Főrendiházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–1906. február 19.

Ülésnapok - 1905-6

2g A főrendihá komolyságnak teljes ellentéte, nem akarok positiv kifejezéssel élni, mert alig tudnám a parlamentáris illem szótárában megtalálni azt a szót, a mely méltóan jelzi ezt az eljárást. Bizony ugy van az, nagyméltóságú uram; nehezen tudom ugyan megállni, de nem fogok iruparlamentáris kifejezést használni. Harmincz s egynehány éve vagyok tagja a háznak ós ez nem esett meg rajtam ; ő nagyméltóságán nern tudom, nem esett-e meg. Méltóságos főrendek, ismétlem, nem látok komolyságot abban az eljárásban: letenni az egyik zsebünkből egy csomó törvényjavaslatot a ház asztalára, a midőn tudjuk, hogy a másik zsebünkből néhány perez múlva előhúzzuk azt az okiratot, a mely első indítványunkat, első óhajtásunkat lehetetlenné teszi; a mely megfosztja első cselekedetünket minden komolyságától. Méltóságos főrendek, hiszen ma már nem sokan szeretik a latin nyelvet ós a főrendiház házszabályai azt mondják, hogy magyarul kell beszélnünk, azért először magyarul fogom elmondani, de azután engedjék meg, hogy latinul idézzem azt a mondást : «Fojtsátok el a nevetósteket!« — »B,isum teneatis amici!<< Ilyen helyzet után nem indokolt-e, méltóságos főrendek, ha kimondja a ház, hogy e kormány szándóka lehet jó, de cselekedetei nem lévén azok, nem tartjuk hivatottnak arra, hogy e válságot megoldani még csak meg is kísérelje? És minthog}

7 ma ez a feladata a kormánynak, az ő politikáj niery nélkülöz minden komolyságot, bennem legalább bizalmat nem gerjeszthet. Ez az értelme gróf Dessewffy Aurél határozati javaslatának, amelynek indokolását egyébként ón is helyesnek ismerem el, az abban foglalt elvekben, nézetekben osztozom és azt a méltóságos főrendeknek elfogadásra ajánlom. Csak még eg}~et kívánok a méltóságos főrendeknek emlékezetében VI. ülése. felidézni, mert gyorsan múlik az idő és az emberek gyorsabban felejtenek. 1861-ben igen válságos napokat élt hazánk. Az alkotmány helyreállitására irányuló kísérletek függőben voltak, a helyzet kétes volt és nem tudtuk, hog}^ az a fénysugár, a mely az égen mutatkozott, a felkelő nap • első sugara volt-e, avagy már a hanyatlás esthajnali pírja? És akkor, méltóságos főrendek, voltak olyanok, a kik kevesebbel is beérték volna, mint a mennyit a nemzet töbsóge óhajtott, a kik az alkotmányosságnak csekélyebb mértékével is megelégedtek volna, mint a mi ma a magyar nemzetet esküvel ós kétoldalú szerződéssel biztosított alkotmányánál fogva jogosan megillette; de azok gondoltak arra, hogy Magyarország jövendője szempontjából minden magyar embernek kötelessége a legteljesebb óvatossággal élni ós ezért a midőn köztudomású lett, hogy immár csak rövid időköz választ el az országgyűlés feloszlatásától, gondoskodtak arról, hogy legalább legyen egy ünnepélyes nyilatkozat, a melyben az alkotmánynak az a szerve, a mely az alkotmány szerint a nem zetet a maga egészében képviseli: az országgyűlés, emelje fel tiltakozó szavát és tegyen óvást minden bekövetkezhető jogsértés ós az erőszak minden tényével szemben, mert akkor, méltóságos főrendek, élt még a magyar ember lelkében az a tudat, hogy nem a fegyver a legnagyobb erő, hanem az igazság, és hogy az igazság mindig diadalmaskodik, csak legyenek emberek, a kik nem tántorodnak el tőle. 1861-ben — hála Istennek — megvolt a dolog lényegére, az alkotmányosság alapelveire nézve és arra az egyetértés, hogy a magyar embernek kötelessége a legnagyobb óvatosság ugy a képviselőházban, mint a főrendiházban. A válságos és komoly pillanatokban tehát együtt éreztek azok, a kiknek törekvéee volt a régi magyar