Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-25

A FŐRENDIHÁZ XXV. ÜLÉSE. 211 De lényeges különbség van az azelőtti és a most, körülbelül másfél év óta folyó obstructio között, és tényleg érthető, hogy a kormányt és a többséget ez az utóbbi elkeserítette. Viszont teljesen csatlakoznom kell azokhoz, akik azon nézetöknek adtak kifejezést, hogy az a béketárgyalás, amely megindult, nem valami nagyon nagy reménységgel kecsegtethette ő excellentiáját, mert a radicális Justh-párt a választói jogi reform tekintetében egy olyan kormánypárttal, amelynek Tisza István gróf a tagja, meg tudjon állapodni, ez — bocsánatot kérek a kifejezésért — a komolyságnak majdnem a látszatával sem bir. Felesleges volt tehát az a nagy felfortyanás, mintha itt arról lett volna szó, hogy azért kellett erőszakot alkalmazni, mert a választói reform tekintetében a megállapodás nem sikerült. Keni arról volt szó, hanem a véderő miatt kellett az erőszakot alkalmazni, és alkalmazta az a férfiú, akinek határozott meggyődése volt, hogy az ő saját hite szerint jót tesz az országnak vele. Mi teljes tudatában vagyunk annak, hogy ilyen fontos momentumban, mint a mai, az ország helyzetét igyekeznünk kell minden politikán és ^pártszenvedélyen felülemelkedve megítélnünk Epén ebből az okból kifolyólag ép ugy a kormánypárt, mint az ellenzéki oldalon megnyilvánuló nézeteket tisztelettel kell meghallgatni és pártszenvedélytöl menten megítélni. De méltóztassanak megengedni, az utolsó idő küzdelmeiben ugy az egyik, mint a másik oldalon a szenvedélyeknek tényleg olyan erős kitörését láttuk, hogy épen az a princípium, amelyet ő excellentiája hangoztatott beszédében, a conservativ princípium visz bennünket oda, hogy »megállj«-t kiáltsunk mind a két oldalnak. Miért ? Mert méltóztassanak meggondolni, méltóságos főrendek, hogy Magyarország helyzete a külügyi complicatiók folytán egészen más rendszabályokat igényel, mint más államoké, ahol egyöntetű az egész nemzet. Talán Magyarországon épen annak folytán, hogy fejlődésünk rövidebb keletű, hogy mostani alkotmányosságunk bizonyos zökkenésekkel halad, amit még a legjobb intentióju kormányférfiak is kellett, hogy tapasztaljanak, mondom épen Ausztriával való közös viszonyunk kívánja meg, hogy tekintetbe kell vennünk a szövetséges állammal való viszonyunkat és helyzetünket. Ennek folytán érthető, és mindenki, azt hiszem, aki objectiv igyekszik lenni, fel tud szabadulni az alól a hijuiosis alól, amelyben ma vagyunk mind a két oldalon; mert bo kell ismernünk, hogy hipnosisban voltak előbb az ellenzéki oldalon, ma pedig hipnosis van a munkapárton. Ha tehát azt méltóztatik mondani, hogy épen a főrendiháznak a kötelessége az, hogy conserváljon, akkor azután ne méltóztassanak csodálkozni azon, ha ebben a rendkívüli fontos momentumban a dynastiához, a nagyhatalmi álláshoz és a 67-es princípiumhoz szorosan ragaszkodva, mi bátorkodunk kifejezést adni aggályainknak. Hiszen az mutatja legjobban a situatio komoly voltát, hogy ellenpárti urak legnagyobb része nem is hoz fel argumentumokat ; pedig ők nincsenek mind teljesen meggyőződve álláspontjuk helyességéről. Én biztosan tudom, hogy mikor ők azt az erőszakot helyesnek tartják, abban a meggyőződésben élnek, hogy a főrendiház a megejtendő szavazással szolgálatot tesz az országnak. Miért? Mert, azt mondják, az obstructio le van törve. Éppen ebben csalódnak, mert ha az obstructio, a kisebbségi terror önmagában helytelen is, hogy azzal szemben egy többségi terror minden körülmény között helyes volna, azt még senki sem tudta bebizonyítani. Én nagyon sajnálom, hogy a többi érdekes felszólalásra nem reflectálhatok, nehogy esetleg egy vádat vessenek a szememre. Hisz már olyan oldalakról is jött, ahonnan igazán nem vártam; már pedig nem teszem fel a méltóságos főrendiházról, hogy azt higyje, hogy mi agyon akarjuk beszélni az ellenpártot. Szó sincs róla. Ellenkezőleg, a lehető rövidséggel akarok nyilatkozni, de azért legyen szabad mégis két, azt hiszem elég fontos pontot, kiemelnem. Az egyik az, hogy a ministerelnök ur ő excellentiája a közjogi bizottság ülésén tartott felszólalásába bizonyos indicatiót adott arra, hogy ha valaki a képviselőházban feláll és az ujoncztörvénynél fölteszi a kérdést, hogy megvolt-e tényleg az általános többség, hogy akkor ez lehetne esetleg a reparatio módja. Mindjárt, amikor olvastam ő excellentiájának ezen érdekes tervét, láttam, megértettem, hogy ő excellentiája milyen tényt akar constatálni. Hiszen mondta ő excellentiája, hogy nem kell ezt megcsinálni, de meg lehet csinálni, ha akarja valaki. 0 excellentiájának tisztán az lebegett a szeme előtt, mintha itt akadna valaki, aki kételkednék abban, hogy az^ a 235 vagy hány aláírás hiteles-e, vagy nem. És tényleg az a kis formai dolog történt, hogy miután csak nagyjában lehetett a tumultusban megtudni, hogy megvolt-e az általános többség, egy formai lépés történt arra, hogy az a formahiba később jovátétessék. Bocsánatot kérek, ez nem reparatio, mert a véderőtörvénynél, amelyet a képviselőház tárgyalt, a főrendiház most tárgyal és amelyet ő Felségének a királynak kell majd szentesítenie, ott történt a hiba. Kagy sajnálatunkra tehát kénytelenek vagyunk épen a véderőnél a főrendiház figyelmét erre a súlyos praecedensre felhívni, hiszen a leghivatottabb factor, Tisza István gróf elnök fejtette ki igen világosan, hogy csak ennél a törvényjavaslatnál történt erőszak, »einmal und nie vdeder«. Ezzel szemben én csak azt bátorkodom kérdezni, ki garantirozza nekem a kormányt támogató többségből azt, hogy mindig akad 27*