Főrendiházi napló, 1906. II. kötet • 1907. október 12–1908. április 10.

Ülésnapok - 1906-29

40 A főrendiház XXIX. ülése, Wekerle Sándor ministerelnök: Ez, bocsánatot kérek, lehet méltányossági indok, lehet indok arra nézve, hogy históriát állapitsak meg, politikai fejlődésünk szomorú történetét — ezt a kifejezést is elfogadom — de, alkunál érvényesíthető tényezőképen ezt én el nem fogadhatom. Azt sem akarom vitatni, hogy a közös vámterület Ausztriának vagy Magyarországnak válik-e nagyobb előnyére, Nem vitatom azért, mert ilyeneket számszerűleg megállapítani nem lehet. Minden állam a saját helyzetéből kiindulva bírálgatja, hogy mit kell elfogadnia, mit kell tennie vagy nem tennie. Igen sok üzlet van, igen sok megegyezés van, a hol az egyiknek nagyobb az előnye, mint a másiknak és annak, a kinek kisebb az előnye, mégis nagyobb a raison-ja, hogy megkösse ezt az egyezséget. Ilyen helyzetben voltunk mi is. 1917-ig a vámterületnek közössége vagy egységessége biztosítva volt. Mi kötött kézzel állottunk ezzel szemben. Vagy ezt kellett törvényes utón szabályoznunk, vagy a recijjrocitás ingoványos talajára kellett volna lépnünk, azon ree^rocitáséra, a melyre nézve többszörösen kiemeltem, méltóságos főrendek, ha jól emlékszem, ugy ebben a házban, mint a képviselőházban, mint a bizottsági tárgyalások során is, hogy az osztrákok a reciprocitásnál csak egy megkötöttséget ismertek el a saját részökre és ez a megkötöttség az a korlát volt, a melyet a külföldi szerződések szabnak elénk. Mi nekünk sem állategészségügyi egyezményünk, sem forgalmi viszonyaink a legkisebb mértékben sem voltak biztosítva. Ilyen körülmények között, igenis, mérlegelnünk kellett azon gazdasági és politikai tényezőket, egészében kellett mérlegelnünk azt, hogy mi következik be, ha az egyezséget meg nem kötjük és mi következik be, ha megkötjük. Ő méltósága azt mondja, hogy nélkülözi a bizottsági jelentésben azokat a politikai indokokat, a melyekre utalás történt. Hogy csak főbb vonásokban mutassak rá a politikai helyzetre, vagyok bátor felemlíteni, hogy talán mindenki, a ki nemcsak gazdasági viszonyainkat, hanem egész európai politikai helyzetünket figyelemmel kisérte, nagy szomorúságunkra azt tapasztalta, hogy a mióta az Ausztriával folytatott harcz megindult és nagyobb hullámokat ver, positiónk Európában napról-napra rosszabbodott, hogy igazságos állapotunk félszeg világításba helyeztetett, mint elnyomók szerepeltünk ottan, a hol a legméltányosabban jártunk el, a nemzetiségi kérdésben. Ma is mindenkép igaz talán vádaknak vagyunk kitéve minden nap és valóságos küzdelmet kell folytatnunk azért, hogv méltányos eljárásunkat az igazság színében legyünk képesek Európa elé tárni. Ez a gazdasági térre is átcsapott. A bizalmatlanság pedig mind nagyobb lett. Nemcsak értékpapírjaink elhelyezésében nyilvánult ez meg, hanem azoknak visszaözönlésében is. A ki figyelemmel kisérte a gazdasági életet, tudhatja, hogy csak igen nagy áldozatok árán tudtuk külföldön elhelyezett értékpapírjainkat ott megtartani; tudhatja, hogy megakadt a magyar közgazdasági élet azon tevékenysége, a mely a szükségleteket olyképen elégíti ki, hogy évenként bizonyos számú uj emissiókkal kivan segíteni. Sőt tovább megyek. A ki beletekintett a gazdasági élet mélyébe, az látja, hogy ezek a körülmények visszahatnak a vállalkozási szellemre. Vállalkozóink panaszkodtak, hogy semmi szin alatt nem kapnak külföldi partnereket. Szóval, megakadt a gazdasági tevékenység és az emissio a pénzügyi összeköttetések terén és ez visszahatott a vásárlási szellemre. Ezek mind gazdaságpolitikai okok. De a mint előbb emiitettem, egyik főoka annak, hogy a szerződést megkötöttük az volt, hogy kivitelünk volt veszélyeztetve. A mint helyesen méltóztatott mondani, vásárlási képességünk, fizetési képességünk akadt meg. A gazdasági helyzet bírálatánál ne méltóztassanak annyira súlyt fektetni gazdasági önállóságra, • külön intézkedési jogokra. Én ma nem akarom ezt a tételt megvitatni. Elérkezik majd annak az ideje. De ha azok a tételek ugy állanának, a mint azokat odavetik, akkor Kelet kis országainak, a melyek gazdaságilag évek óta függetlenek, a legvirágzóbb iparállamoknak kellene lenniök, pedig azt látjuk, hogy stagnálnak. Stagnálnak azért, mert a gazdasági fejlődés legnagyobb előfeltétele a vásárlási, a fizetési, a teherviselési képesség van háttérbe szorítva. Kekünk gondoskodnunk kellett arról, hogy legjelentékenyebb kiviteli czikkeinkben, a gabona-, állat-, borkivitel és állati terményeink értékesítése terén a kivitelt biztosítsuk. Ezt pedig másképen, mint a politikai viszonyok ilyen mérlegelése által biztosítani nem tudtuk. Ehhez járult az, hogy belpolitikai életünk rendezése is nyugodt viszonyokat tett szükségessé. A ki figyelemmel kisérte a mi belpolitikai fejlődésünket, az előtt nemcsak megoldandó nagy kérdések állottak, hanem annak látnia kellett, hogy mellékkörülmények befolyásolják ezen politikai kérdések mikénti megoldását. Csak a legnagyobb kérdésre, a választói jog reformjára vagyok bátor utalni. Ennek az országnak alig volt politikusa, a ki be ne látta volna azt, hogy a választói jog kiterjesztése, még pedig nagyobb mérvű kiterjesztése, mondjuk: egész az átalános választói jog határáig terjedő kiterjesztése, a kor követelménye és hogy, mi a mai választói joggal meg nem állhatunk. És mi történt ? Belső igazságánál fogva vetődött-e fel ez a kérdés a mi politikai életünkbe ? Nem belső igazságánál fogva, hanem mert ebben sokan fegyvert reméltek találni azon nemzeti és katonai követelések ellen, a melyek közéletünket a legutóbbi időben uralták. Ezek igazságok, históriai igazságok, a melyeket eltagadni nem lehet és a melyek minden