó és a nemzetfentartó, a jövő tekintetéből. Mondom tehát, hogy akik még ezt az erkölcsi kötelességet sem teljesitik, azok valóban nem méltók arra. hogy az állami közhatalomban szavazatukkal részt vegyenek. Nem mondom, hogy az egész törvény erre építtessék, csak azt kérem, hagy erre a szempontra is figyelem fordittassék. Még egyszer megköszönve az igen t. kormánynak, hogy ezt az elvet a gyakorlati életbe átvitte, tisztelettel kijelentem, hogy a törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Degenfeld Pál gr. jegyző: Dr. Várady Lipót püspök ur! Várady Lipót Árpád püspök : Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek ! A magam részéről teljes mértékben osztozom azokban az indokokban, amelyeket a kalocsai érsek ur ő exceUentiája és Antal Gábor püspök ur ő méltósága kifejtettek és amelyek őket arra birták, hogy lelkesedéssel és örömmel üdvözöljék ezt a törvényjavaslatot. Valóban helyes oldaláról fogta meg a kérdést a nagyméltóságú pénzügyminister ur akkor, amikor a családfentartás gondjait akarta enyhíteni s családi pótlék alakjában nyújtotta a segélyt. Ez a sebezhető, gyenge oldala a családnak, amelyből a tisztviselő anyagi romlása igen gyakran 31*