Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.
Ülésnapok - 1910-25
198 A FŐRENDIHÁZ XXV. ÜLÉSE. chiával szemben idegen államokban miképen bántak el. Láttuk azt Angolországban, láttuk a német parlamentben és én azt hiszem, hogy a magyar képviselőház többsége nemcsak jogával élt, de kötelességét telj esitette akkor, (Élénk helyeslés.) midőn véget vetett a parlamenti anarchiának. És az az ár, amelyet ezért fizettünk, a házszabályok bizonyos formális rendelkezéseitől való az a minimális eltérés, méltóztassék elhinni, egy olyan elenyészően csekély ár, amily össze sem hasonlítható azzal az árral, amelyet az ország és a nemzet fizetni lett volna és lenne kénytelen, hogyha véget nem vetettünk volna a parlamenti anarchiának. (Elénk helyeslés.) Méltóságos főrendek ! Nem akarván tovább nagybecsű figyelmüket fárasztani, csak abban foglalom össze szavaim eredményét, hogy ezek lévén azok az indokok, amelyek engem arra a meggyőződésre vezetnek, hogy itt sem alkotmánysértés, sem törvénysértés nem történt, hogy itt reparatióra szükség nincsen, ennek következtében bátorkodom teljes jóhiszeműséggel és meggyőződéssel kérni a méltóságos főrendiházat, hogy az elleninditványok mellőzésével a törvényjavaslatot átalánosságban és részleteiben elfogadni méltóztassék. (Elénk helyeslés.) Elnök : Méltóságos főrendek ! Mindenekelőtt azt a kérdést teszem fel, nem kivánják-e hogy az ülést rövid időre felüggeszszük ? (Helyeslés. Felkiáltások : Folytassuk I) Ha a méltóságos főrendek hozzájárulnak, az ülést egy negyed órára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra ki következik ? Degenfeld Pál gr. jegyző: Meczner Béla! Meczner Béla: Nagyméltósága elnök ur! Méltóságos főrendiház ! Valóban igen nehéz helyzetben vagyok, amikor felszólalok, mert nekem jut először az a szerejj, hogy a ministerelnök ur beszédére reflectálva, szavainak egy részére, amelyeket én el nem fogadhatok, megjegyzéseimet megtegyem. A nagyméltóságú ministerelnök ur a házszabályokra nézve és a június 4-én történt szomorú eseményekre nézve olyan tételt állított fel. amelyet még a mai napig nem hallottam, és megvallom, arra. hogy ilyen indokokkal is lehessen a június 4-én történt eseményeket mintegy mentegetve előhozni, nem voltam elkészülve. Méltóságos főrendiház ! Én a házszabályokat mindig olyanoknak ismertem, hogy azok alapja a jogszabály, amelyet semmi néven nevezendő körülmények között senkinek megváltoztatni önkényesen nem lehet és nem szabad. Hiszen ha ezt alajral lehetne elfogadni, akkor a képviselőházban az elnök jogot formálhatna magának ahoz, hogy a házszabályokon túltéve magát, saját tetszése és Ízlése szerint hozhasson határozatot. De méltóztassék megengedni, hogy ettől eltekintve, 8: ministerelnök urnak, akit én mint államférfiutrnégarégi időből ismerek, aki iránt, méltóztassék elhinni, őszintén jelentem Id, a legnagyobb tisztelettel viseltetem, és akinek az állam érdekében végzett munkásságát igazán igen nagyra becsültem; mondom, ezeket előre jelezve, méltóztassanak megengedni, hogy különösen egy álláspontjával foglalkozzam jelenleg. A nagyméltóságú ministerelnök ur különösen azt jelentette ki beszédében, hogy a képviselőházban a szenvedélyek már annyira dúltak, hogy a képviselőház békés munkálkodását, amely a magyar nemzet békéjének, haladásának és fejlődésének irányában lett volna eszközölhető, az ellenzék egy része teljesen meggátolta, megakadályozta. Ezt a magam részéről nem vonom kétségbe, és azt hiszem, senki sem fogja kétségbe vonni a, méltóságos főrendek közül. Egyet azonban méltóztassék nekem megengedni : Ha ezelőtt rövid idővel még szükség lett volna azokra az erős eszközökre, a házszabályoknak olyan módon való alkalmazására, amint azt a képviselőház elnöke tette, a legutóbbi időkben, amidőn a mélyen tisztelt ministerelnök ur elfoglalta a ministerelnöki széket, ezt igy alkalmazni helyesnek egyátalában nem tartom. Hiszen aki figyelemmel kisérte a dolgok állását, meggyőződhetett róla, hogy soha az ellenzéknél a békére nagyobb hajlandóság nem mutatkozott, mint épen a mélyen t. ministerelnök urnak kinevezése alkalmával. Ezt a tényt — ezt hangsúlyozom magam is, aki hosszabb ideig képviselő is voltam, igy tehát ezeket a dolgokat figyelemmel is kisértem — elvitázni nem lehet. A mélyen tisztelt ministerelnök urnak a múltban igazán bebizonyított békés hajlamainál fogva a ministerelnök ur kormányvállalása elé a lehető legnagyobb reménységgel nézett az ellenzéknek nemcsak az a része, amely — őszintén megmondom — a múltban abban a meggyőződésben és reményben volt, hogy a mélyen tisztelt ministerelnök úrban mintegy pártfogót fog találni, hanem az egész ellenzék, amely úgyszólván a maga teljességében a békére való legnagyobb hajlandósággal azt gondolta és azt remélte, hogy mintegy a ministerelnök urnak fenhatósága alatt, a békét és a békés fejlődést teljesen helyre fogják állithatni. Bocsánatot kérek tehát a mélyen tisztelt ministerelnök úrtól, hogy itt a magam véleményét őszintén kifejezhessem. Midőn a ministerelnök ur a békés kibontakozás esélyeit kezébe vette, több — mondjuk — taktikai hibát követett el. A legelső taktikai hibát abban találom, hogy az ellenzéknek csakis egyik részével bocsátkozott tárgyalásba, még jaedig a választói törvény megalkotásának kérdésében, mintegy elkerülve a véderőtörvényjavaslatot, pedig tudvalevő, hogy ezelőtt háromnégy hónappal az ellenzék másik része a véderőjavaslat dolgában magával a kormány többségével és a kormánynyal is bizonyos megállapodásokat létesített. Amidőn a mélyen tisztelt ministerelnök ur a ministerelnöki széket elfoglalta, nagyon jól