Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-18

Í22 A FŐRENDIHÁZ XVIII. ÜLÉSÉ. gyár vállalatokat, hogy magyar állampolgárokat alkalmazzanak tiszti állásba! Én ezt azért hozom fel, nagyméltóságú mi­nister ur, mert ez a törvényünk egy esztendő múlva úgyis hatályát veszti, lejár, s igy mód fog nyilni arra, hogy lehetőleg olyan irányban méltóztassék ezt a nehéz problémát megoldani, hogy az közmegnyugvást keltsen Magyarországon különösen abban a tekintetben,hogy a jövőben nem daraboljuk el, nem forgácsoljuk szét ezt a dotatiót sok idegen vállalat között, amely idegen válla­latok, nagyon természetesen, nem méltányolják sem nemzeti érzéseinket, sem a mi magyar érdekeinket. Hiába panaszkodnak a kereskedők, mert sajnos, nincs, a ki meghallgassa őket. S ha olykor mégis meghallgatásra találnak, legfeljebb azt érik el, hogy legközelebb még lassabban halad előre ügyük. Miért ne lehetne ugy megoldani ezt a kér­dést, hogy ugyanezen évi dotatiók összegének tőkéje egy magyar vállalat kezébe adatnék, a mikor azután nem kellene ezeket az óhajtásokat pusztán mint pium desideriumokat hangoztat­nunk, mert ez a vállalat a szó szoros értelmé­ben nemzeti kötelességének tartaná ezeknek a fontos közgazdasági érdekeknek gondozását. Szólni kívánok még, méltóságos főrendek, a folyamhajózás ügyéről. E téren a multakban gyökerező olyan óriási elhanyagoltságok vannak, amelyek ma már meg is bosszulták magukat. Folyamhajózásunkra vonatkozólag már emiitettem, hogy ennek az ügynek a múltban történt nagy elhanyagolása következtében a hely­zet odafejlődött, hogy ma egyetlen vállalat, a Dunagőzhajózási Társaság dominálja egyáltalán a helyzetet az egész hosszú Dunán végig, és az osztrák kormány fenhatósága alatt álló ezen osztrák vállalat a Délnémet Hajózási Társa­sággal karöltve működik, ugy hogy bátran el lehet mondani azt, hogy ilyen körülmények között nem valószínű. Magyarország érdekeinek a vállalat részéről való teljes elismerése és ho­norálása. Ily körülmények között — s ez az, a mi bennünket különösen érdekel — a kormánynak a lehető legnagyobb mértékben kell vigyáznia és éber tekintettel kell lennie az Ausztriával való szerződés pontjainak mikénti keresztül­vitelére; a kormánynak kötelessége ellensúlyozni azokat az állapotokat, amelyeknek ma a hajó­zás terén a Duna egész hosszú vonalán tanúi vagyunk. A mint nagyon jól méltóztatnak tudni, akkoriban, midőn a Dunagőzhajózási Társaság annyira megerősödött, Baross Gábor, a keres­kedelemügyi minister ur ő excellentiájának elődje, volt az a genialis felfogású államférfiú, a ki ismerte ezt a helyzetet és átlátta, hogy ezt nem lehet igy hagyni, mert máskülönben Magyarország közgazdasági érdekei teljesen ki lesznek szolgáltatva idegen érdekeknek. Ő volt az, a ki mindezen körülmények hatása alatt létrehozta azt a magyar vállalatot, amely akkor ugyan még csak részvénytársa­sági alapon volt szervezve, (Halljuk! Halljuk!) de amely azóta már — habár részvénytársa­sági formája megmaradt — tisztán állami intéz­mény, tudniillik a Magyar Tenger- és Folyam­hajózási Részvénytársaságot. Baross Gábor halála után Lukács Béla folytatta ezt az actiót, de akkoriban még igen szűkösen, nagyon csekély összegekkel tudott az állam az ezen ügyhöz fűződő érdekek előbbre­viteléhez hozzájárulni és tényleg azon idő alatt a Dunagőzhajózási Társaság teljesen túlszár­nyalta a magyar vállalatot. Ezt ma sajnosán kell éreznünk, annál is inkább, mert részben a cartelek megkötötték a kezét, részben pedig azért, mert a túlszárnyalás ideje alatt a legjobb kikötőket megkapta a Dunagőzhajózási Társa­ság, harmadszor pedig azt lehet mondani, hogy főleg forgalmi parkjának szűkös volta okozta azt, hogy a concurrentiát alig képes felvenni. A mi a carteleket illeti, azokkal szemben megnyugtatásul szolgálhat az, hogy azok tarta­mának van bizonyos határideje; azok lassanként meg fognak szűnni. De ami a második nehéz­séget illeti, bizonyos az, hogy ha az állami tevékenység nem fog erős kézzel melléje állani, akkor kérdés, hogy e tekintetben képes lesz-e helyét a versenj r ben megállani. Nagyon természetesen én nem a vállalat érdekében szólok, hanem tisztán csak közgaz­dasági szempontból fogom fel e kérdéseket és szólok azokhoz. Ami a kikötő-partot illeti, itt, sajnos, elsősorban épen a székesfőváros tájékozatlansá­gával találkozunk, a mely tiz, sőt húsz eszten­dőn keresztül partjainak zavartalan bérletét biztosította a Dunagőzhajózási Társaságnak és ma olyan stádiumban van ez a dolog . . . Beöthy László kereskedelemügyi minister: Majd nem igy lesz! Keglevich Gábor gr.: Méltóztassék meg­engedni, most igy van; ezután talán nem lesz igy és adja Isten, hogy ne legyen ügy, mert igazán itt volna az ideje, hogy magyar válla­latokat, illetőleg magyar társulatokat részesít­sünk előnyben az által is, hogy legjobb part­jainkat nekik adjuk át, ne pedig hátrányosabb helyzetbe hozzuk a magyar vállalatokat. Azért hoztam ezt fel, hogy rámutassak arra, hogy ez nem véletlenségből történt, hanem azért, mert akkoriban még teljesen tájékozatlanok voltak. Igy a magyar államvasút is tájékozatlan volt. Mert tulajdonképen a közóhajtás és a főirány­elv mindig az volt, hogy biztosítsuk a pozsonyi Duna-utat. Ott kikötő épült — s ma sem visz hozzá / átrakodó sinpár! És ez még sem következett be. Megenge­dem, hogy talán véletlenségek is hozzájárultak ahoz, hogy nemcsak nem jutottunk a legjobb magyar partokhoz, hanem Ausztria még itt is

Next

/
Thumbnails
Contents