Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-18

A FŐRENDIHÁZ XVIII. ÜLÉSE. 127 mikor a cultura itt sokkal kevesebb volt, Európa jórészének éléstára volt, és ha itt helyesen vezettetik a nemzetgazdaság, a mostani népesség mellett megint jó nagy részének éléstárául kellene, hogy szolgáljon, ez az ország mai nap megélhetés tekintetében a legdrágább ország. Méltóztassék elhinni, akárhol fordul meg az ember Európában, mindenütt azt látja, hogy Magyarország a legdrágább ország. Mi ennek a drágaságnak az oka? Ezt az emberek már nagy tudományos apparátussal keresik. Az egyik azt mondja, hogy a vámok. Igaz, ebben is van valami, de abban az időben, mikor én ínég a társadalomtudományokat tanultam, ugy tanították Cobden és nem tudom ki után, hogy a földmivelési terményeknek nincs szükségük vámvédelemre, azoknak elég védelem a szállítási költség tömegességeiknél fogva, úgyhogy az az ország, amely többet akar és vámot vet még a nyersterményekre, az a maga népét adóztatja meg, egyik osztályt a másik javára. I)e én ezzel most foglalkozni nem akarok, csak azt mondom, hogy lehet, hogy részben a drágaság oka a vám is. De hogy nemcsak a vám az oka a drágaságnak, arra nézve egy közönséges példát hozok fel. A magamszerü egyszerű ember asztalán, ha van valamelyes kis bor az ebédnél, ^alán orvosi rendeletre is, van ott ásványvíz. Es méltóztassék megnézni, az ásványvíz drágább az asztalon, mint az a bor. Pedig azt az ásványvizet csak meríteni kell, még pedig olyan forrásból, amely nagy mennyiségben bugyog, még az állatok is iszszák, a bort pedig, nagy költséggel, védelemmel, adófizetéssel kell előállítani. S ez nemcsak az egyszerű asztalnál van igy, hanem igy van a vasúti éttermekben is, megfigyeltem mindenütt. íme tehát nem a vám az oka, mert ezeken nincs vám, ugy hogy mikor ezeket a dolgokat nézem, ha még azt is tekintetbe veszem, hogy az ásványvíz egészségügyi tekintetből nagyon fontos czikk, az a gondolatom támad, nem volna-e czélszerű, ugy, mint a hogy a földgázát ő nagyméltósága monopóliummá tette, ezt is monopóliummá tenni; bizonyosabban olcsóbbért innánk és többet fogyasztana belőle az egészsége fentartására a nagyközönség. I)e hát mégis drágaság van és ez elégedetlenséget okoz. Ezt az elégedetlenséget egészen megszüntetni semmiféle intézkedéssel soha nem lehet. Mert az embereknek fizetést lehet adni sokat, lehet adni igen sokat, de eleget soha. Épen azért módját kell találni annak, hogy a bajból mégis hogyan szabaduljunk. Es én üdvözlöm ö nagyméltóságát, a pénzügyminister urat, azért az első tekintetre talán merésznek látszó kezdeményezésért, hogy igenis, a családi pótlók alapján akar a drágaságon segíteni. Mert ha drága a megélhetés annak az embernek, a ki magában áll, saját személyére nézve, mennyivel drágább annak, a kinek talán három-négy gyermeket kell taníttatnia, épen a hivatalnokosztálynál, amely részint a múlt hagyományainál fogva, részint helyzeténél, körülményeinél fogva, mégis napszámosnak nem nevelheti a gyermekeit, tehát iskoláztatnia kell. Én csak azt mondom, hogy az a fokozat, a melyet ő nagyméltósága tervbe vett a családi pótlékra nézve, aránylag igen alacsony; azt növelni kell, nem a fizetést, de a családi pótlékot kell emelni, öregbíteni. És én csodálom, hogy a nagyközönség, az összes hírlapok nem fogadták ezt a tervezetet olyan igazi lelkesedéssel, amilyent az megérdemel, mert valóban a nagy messze jövőbe kihatása van annak, hogy Magyarországon igenis fizetésemelés legyen a hivatalnokoknál, hanem az egész vonalon családi pótlékban nyerjen kifejezést a fizetésemelés. Igaz, hogy sok pénz kell éhez, de én bátor vagyok egy forrásra rámutatni, amely ezeket a költségeket meglehetősen fedezni tudná. Azt tartom, nincs igazságosabb adó egy társadalmi életben, ahol az emberek szervezett közösségben együtt élnek, mint a nőtlenségi adó. Ha mi megadóztatjuk azokat az embereket, akiknek az Isten nem adott tehetséget és képességet ahoz, hogy fegyvert viseljenek, a hadseregbe belépjenek, ha azokat hadmentességi adóval rójuk meg, pedig ők igazán nem okai, akkor mennyivel inkább meg lehet róni azokat, akiknek az Isten erőt, tehetséget adott ahoz, hogy családot alapítsanak, de, akármi szempontból, mégis ezt nem teszik meg, a nemzet jövőjének ily módon való biztosításáról nem gondoskodnak. Én tehát arra is felhívom ő nagymóltósága figyelmét, legyen a munkája egész, mert addig csak fél munka, a míg családi pótlékot ad, egész munka akkor lesz, ha ennek fedezetét nőtlenségi adóból elő fogja állítani. És most ezeket elmondva, áttérek egy olyan kérdésre, a mely ő nagyméltóságát a vallás- és közoktatásügyi minister urat illeti. Az 1883: XXX. t.-cz. intézkedik a középiskolai oktatásról; annak 47. . §-a megszabja azokat a föltételeket, amelyek alatt bármely felekezeti, törvényhatósági, községi iskola állami segélyben részesülhet. E feltételek közül csak vegyük fel a fontosabbakat, az egyik az, hogy tartozik az állami tannyelvet elfogadni; a másik feltétel az, hogy a minister e segélyben a segél}

7 arányában oda tanárokat nevez ki; a harmadik az, hogy ezen középiskoláknál szerződés kötendő, és abban meghatározandók azok a közelebbi feltételek, kötelességek és jogok, a melyek a szerződő feleket illetik. Ez a törvény végre hajtott ilyen alakjában egész 1906-ig. Államsegélyt csak szerződéses iskola,, az állami tannyelvet elfogadott iskola kapott. És minden iskolához az állam bizonyos számú tanárt, négyet, ötöt, hatot, hetet nevezett ki az adott összeg arányában. 1906-ban megjelent egy ilyen