Főrendiházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–1907. október 11.

Ülésnapok - 1906-14

120 A főrendiház XIV. ülése. tatással nem állott, a hol bizonyára távol állott az ajándékozottól és az ajándék adójától is a corruptiónak még csak legcsekélyebb gondolata is. Ezek tehát erkölcsi szempontból, azt hiszem, egyáltalán nem esnek ugyanazon megítélés alá, mint a baksisnak esetei. De ismétlem, teljesen egyetértek az igen t. belügyminister úrral abban, hogy ezen eseteknek, ezen gyakorlatoknak fentartása sem helyes. Egyetértek azon indokokból, a melyeket ő kifejezett, azon indokokból t. i., hogy a tisztviselőnek nemcsak függetlenségét és pártatlanságát, de annak látszatát is meg kell őriznie, hogy nem szabad olyan cselekményeket tennie vagy olyan cselekményekben részesnek lennie, a melyek által ez a látszat csorbittatnék, a melyek által az ő függetlenségébe és részrehaj latlanságába vetett közbizalom gyengülhetne, a mely tehát a hivatalos állás tekintélyén, az ő Ítélkezésének jiártatlanságába vetett hiten talán méltatlanul, de kétségtelenül csorbát ejthetne. Ebben a tekintetben abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy constatálhatom a közöttünk való teljes egyetértést. Hozzátehetem még azt is, hogy Bihar vármegye tisztviselőinek, a tisztviselői kar nagy többségének körében sem uralkodik e tekintetben más vélemény. És hogy helyesen lássuk, hogy ezen elvi álláspontból kifolyólag helyes és szabad volt-e ugy pellengérre állítani Bihar vármegyét, mint a mely az ajándékok elfogadását sanctionálta, helyeselte volna, méltóztassanak megengedni, hogy lehetőleg röviden elmondjam a tényállást. Az év nyarán egy Inger Soliman nevű, az illető tisztviselő járásában lakó lakos fegyelmi panaszt adott be Szőlőssy főszolgabíró ellen. A panasz több pontból állott. Az egyik pont vonatkozott arra is, hogy ajándékokat fogad el, még pedig a nagyváradi latin szertartású püspökségtől és egy ipar- és kereskedelmi vállalattól. Meg kell említenem, mert talán fényt fog vetni azon erkölcsi felháborodás értékének megítélésére, a melynek szerepére a vármegye főispánja vállalkozott, hogy midőn e panasz beadatott és arra a bepanaszolt főszolgabíró az előirt igazoló jelentést megtette, ugyanakkor nyugdíjazási kérvényét is beadta. Ekkor a főispán ur igen buzgón fáradozott abban, hogy a fegyelmi panasz félretételével a nyugdíjazási kérvény intéztessék el. Annyira buzgón fáradozott a főispán ur, hogy felhasználván az alisjíán távollétét, az alispánt helyettesítő főjegyzőnél keresztül is vitte az ilyen értelmű elintézést. Az elintézés megvolt, alá is volt irva, expeditio alatt állott, a mikor az alispán szabadságából visszaérkezett, az esetet megtudta, felvilágosította a főjegyzőt, hogy nem volna helyes az ilyen fegyelmi ügynek eltussolása, visszavonatta vele a már kész elintézést és elrendelte a fegyelmi vizsgálatot. A fegyelmi vizsgálatot elrendelő alispáni határozat a maga rendelkező részében semmiféle korlátozást nem tartalmaz. Elrendeli a vizsgálatot minden korlátozás nélkül, a mint hogy ez nem is lehet másképen, mert hiszen az administratio praxisban fegj'elmi eljárásnál egyáltalában nem szokás, a mi a bűnügyi eljárásban szokásban van, hogy t. i. a vizsgálat tárgya és köre pontosan megállapittassék és ennek folytán az csak a vizsgálatot elrendelő végzésben megjelölt cselekményekre terjedhessen ki. Az administrativ fegyelmi ügyeknél a vizsgálatot teljesítő közegnek teljesen szabad keze van, a vizsgálatot kiterjesztheti nemcsak a panaszban felsorolt fegyelmi esetekre, de minden más obyan momentumra is, a mely a vizsgálat során felmerül. Természetes tehát, hogy a fegyelmi eljárást elrendelő végzés nem tartalmazott, de nem is tartalmazhatott vizsgálatot rnegszoritó intézkedéseket. A végzés azonban hosszabb indokolással van ellátva — talán hosszabbal, mint szükséges lett volna — és ebben az indokolásban az alispán foglalkozik a főszolgabírónak védekező, felvilágosító jelentésével és pontról pontra mutatja ki, hogy ezen jelentéssel meg nem elégedhetik és kénytelen a vizsgálatot elrendelni. Itt az ajándékozsáokról, a mint jeleztem, már két vonatkozásban van szó. Az illető üzem részéről ajándékozott fára nézve kimondja az indokolás, hogy ennek megvizsgálását szükségesnek tartja, mert itt a vizsgálat fogja kideríteni, hogy fegyelmi vétség fordul-e elő, vagy sem ; a püspökség által évenként adott négy öl fára nézve pedig azt mondja, hogy miután ez a vármegye, azon részében általában szokásban van; miután ez általában tudott dolog, a mit az illető elődei is mindig aoceptáltak ; miután magának a püspökségnek erkölcsi színvonala sokkal magasabb, semhogy itt bárminő visszaélésre, comijjt szándékra gondolni lehessen : ezen esetnél kizártnak látja azt, hogy fegyelmi megtorlásnak szüksége foroghatna fenn. A főispán ur, a ki az egész ügy eltussolását óhajtotta, ugy látszik, ebben a momentumban talált fogantyút arra, hogy azt felhasználja egy bizonyos kirohanásra az alispán és a vármegye ellen, s megfelebbezte az alispáni végzés indokolásának ezen egy passusát és felhívta az alispánt, hogy felebbezését a közigazgatási bizottság elé terjeszsze. Az alispán először, azon nézetből kiindulva, hogy a főispán által beadott felebbezés nem jöhet azon testület elé, a melynek a főispán az elnöke, másodszor azon szempontból kiindulva, hogy indokolás ellen a közigazgatási ügyekben felebbezésnek helye nincs, előterjesztéssel élt a belügyminister úrhoz. A belügyminister ur az előterjesztés elintézéseként utasította az alispánt, hogy az ügyet a közigazgatási bizottság elé terjeszsze. Ezzel tehát az alispán által felvetett jogi kérdéseknek egyikét, t. i. azt, hogy főispáni felebbezés esetén is fornm legyen a közigazgatási bizottság, a belügyminister ur eldöntötte. Fenmaradt a másik kérdés, a mely a dolog természeténél fogva elsősorban kellett, hogy a közigazgatási bizottságban elintéztessék,