Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.
Ülésnapok - 1910-18
A FŐRENDIHÁZ XVIII. ÜLÉSÉ. 121 tényleges viszonyok mellett nem lehetséges. Ezt csak az államosítás adhatná meg. Az administratio államosítását kívánják sokan akkor, a mikor az administratio hiányairól panaszkodunk; bár ki nem mondják egyúttal azt is, hogy az administratio rossz. Mert a rossz közigazgatás leginkább csak ott lép fel, ahol a tisztviselőtől még a kormány intentióinak megfelelő pártpolitikai ténykedést is követelnek. Ez a fő argumentumuk azoknak, akik az államosítást nem nagy örömmel látják közeledni. Mindenesetre a kormánynak ott, a hol a szükséges és a hol pregnáns esetek ily nagy aránytalanságot mutatnak, meg kell adnia azt a segélyt, amely szükséges arra, hogy 7 azon bizonyos administrationalis erők szaporítása, amelyek szükségesek, megtörténhessék, hogy a közigazgatás tekintetében a megnyugvás teljesen helyre álljon. Annak a kívánságnak adok kifejezést, hogy a kormány adja meg a lehetőségét ennek a kért állások engedélyezésével, hogy e vármegyének a nimbusa, amelyhez minden megyei embert a tradicionális lelkesültség köt, ne csak a szabadelvüséghez és a zalkotmányhoz való törhetetlen ragaszkodásban nyilvánuljon meg, hanem abban is, hogy az ország első vármegyéje legyen a vármegyei administratio terén is. Mikor ezt a nagyméltóságú minister ur szíves jóindulatába ajánlom, méltóztassék megengedni, hogy egy másik térre, egy nagy horderejű problémára menjek át, ez a közlekedés jósága, biztossága, gyorsasága, az a tényező, melyen alapszik a forgalom és a kereskedelem, a kereskedelmen alajjszanak az értékesítési jó viszonyok, azon alapszik egyáltalában az anyagi jóléte, sőt a gazdasági jövője a nemzeteknek. E tekintetben, ha tovább és különösen az óceánon túlra nézünk, látjuk, hogy Amerikában először jelennek meg a sínpárok és a mikor azok megvannak, akkor jönnek utána az építkezések, a telepítések és a városok megépítése. Ez nagyon természetes, ott ki van fejlődve e tekintetben az érzék, míg nálunk e tekintetben is sok a kívánni való. A magyar kir. államvasutakra nem óhajtok megjegyzéseket tenni. A. magyar államvasút oly stádiumban van jelenleg, hogy ott óriási befektetések követelményeként egy rendkiviili többszükséglet merül föl. Az előttem szólott Dessewffy Aurél kegyelmes ur volt szíves említeni, hogy mennyire óhajtandók volnának ott is a sanálások, a mennyiben ott is nagy bajok vannak. De rá kívánok mutatni ezzel kapcsolatban egy másik nagy érdekre, a mely nagyon el van hanyagolva nálunk. Ez a tengerészeti kereskedelem. Előttünk vannak törvényjavaslatok, amelyek bizonyos időig meghosszabbítják a törvényt, amely erre vonatkozólag lehetőleg sanálni óhajtja a magyar kereskedelmi világ és az egész közgazdaság által érzett bajokat. De akkor, a mikor én ezt előhozom, és a mikor a kérdést a mélyen t. kereskedelmi minister Főrendiházi napló. 1910—1915. I. kötet. urnak szives jóindulatába ajánlom, teszem ezt azért, mert szerény véleményem szerint nem tartom elegendőnek azt, hogy mi ilyen óriási subventiőkkal járuljunk hozzá tőlünk teljesen idegen magánvállalatok prosperálásához. Mi suggeráljuk önmagunknak, hogy, ha bizonyos szempontból nagy dotatioval járulunk egyik vagy másik tökevállalathoz, az majd fel fogja karolni a mi közgazdaságunk érdekeit, és hogy azokat talán majd zöld ágra fogja juttatni. A költségvetésben erre nézve nagy tételek vannak, ugy, hogy összesen 6 milliót is meghalad ez az öszszeg. Én fölteszem azt a kérdést, hogy vajon, mióta ez a törvény megvan, miért emelkedik folytonosan ez a dotatio? Azért, mert megtettük az első lépést, az veszélyes volt, de most már kénytelen-kelletlen utána meg utána haladunk ennek az első lépésnek, illetőleg mindig más meg más módon igyekszünk e vállalatok működését összhangba hozni a kereskedelem irányával, illetőleg azon óhajtással, hogy közgazdaságunk emelkedjék; holott pedig sajnosán tapasztalunk ellenkező dolgokat, nemcsak azt, hogy ezen társaságok miatt, ha nem is tendentiosusan, de háttérbe szorul a magyar kereskedelemnek egyik vagy másik productuma a továbbitásnál, hanem azt is, hogy a késlekedést készakarva megcsinálják. Mert azok a vállalatok, amelyek jelenleg souteniroztatnak, nem magyar vállalatok; magyar pénz is van bennük, de csak olyan, amely tulajdonképen csak egyes járatokat biztosit. Ebben a kérdésben felhozták azt, hogy tulajdonképen nekünk nincs is olyan szaknevel esünk, amely nekünk e tekintetben a jövőre vonatkozólag is kellő garantiát adna. Mert az a bizonyos tengerészeti szaknevelés a praktikum szempontjából hiányos, amennyiben nekünk még nincsen magyar iskolahajónk, a mi pedig alapfeltétele volna annak, hogy Magyarország garantiát kapjon arra vonatkozólag, hogy az onnan évenként kikerülők, akik később esetleg kereskedelmi tengerészetünk élére állanak, magyar nemzeti szempontból nemcsak hogy kifogás alá ne eshessenek, hanem a saját magok lelkületéből kifolyólag olyan irányba vezessék tengeri kereskedelmünket, amely lehetőleg nemzeti szenrpontból is közmegelégedést keltsen. Erre vonatkozólag példát is hozhatok fel. Boldogult Hieronymi Károly volt az, a ki átlátta, hogy épen a szaknevelés hiányos volta teszi ezt a kérdést nehézzé. Ugyan ő volt az, a ki egy soi-disant magyar vállalat keretében igyekezett is ezt a kérdést megoldani, de a kinek próbálkozása — sajnos — sikertelen maradt. És csak akkor, amikor a fiumei gépészek deputatiója eljött és panaszkodott a ministernek, hogy uram, nézd, a magyar váltatokban nincsenek magyar állampolgárok alkalmazva, angolok a gépészek és németek az alkalmazottak, akkor adta ki Hieronymi azt a bizonyos rendeletet, a mely arra kötelezte a ma16