Főrendiházi napló, 1906. II. kötet • 1907. október 12–1908. április 10.

Ülésnapok - 1906-29

A főrendiház XXIX. ülése. 37 az ily elintézés megítélésénél természetesen egészen más annak a helyzete, a ki ismeri a kérdés elintézésének minden előzményét, szóval, tudja a létrejött megállapodásnak minden részletét, és más a helyzete annak, a ki előtt csak az áll,, a mit az egész közvélemény tud és tudhat. Én természetesen az utóbbiak közé tartozom. Nem tudom a maga részleteiben azt, minő megállapodás jött létre, mikor a kormány, a mely ma intézi az ország ügyeit, elfoglalta a maga állását, hanem arra utalok most, hogy a köztudatba az ment át, miszerint egyrészről a közös hadseregre vonatkozó függő kérdésekre nézve fenmarad a válság előtti állapot, Magyarország és Ausztria közgazdasági viszonyaira nézve fenmarad a közös vámterület és ha e kettő fenmarad, még ha expressis verbis nem is mondatott, azt kellene és azt kellett következtetni, hogy változatlanul marad majd a közösügyi költségekhez való hozzájárulásnak az aránya is. És a mint ezt felteszi valaki, fel kellett tenni azt, is, hogy a kormánynak a szándéka ez volt. Ámde ez a szándék meghiúsult és meghiúsult miért ? Egyszerűen azért, mert a másik fél, a melylyel a megállapodás létrejött, a megállapodástól elállott. És ez a tanulság s felszólalásomnak egyik oka épen ez, hogy erre a tanulságra reá mutassak. Ma is szemben állunk az osztrák önkényuralmi központosító törekvésekkel és a közösügyi költségek arányának Magyarország terhére való megváltoztatása e törekvéseknek egy felettünk nyert diadala. Fájdalommal kell ezt bevallanom, de jobb bevallani ós jobb arra felhívni a közvélemény figyelmét, mintsem burkoltan ugy állítani oda ezt a dolgot, hogy ez bizonyos téren elért előnyök fejében hozott áldozat. És ennek a szomorú helyzetnek mi az oka, mélt. főrendek? Nem egyéb, és ez még szomorúbb, mint az, hogy hazánkban még nagyon, de nagyon sokan vannak, a kik — csak így jellemezhetem őket, mert erősebb kifejezéssel élni nem akarok — kishitűek . . . Nem gyönge, nem olyan gyönge ez a nemzet, mint a hogy azt fiainak egy része a maga kishitüségében véli és gondolja. Be a mig a kicsiny-ki tüek ily nagy számmal lesznek közöttünk, mint a minővel ma vannak, addig nagyobb sikereket elérni nem fogunk, addig el kell viselnünk ezt a szomorú helyzetet, De jobb szemébe nézni e szomorú igazságnak, mert a legszomorúbb igazságnak a megállapítása is többet ér az önámitásnál. Nem fogadom el a javaslatot, Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Kivan még valaki szólani, méltóságos főrendek ? Zichy Nándor gróf: Nagyméltóságú elnök ttf, méltóságos főrendek! Én némileg eltérőleg az előttem szólott méltóságos főrendtől, kívánok á tárgyhoz szót emelni. Osztozom egészen a. bizottság javaslatában és annak érvelésében. A közös vámterület kérdésének vitatására ez alkalommal kitérni nem kívánok. Elismerte az előttem szólott igen t. főrendi tagtárs is, hogy ez a kérdés némi összeköttetésben van az előttünk fekvő kérdésekkel. De abban az álláspontban, hogy mert közös a vámterület, ezért Magyarország alárendelt helyzetben van, nem osztom. Mert akkor meg lehetne fordítani a dolgot és azt lehetne mondani, hogy a lajtántúli tartományoknak sincs önálló vámpolitikájuk, mert magyar befolyás alatt köttetnek ezen szerződések. Minden vám- és kereskedelmi szerződésnek az a természete, hogy mindegyik fél enged egy részt a magáéból, hogy egy másik részt megnyerjen. Ez a helyes indok és én azt a reményt fűzöm ezen ügyek további fejlődéséhez, hogy Magyarország is, a lajtántúli tartományok is nyerni fognak. Igen nagy kár azonban, hogy nem azon elvből kiindulva Ítélik meg a dolgokat, hogy mindnyájunk nyeresége abban áll, hogy mindegyikünk erősödik, gazdagodik, gyarapodik; nagy kár, hogy mindegyik azt véli, hogy csak a másik kárán gyarapodhatik, gazdagodhatik. Egy iparos-államnak az az előnye, bogy ipari terményei számára jó jáaczot találjon; de piaczot csak ott találhat, a hol van erő, képesség és vagyon a termények megvásárlására és elfogyasztására. De nem akarok ezekben tovább menni. Eőkép azért emeltem szót, hogy megmondhassam ezen alkalommal is, hogy tul a Lajtán is rosszalandó az a felfogás, a mely nem tud egészen azon magaslatra emelkedni, hogy Magyarország érdekeit és jólétét előmozdítania saját érdekében is áll. Nem ma mondom el először ezen főrendiházban azt sem, hogy mindezek következtében tíz évről tíz évre mindig rosszabbodott az etikai viszony, a két résznek egymás iránti hajlandósága és a helyzetnek helyes méltánylása, sőt bizonyos ellenséges indulat, sajnálatos gyűlölködés, a helyzetnek és a közös érdeknek tökéletesen téves felfogása vált mindinkább uralkodóvá, ugy hogy azt lehet mondani, hogy ma kevésbbé állunk közel egymáshoz, mint annyi év előtt, holott közös érdekünk az, hogy egymást megértsük, egymás érdekét előmozdítani igyekezzünk és egymás iránt nemcsak mintegy közös érdeket előmozdító tényezők, hanem mint évszázadok közös küzdelme által egymással érdekösszeköttetésben lévő tényezők is tisztelettel és szeretettel viseltessünk. Hogy ez nem létezik, sajnosán igazolja ezen tárgyalások menete és a bizottság előterjesztése, a mely helyesen emeli,ki, hogy ebben mi milyen áldozatot hoztunk. Ám a politikai kérdésekben nem lehet csak a jogot magát tekintetbe venni, hanem a helyzetet is kellőképen fel kell fogni. Mekkora kárt okoznánk