Főrendiházi napló, 1906. III. kötet • 1908. április 29–1910. március 21.
Ülésnapok - 1906-35
A főrendiház XXXV. ülése. 13 és azon jogoknak confiscálását jelentené, a melyeket az egyházak magoknak a népnevelés terén 900 esztendőn keresztül szereztek Magyarországon, akkor ez ellen tiltakozni kell, mert ez nemcsak hogy czélravezető dolog nem volna, hanem megbontaná az egyes egyházak erkölcsi egyensúlyát és körülbelül abba a helyzetbe hozná őket, hogy valamennyi egymás mellé állva harczot folytasson azon törekvések ellen, a melyek természetes jogaikat confiskálni kivannak. Azt gondolom, hogy azon politika nyomán a mely élesen kidomborodott a legújabb népoktatási törvény megalkotásakor és a melyet a magyar közoktatásügy nemes vezére lépten-nyomon hirdet és megvalósit, erre nézve legalább egyelőre aggályok nem lehetnek. Mert, a mint helyesen mondotta, a népoktatás ügye nem olyan, mint az uniformis, hogy ugyanabba az egybe kellene bebujtatni a népoktatás minden egyes factorát. hanem ott, a hol az országos törvények és a hazafias érdekek kívánalmainak elég van téve, a hazafias felekezeteknek mint iskolaíentartóknak a magyar nemzeti eszme szolgálatában való munkásságát értékelni, méltányolni és támogatni kell. Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek ! Á népoktatás ügyében két dolgot kívánok hangsúlyozni: az egyik a tanítóképzés ügye, a a másik pedig a tanfelügyelet kérdése. Ezzel kapcsolatban röviden renectálok a cultusminister ur ő excellentiájának a költségvetés tárgyalása alkalmával mondott beszédére, a midőn elismerte és élénken hangoztatta, hogy a tanfelügyelet a teendők sokaságával el van halmozva és hogy ennek a sok teendőnek megkönnyítése czéljából a tanítóképzés vezetését, illetőleg ellenőrzését más közegekre kivallja bízni. Tudom és meg vagyok győződve arról, hogy ez bölcs megfontolással tett kijelentés, azonban a magam részéről egy aggodalmat fűzök hozzá, a mely lehet, hogy egészen individuális. A mennyiben a kir. tanfelügyelő urak azok, a kik ugy az iskolák administrálásának, mint pedagógiai vezetésének és ellenőrzésének dolgát teljesitik : épen ők vannak abban a helyzetben, hogy az egyes iskoláknál felmerülő hiányokat és bajokat láthatják, a melyeken segíteni kell és épen ők vannak hivatva arra, hogy betekintvén a tanítóképzés műhelyébe, ezeknek a hiányoknak kiegészítéséről, a bajok pótlásáról és javításáról gondoskodjanak. Lehet, hogy vannak ennek a szándéknak f ontosabb administrativ okai, mert hiszen ő excellentiája, ha jól emlékszem a kifejezésére, kijelentette, hogy ez nem kíván capitis deminutio lenni a tanfelügyelőkre nézve. Meg vagyok győződve róla, mert hiszen ő excellentiája tudja legjobban, hogy ezeknek a férfiaknak tekintélyét, sőt hivatali hatáskörét is épen a nemzeti eszme fentartása és megerősítése szempontjából nevelni és gyarapítani szükséges. Részemről inkább a polgári iskola kérdését oldanám meg olyképen, hogy azt a népoktatási intézetek keretéből kivonnám, nem hogy a középiskola levezető csatornájává tegyem, hanem liogy határozottabb charactert biztosítsak neki, miután ma a nemzeti életben a polgári iskola characterrel nem bíró intézet; nincsen önczéija. A polgári iskolából kikerülő nemzedéknek az volna a hivatása, hogy elfoglalja a gyakorlati életpályákat, míg azoknak, a kik a középiskolát végzik, nyíljék meg a kettős egyetem kapuja. Ezeknek ügyét egészen könnyedén lehetne nézetem szerint a középiskolák vezetőségéhez : a főigazgatóságokhoz kapcsolni és ezzel könnyíteni a tanfelügyelők terhein,de a tanítóképzésre való ingerentiáj üktől őket meg nem fosztanám. A mi az iskolákat a maguk sorrendje szerint illeti, a középiskola az, a mely voltaképen a nemzet intelligentiájának nevelő háza. Nagyjából azokon az ismereteken élünk az egész társadalmi életen át, a melyeknek alapjait ott szereztük meg. Hiszen a főiskola, az egyetem speciális pályára tereli már a fejledező intelligentiát; az átalános műveltségnek minden biztositékát azonban a középiskolában szerezzük meg és épen a közéjDÍskola az. a melylyel a legtöbbet szokás birálólag foglalkozni ; — hogy egy kissé triviálisan fejezzem ki magam — olyan ló, a mely legjobban huz és azért legjobban ütik. Ennek a történeti characterü intézménynek kifejlődésénél régebben az egységes középiskola, utóbb pedig az egységesen jogosító középiskola eszméje került felszínre a doctrinairek között, azt hiszem, kevés haszonnal és még kevesebb szerencsével, mert a reáliskolát a gymnásiummal egyenlővé tenni, egységessé tenni, a bifurcatio vagy trifurcatio kikerülésével teljesen lehetetlen, ez pedig a megfelelő anyagi áldozatot nem érdemli meg. Parlamenti életünk régibb idejében, még boldogult Trefort Ágost ministersége alatt történt, hogy ő maga hangoztatta a magyar közönségnek febris gymnasialis-át, de a dolog ugy is áll, hogy a magyar in teliigen tia a nevelőintézetek közül mégis a csak gymnasium iránt viseltetik a legtöbb szimpátiával. Bármiben keressük ennek okát, ezen syimpáthiának történeti jelentősége van és bizonyos tekintetben plebiscitumnak tekinthető. A reáliskolába ma parallel be van állítva a latin nyelv, mint rendkívüli tárgy a rendes tárgyak után és azokon kívül és meg van engedve, hogy a latin nyelv iskolai tanulása és hallgatása nélkül, egyszerűen a reáliskola végeztével és az érettségi vizsgának letétele után a vizsgálóbizottság elé lehet állni a latin nyelvből. Hogyha a latin nyelv ismerete és tudása, a mely a nyugateurópai államokban mindenütt megköveteltetik, az átalános műveltség egy fontos alapelve, akkor ezt a kérdést a reáliskolában is ugy kellene megoldani mint a gymnasiumban, vagyis be kell vinni rendes tantárgyképen a latinnyelvet ide is, oda is ; — a görög nyelv amúgy is fakultatív tárgy az egyik helyen, — és akkor a nagy különbség a két intézet között megszünik és meg lesz a modern culturigényeknek megfelelő középiskolánk, a mely az ifjúságot egyformán