Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-14

A FŐRENDIHÁZ XIV. ÜLÉSÉ. y-y hol a porosz állam igen nagy pénzeszközökkel és az állam ingerentiájával átalában akarta a birtokpolitikát irányítani. Láttuk, hogy ez hátrafelé sült el és egyátalán nem voltak képesek e kérdést állandóan megoldani. Azért is, mert én magam is teljesen belátom, hogy minden eddigi; kísérlet után, amelyek a birtokpolitika tekintetében az utolsó évtizedekben történtek, nevezetesen először az 1894. V. t.-cz. továbbá az 1897. XXXIII. t.-cz. során, a melyek hasonlóképen ugyanebben az irányban hozattak, belátom, hogy ez azt az állapotot szülte, hogy a parcellázás épen a birtok árának tulfokozása folytán annyira íokoztatott, hogy ez valóban üzletté vált és átalában a magánintézeteknek adatott át. Ebből azután oly bajok származtak, hogy mivel átalában nem oldatott meg a kérdés és nem volt parcellázási törvényünk, amely elérte volna, hogy ugy a culturalis, mint átalában egyházi, iskolai, közteri és utczai és egyéb dolgokra nézve történtek volna kellő intézkedések, az üzletszerű irányítás oly anomáliákat szült, hogy a czél, hogy a kisebb existentiák földhöz jussanak, hogy egyáltalában megakadályoztassák a kivándorlás és harmadszor, hogy az a földéhség, mely határozottan érezhető ebben az országban, megoldható legyen, nem volt elérhető. Ezek a bajok voltak indokai annak, hogy a kormány maga is ilyen módon kívánta általában megoldani a birtokpolitika irányítását, hogy t. i. egy nem nyerészkedő vállalat, egy szövetség létesítése által kívánja a kezdeményezést e tekintetben megindítani. Magam is belátom, hogy ha olyan nagyszabásúnak képzelnők ezen actiót, mint igen t. barátom, Gaal Jenő azt ecsetelte, akkor azon eszközök, melyek ezen intézmény rendelkezésére fognak állni, nem volnának elégségesek. De azt hiszem, hogy ezen törvényjavaslatnak az a czélja: kisebb eszközökkel megpróbálni ezen birtokpolitikának irányítását, a mi nézetem szerint nem lehet magánintézeteknek sohasem feladata és dolga, hanem ezt csak az állam, illetőleg a kormány intézheti. Én tehát melegen üdvözlöm a kísérletet, azt, hogy legalább a tettek mezejére lépett e tekintetben a kormány. Ugy a pénzügyminister, mint a földmivelésügyi minister már a képviselőházi tárgyalások alkalmával felszólalásaikban rámutattak arra, hogy ők nem radicalis irányban kívánják a birtokpolitikát irányítani, hanem socialis, nemzeti szempontból, és az élet fogja később megmatatni, hogy milyen tekintetben kell kiegészíteni ezt a keretet. Én ugyanis ezt a törvényt tisztán csak keretmegállapitásnak tekintem. Majd az élet fogja kiérlelni, hogy milyen tekintetben kivan ez kiegészítést. Mert az kétségtelen, hogy átalában culturalis, socialis és nemzeti szempontból a birtokpolitikát oly módon megoldani, a mint azt talán ideálisan elképzelni lehet, gyakorlatilag igen nehéz, és igen sok egyéb eszközt igényel. Azt is kénytelen vagyok itt ez alkalommal megjegyezni, hogy igen sajnálom, hogy, habár benne van magában a törvényben és az indokolásban is, hogy a kormány igenis kívánja a birtokpolitikát irányítani, a valódi irányzatot nem mondja. Ebben Gaál Jenő barátomnak tökéletesen igaza van. Es én kivált attól tartok, hogy, ha nem fogunk egy parcellázási törvényt hozni, a kormány és társadalom nem fogja tudni, hogy hol történnek azok a parcellázások. Vannak ugyan intézkedések, melyek árverés esetén a kormány figyelmét egyes birtokok eladására felhívják, de. arra, hogy magánegyének eladásai miképen történjenek, természetesen a kormánynak, ha nincs ]3aroellázási törvénye, befolyása és eszköze nincs, és igen tartok tőle, hogy, ha a kormány valóban akarja a birtokpolitikát irányítani, ilyen korlátozó intézkedésekre okvetlenül szükség lesz. Nem akarom a méltóságos főrendeket ez alkalommal tovább fárasztani, csak a magam részéről melegen üdvözlöm, hogy a tettek mezejére lépett a kormány e tekintetben, ha, nem is túlságos nagy keretben, mert ez fejlődni fog. Átalában csak attól akarok óvni, hogy ne kövessük Nemetország példáját, mely Posenben igazán szomorú tapasztalatokat szerzett e tekintetben, és meg vagyok győződve, hogy, ha óvatosan fog kezeltetni ez a törvény, mint contemplalva van, ugy ez valóban jótékony és üdvös lehet a jövőre nézve ezen czélok megvalósítása tekintetében. Én tehát a törvényjavaslatot a magam részéről elfogadom. Elnök: Kivan még valaki átalánosságban a törvényjavaslathoz hozzászólni? Ha nem, a vitát bezárom. Lukács László pénzügyminister: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Miután a törvényjavaslathoz felszólalt két méltóságos főrendiházi tag ur szíves volt kijelenteni, hogy helyesli a kormány intentióját, mely ebben a törvényjavaslatban megnyilvánul, és a törvényjavaslatot elfogadják, nekem tulajdonkópen alig volna más feladatom, mint az, hogy köszönetemet fejezzem ki azért az elismerésért, mely a kormánnyal szemben e törvényjavaslat ötletéből itt megnyilvánult. És ha mégis kérem a méltóságos főrendiház szives türelmét néhány perezre, teszem ezt azért, hogy reflectáljak pár szóval arra a bírálatra, melyben Gaal Jenő ő méltósága a törvényjavaslatot részesítette. Én azt hiszem, hogy egyrészről azok a nagy gazdasági, politikai és társadalmi veszélyek, a melyeket ő méltósága lát és a melyek valóban megvannak, másrészről ez a valóban szűkszavú törvényjavaslat és az a körülmény, hogy ez a kettő egymással bizonyos harmóniában nincsen, idézte fel azt a szigorú kritikát, a melyben Gaál Jenő ő méltósága a törvényjavaslatot részesítette. Azt hiszem azonban, hogy talán nem egészen igazságos a kritika, melyet ő 13*