Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-26

A FŐRENDIHÁZ XXVI. ÜLÉSE. 237 nagy intézet áll ezen fáradságnak eredménye gyanánt, amelyek mindegyike 200 és a közel jövőben, talán már a jövő esztendőre 300 növendéket fogad be falai közé, tehát összesen 5—600 egyetemi hallgatót nevel a két Szent Imre-oollegium. Azonban egyik állitására ő méltóságának szeretnék visszatérni, amennyiben szeretném azt még kiegészíteni. Azt hangoztatta nevezetesen ő méltósága, hogy ezen internátusok felállítása szükséges azon speciális magyar viszonyoknál fogva, hogy nálunk a tanulóifjúság túlnyomó nagy része szegény. Hát ez tagadhatatlan tény. Azonban ezzel talán egyenlő sulylyal esik latba és jön számításba egy másik szempont is, amelyet, nem tudom, egyforma jelentőségűnek vagy még nagyobb jelentőségűnek mondjak-e és ez az. hogy az internatusokra szüksége van az egyetemeknek azért, hogy épen az uriosztályok gyermekeit tanítsa meg tanulni és fegyelmet tartani. Mert, méltóságos főrendek, sajnos, itt van a nagy fogyatékosság, itt van a nagy baj. És ha keresni akarnám, hogy Magyarország sok mindenféle nyomorúsága miben leli mag3"arázatát, nem állanék meg és nem tudnék megállani ott, hogy akár törvényeink fogyatékosak, akár hogy függetlenségünk nem oly nagymértékű, mint aminőt magam is ambitionálnék, óhajtanék ; hanem hangoztatnom kellene azt, amit évek hosszú sorának tapasztalata alapján hangoztathatok, hogy Magyarország sok bajának, a közigazgatás fogyatékosságának, a szorgalom és munkakedv hiányának, a sok mindenféle téren előforduló nyomorúságnak az az oka, hogy a mi ifjúságunk nem olyan fegyelmezett, nem szeret ugy dolgozni, mint ahogy szüksége volna ez országnak arra, hogy csakugyan fel tudjon emelkedni és csakugyan sikereket tudjon felmutatni. (Átalános élénk helyeslés.) Mert, méltóságos főrendek, nagyon könnyű azt hangoztatni, hogy a tanszabadság korában élünk és ugy magyarázni a tanszabadságot, hogy : ha akarok tanulok, ha akarok nem tanulok. De épen annak káros következményeit, annak nyomorúságait sínyli meg ez az ország, hogy nagy részben nincsen olyan intelligentiája, amely képes volna reggeltől estig munkában állani és kötelességét teljesíteni. (Igaz! Ugy van!) És miért nincsen ? Mert, sajnos, az egyetemeken, amikor még hajlítható volt az az ifjú, nem szorították őt erre, abban a korban, amikor lehetett volna még belőle kemény, edzett, kitartó és energicus férfiút nevelni, ebben a korban nem szorították és nem kényszeritették arra, hogy dolgozzék, hogy becsületesen, kötelességgel, kellő tudással és tisztességgel tanulja meg pályájának feladatait teljesíteni. (Helyeslés.) Méltóságos főrendek! Ezért tartom én szükségesnek az egyetemek mellett létesítendő internátusokat. Hallottam, hogy felmerült az a terv is, hogy a létesítendő két egyetem közül az egyiket ugy akarnák szervezni, hogy az csaknem kizárólag ilyen internatusokban gyűjtene össze az ifjúságot. Ha ez a terv megvalósulna, ennek is örülni tudnék, mert mennél több alkalmat biztosítunk annak az ifjúságnak arra, hogy fegyelem alatt éljen, és, hogyha önként nem teszi, kényszeríttessék kötelességeinek teljesítésére, annál nagyobb szolgálatot teszünk az országnak. (Helyeslés.) Legyen szabad azonban itt a cultuskormányt arra kérnem ' ne nézze, ki az, aki az illető intézményt létesiti ; a cultuskormány ne tartsa kötelességének csupán csak azt, hogy a létesítendő egyetemek mellett az állam által létesítendő internatusokat fejleszsze ; hanem méltányolja mindazoknak a fáradságát és áldozatait, akik igazán tiszteletreméltó társadalmi erőket és tényezőket tudtak már eddig is ennek az eszmének a szolgálatába belevonni és kérem, hogy az állam a maga részéről minden tőle kitelhető módon támogassa a már eddig is létesült ilyen természetű intézményeket. Méltóságos főrendek ! Végzem felszólalásomat azzal, amiből kiindultam. Vagyok annyira optimista, vagyok annyira idealista, hogy ezt a törvényjavaslatot (sak az első lépésnek tekintsem. Bizom annyira Magyarország culturalis képességében, bízom anynyira a magyar nemzet culturszomjában, hogy, ha ez nagy nehézségekkel, nagy áldozatokkal járna is, lehetővé fogja tenni azt, hogy a közel jövőben megmutassa, mire képes ez az ország az ilyen culturalis otthonnak létesítése tekintetében is és hogy örvendeni fogunk már a közel jövőben annak, hogy ne csak négy, hanem mennél több egyeteme, mennél több főiskolája és ennek révén mennél fényesebb, mennél virágzóbb tudományos élete legyen Magyarországnak. (Élénk, helyeslés.) Degenfeld Pál gr. jegyző: Csernoch János! Csernoch János : Méltóságos főrendek ! Csak néhány megjegyzést óhajtok tenni a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatra, vagyis inkább egykét eszmére vagy talán tévedésre, ami az indokolásban foglaltatik. Az indokolás ugyanis hivatalos okmány s nem szeretném, ha hivatalos okmány révén valami tévedés tovább terjedne és magának az ügynek ártana. Megjegyzem mindenekelőtt, hogy teljesen hozzájárulok ahoz, amit a csanádi püspök ur. valamint Beöthy ő méltósága előbb kifejtett és magam is szívből üdvözlöm ezt a javaslatot, amely az országot két egyetemmel fogja gazdagítani. Észrevételem arra vonatkozik, hogy az indokolásban a tanszabadságról lévén szó, ezt rosszul értelmezik és magyarázzák. T. i. az egyetemen a tanszabadság alatt nem azt értik, hogy az ifjúságnak legyen joga arra, hogy az előadásokat hallgassa, vagy sem, hanem, hogy a tanárnak biztosíttatik bizonyos szabadság, amely szerint ő tárgyát előadja. Nem értein azt a szabadságot, hogy szabad legyen neki mindent hirdetni, amivel a meglevő állapotokat felforgatja, a társadalmi szervezetet döngeti, Istent trónjáról letaszítja s az emberek szivéből a vallást kiirtja. Ezt a tanszabadságot nem pártolom, de, értein azt a szabadságot, ahol a tanár, mérlegelve tudományának érveit, szabadon adja elő tárgyát tanítványainak.