Főrendiházi napló, 1906. II. kötet • 1907. október 12–1908. április 10.

Ülésnapok - 1906-29

38 A főrendiház XXIX. ülése. mi, hogy ha valamely jogi, vagy valamely számítási szempontból, a mely bizonyos igazoltsággal bir, ezen egész nagy ügy elintézését ismét függőben tartanok és a magyar állam működését evvel úgyszólván ismét megsemmisitenők. így semmivé lennének mindazon áldozatok, a melyeket mostanáig hoztunk és tudja Isten milyen jövő elé néznénk! Én, erősen meg lévén győződve arról, hogy a magyar érdekek képviselői mindazt elkövették, a mit el lehetett követni a magyar érdekek előmozdítására, ezen törvényjavaslatot elfogadom. Efnök: Senki sem lévén feljegyezve, a vitát bezárom. A miniszterelnök ur kivan szólani. Wekerle Sándor minisíerelnök: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Azok után az ellenvetések után, a melyek az előterjesztett javaslat ellen felhozattak, néhány perezre kénytelen vagyok igénybevenni a méltóságos főrendek ügyeimét, hogy feleljek ezekre az ellenvetésekre. Először is Laszkáry Gyula ő méltóságának azon kérdéseire, illetőleg azon kifogásaira, a melyek e javaslattal közvetlen összefüggésben nem állanak, hanem a melyekben csak azon aggodalmát fejezte ki, hogy a kormány politikája a birtokos osztály pusztulására fog vezetni, a históriai igazság kedvéért kénytelen vagyok megállapítani azt, hogy ő méltósága igen rosszul emlékezik — csak ezt a kifejezést kívánom használni — az 1888-iki szeszadóreformra, valamint regalemegváltásra, a mikor azt állitja, hogy az a birtokos osztálynak valami nagy nehézséget, kárt okozott volna: mert az akkori adóreform épen a birtokos osztály érdekében a szeszadóztatás terén tarthatatlan állapotokat sanálta. Az igazság kedvéért constatálnunk kell azt, hogy akkor épjíen a birtokkal összefüggő gazdasági szeszgyárak a nagy szeszgyárak concurrentiája miatt nem tudtak existálni, és hogy azok oly nyomorult helyzetben voltak a termelésnél, a felszerelésnél, liogy mikor egy nagy contingenst hasítottunk ki részökre, egy évtizeden át sem tudták a nekik kiosztott contingenst, minden kedvezmény daczára, felhasználni. Merem mondani, hogy az akkori szeszadó, daczára annak, hogy az állam jövedelmek fokozásával járt, épen Magyarország birtokos osztálya érdekében történt actiónak tekinthető, mert az képezte azt a fordulópontot, a mikor a mezőgazdasági szeszgyárak érdekei törvényileg biztosíttattak és azóta is fokozatos védelemben rószesittettek. A mi a regálé-megváltást illeti, könnyű ma a tételt úgy odaállítani, hogy ez a birtokos osztálynak, nem tudom, micsoda kárával járt. Azouban engedelmet kérek, az igazság kedvéért itt is vegyük figyelembe az előzményeket. A regálé-megváltás régóta kisértett. A korábbi tervezet oda irányult, hogy bizonyos határidő tűzessék ki, a melyen túl a regálé egyátalán nem fog gyakoroltathatni. Ezzel az állásponttal szemben, vagyis hogy tűzzünk ki 25—30 esztendős időt, a mikor önmagától megszűnik ez a jog, mi a megváltás terére léptünk, még pedig a törvényben előirt méltányosság legmesszebb menő korlátai között. S merem mondani, hogy ez nemhogy a birtokos osztály JDUSZtulásával vagy kárával járt volna, hanem a birtokos osztály a mindig kisebbedő jövedelem helyett olyan tőkét kapott, a mely sok birtokost, épen azért, mert tőkéhez juttatta, a pusztulástól mentett meg. Ugyanilyen igazsággal pertractálja ő méltósága a minap előterjesztett adóreformot is, a mikor azt mondja, hogy ez a birtokos osztálynak nem tudom micsoda pusztulását idézné elő. Engedelmet kérek, én csak annak tulajdoníthatom ezt az állítást, bogy ő méltósága egyátalában nem méltatta figyelemre erre az adóreformra vonatkozó előterjesztéseimet. Laszkáry Gyula (tagadólag int). Wekerle Sándor ministerelnök: Megengedem, hogy ő méltósága elolvasta, de méltóztassék azokat újra elolvasni s akkor meg fogja találni azt, hogy ennek az adóreformnak egy korlátja van, a mennyiben azt mondja, hogy ha majd több jövedelem folyik be, a jövedelemtöbblet nem arra fog fordíttatni, hogy az államnak a jövedelmét gyarapítsa, mert az államnak, akármennyi folyik is be egyenes adókban, egy krajczár haszna nem lesz abból, mert a befolyó többlet az adótételek leszállítására fog fordíttatni. Ez tehát olyan korlátot képez, a mely magában véve is semmivé teszi azokat az ellenvetéseket, a melyeket felhozni méltóztatott. De a birtokos osztály szempontjából sem fogadhatom el azt a tételt, a melyet fel méltóztatott állítani. Nem akarok utalni arra, hogy más osztályok megint épen azzal a váddal illetnek, hogy tulajdonképen a birtokos osztály kímélése érdekében készült az egész adóreform. Ez igenis a birtokos osztálynak nagy előnyöket biztosit, de ennek az adóreformnak az az egy előnye — és ez a második, a mit kiemelni kívánok, — hogy még minden adóreform, a mely a fokozatos, vagyis a progressiv adóztatás terére lépett, azzal a következménynyel járt, hogy az azért, mert a felsőbb osztályokra nem lehet akkora terhet hárítani, mint a mekkora terhet levesznek az alsóbb osztályok vállairól, a mennyiben a felsőbb osztályokban kevesen, az alsóbb osztályokban pedig sokan vannak, — mindenütt óriási niegterkeltetéssel járt a középosztályra nézve. Én épen ezen külföldi adóreformok tanulságain okulva, tettem azt a javaslatot, hogy az állam igen jelentékeny összeget, számitásom szerint a mai jövedelemhez viszonyítva 27—30 milliót, a saját veszteségére vesz át, hogy ezzel elkerülje az európai adóreformok keresztülvitelénél szerzett azt az átalános tapasz-