Főrendiházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–1907. október 11.
Ülésnapok - 1906-14
124 A főrendiház XIV. ülése. magukat sem másodrendű keresztényeknek, hanem hazafiaknak és testvéreknek. Ugyancsak az egyház részéről a katkoiikus autonómiát most mint valóságos érdeket tekintem, a melyet meg kell védeni és a mely intézményt meg kell alkotni. Mert hiszen nem azt a demokratiát szolgáljuk mi, a mely alólról épít felfelé és minden jogot a néptől, a tömegtől származtat, hanem azt a demokratiát szolgáljuk, a mely a jogokat helyesen megosztva, a köznek legjobb szolgálatát nyújtja. A püspökök — meg vagyok győződve — semmiféle ellenkezést az autonómiával szemben nem fejtenek ki. Én nem ismerek magyar püspököt, a ki az autonómiát ellenzi. Mert nem tekintünk mi vissza sem Justinian császárra, sem Nagy Károlyra, sem a középkor századaira, legfeljebb azért tekintünk oda vissza, hogy az egyháznak alkalmazkodási kéjaességét megtanuljuk és ezzel az állami alkalmazkodási képességgel bele tudjunk állani a modern igényekbe és itt érvényesülni. Sürgős kötelességének tartja a nagyméltóságú minister ur másodsorban a katholikus papság congruájának rendezését. Valóban szégyenletes huza-vona — ha szabad azt mondanom — ez a congruaügy, a mely 20 év óta valóságos cleriealis tengeri kígyóvá nőtt ki. Gondolom, ez onnan van, mert sokat disputáltunk elvekről, a melyeknek taglalásába én most nem ereszkedem. Én, méltóságos főrendek, a tények alapján állok. A cultuskormány elfogadta a püspökök által ajánlott összeirási módozatot, azt végre is hajtatta. Most, nagyméltóságú minister ur, kérjük, hajtsa végre tovább is ezt az okos gondolatot, hogy az irott malasztból végre kényéi, életerő váljék. A katholikus papság valóban megérdemli ezt az ügybuzgóságot, mert hiszen tűrt, erőszakos fellépésektől mindenütt tartózkodott; a sok alamizsna után reászolgált, hogy jogai is legyenek, jogai egy tisztes eltartáshoz. De a congruával összefüggésben vannak másféle kérdések is, szolgáltatások, párbér, párpénz, csirke, túró, faggyú, kézinapszám és ilyenféle szolgáltatások, a melyek végre is Magyarország közadózásában most fennállanak és ugy viszonylatiak a modern közadózáshoz, mint a czigánysátrak a szép, fényes villasorokhoz. Ezt a közadózást okvetlenül meg kell változtatni. Követeli ezt a clerusnak elkeseredett lelkülete. Hiszen meg van mérgezve a buzgalma és elernyed a lelke, mikor a hiveivel folyton viszályban van éppen a párbér és ezen szolgáltatások miatt. Követeli ezt egyszersmind a népnek érdeke ; mert az adó egy személytelen dolog, az adót lehet gyűlölni, de a párbérben a gyűlölet már kihegyesedik, kicsúcsosodik a személy ellen, ott a })aj> ság, sőt a vallásnak érdeke szenved. És ezt a párbért, méltóságos főrendek, lehetne rendezni, hogyha a községek egy amortisationális kölcsönt vennének fel ; ezáltal semmiféle több vagy nagyobb teher nem háramolnék rájuk, mint a mostani párbér és 40—50 esztendő múlva megszűnnék ez a tűrhetetlen állapot. Kiterjeszkedett azután a t. cultusminister ur a népiskolára, arra népiskolára, a mely voltaképen forrása mindazoknak az áldásoknak, a melyeket a cultura, az egyház, az állani juttat a népnek. Forrását képezi mindannak az ethikai erőnek, a melyből élete pályáján a kisember megél. De éppen a népiskolában kell erő, kell lélek, a népiskolát kell teliteni ethikával és egy ilyen ethikai kihatáshoz egész ember kell. A cultusministernek legjelentőségteljesebb reformja a néptanítók fizetésének rendezése és az egész tanitóság és az egész nemzet hálás lesz neki azért, hogy iparkodott a néptanítókban egy anyagi gondoktól lehetőleg emancijíált egész embert beállitani a nemzet napszámosai közé. Ezzel azonban összefügg, méltóságos főrenrendek, az a másik érdek is, hogy az állami tanitó és a felekezeti tanitó között ne legyen sehol különbség. Ne legyen különbség még a kántori fizetéseknek a rendezésében sem, t. i., hogy a kántori jövedelmet ne számítsák bele a tanítói fizetésekbe. Mert hogyha az állami tanitóknak kántori jövedelme nem szerepel a tanitói fizetésekben, épp oly joggal követelhetik azt a felekezeti tanitók, hogy ez velük meg ne történhessék, annyival is inkább, mert a kántori jövedelem mindenütt a törvényben mint mellékjövedelem szerepel. Lehet a tanitó postamester, lehet a tanitó faiskola-felügyelő vagy más ilyenféle; ezen a réven megszerzett garasai nem esnek a tanitói fizetés kategóriájába. Ennek következtében követeljük, kivánjuk és kérjük ezt a kántortanítók számára. Méltóságos főrendek ! A katholikus tanitóknak valamiféle háttérbe szorítása a nemzeti érdek ellen való cselekvés lenne, mert a hatholikus tanitóknak ilyen leszorítása által inferioritásba kerülne a hatholikus népiskola, az pedig a nemzetnek az érdeke, hogy ez meg ne történjék. De ettől eltekintve. 27.000 embernek, a tanítóságnak kebelében folyton égne tovább az elégületlenségnek jDarazsa és tüze. Az iskola-fentartóktól pedig nagyobb áldozatokat már alig lehet követelni, méltóságos főrendek, mert ezek az iskolafen tartók, főleg a községek, már most is nagyobb áldozatokat hoztak, mint mindazok a községek, a melyekben állami iskola van. Követeljük tehát méltán, hogy az állami adókból könnyittessenek meg a mi terheink, az iskola-fentartófc terhei, a mely adók által megszüntettetik vagy legalább is könnyittetik az állami iskola jótéteményeiben részesülő községeknek terhe. Volna azután még egy fontos megjeg3 r zésem, méltóságos főrendek. A népiskolának népszerű intézménynek kell lennie ; a nép lássa benne saját nagy érdekét. De ez nem fog megtörténni, ha a nép valamiféle elkeseredéssel néz a népiskolára. Itt nagyon ajánlom a cultusminister ur figyelmébe azt az körülményt, melyre engem az én tanítványaim még esztergomi seminariumi spiri-
