Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.

Ülésnapok - 1901-35

A fÖrmdiliiLz XXXV. ffiáse. 71 Hogy áll e tekintetben a dolog, j méltóságos főrendek? Ma régen meg- f szűnt már az európai mezőgazdaságokra nézve az a helyzet, hogy ők szabad kereskedelem mellett a tengerentúli vagy oroszországi és más egyéb, szóval nagyon csekély termelési költségekkel termelő államok versenyével szemben megállhassanak. Ma az európai mezőgazdaság halálra van ítélve, ha csak nem biztosithat magának egy oly fogyasztási területet, a hol a védvámok által véd heti magát és részesülhet előnyben a tengerentúli concurrentiával szemben, Anglia volt az egyedüli állam, mely nagyon érthető okokból nem védhette meg és nem akarhatta megvédeni mezőgazdaságát. Hát hiszen az angol mezőgazdaság a maga nemében igen viruló helyzetben van ma is, de a föld hozadéka az ezelőtt 80—100 év előtti hozadéknak egy fractájára szállott alá és az angol mezőgazdaság megszűnt ma már az lenni, a mi az a continens minden államában és mindenekelőtt miná lünk is; megszűnt táplálója, kenyéradója lenni a társadalom legnépesebb, legerősebb, legegészségesebb osztályának. Ezt a luxust, hogy eltöröljék a föld mivelóssel foglalkozó néposztály t í mint nagy tömeget a föld színéről, az angol társadalom megengedte magának. De van e continentális társadalom, a mely ezt megengedheti és mindenekelőtt mi magyar nemzet megengedhetjük-e ezt? Ha pedig nem engedhetjük meg, ai egyedüli mentség számunkra az, ha egy oly fogyasztási területet biztosithatunk magunknak, a mely a mi czikkeinket más államok czikkeivel szemben lényeges előnyben részesítheti. Ennek pedig ma és hosszú időn keresztül a közös vámterület képezi egyedüli előfeltételét és épen ma jutunk a fejlődés azon stádiumába, a hol megadhatja már ezen előnyöket Hiszen csak 10—15 év előtt nagyon problematikusak voltak az előnyök, mikor normális viszonyok között mezőgazdasági czikkekben a közös vámterületnek is nagy feleslege volt, a melyet ki kellett vinni a közös vámterületről, a mely tehát illusóriusá tette a védelmet. Ma már fogyasztási czikkeink túlnyomó nagy részét képesek vagyunk a közös vámterületen elfogyasztani s ha egy bizonyos csekély fracta kivitelre kerül is, ennek épen nincs olyan, az árakat lenyomó hatása, mintha nagy tömegeket kellene kivinni ós pedig a dolog természeténél fogva, mert ez a csekély részlet vonatkozhat pl. állati czikkeknól biz nyos qualitásoki melyek a külföldi versenyt kibírhatják vagy mint a gabonanemüeknél, az a csekély többlet, a melynél rendelkezhetünk, utat találhat kifelé az évnek egy rövid, szakában. így előállhat — és ezt nagyon érdekesen lehet statistikai adatokkal kimutatni — az egész gazdasági campagne alatt egy-egy rövid epocha, midőn a kiviteli relatió kifizeti magát, az elég arra, hogy az a feleslegki mehessen az ország azon részeiből, a melyek a kivitelre legelőnvösebben feküsznek és a világért sem következik be az áraknak az a lenyomely bekövetkeznék, ha nem pár ezer métermázsa, hanem legalább ugyanannyi millió métermázsa kivitelről kellene gondos kodni. Mondom, méltóságos főrendek, ha valaha, ugy most alakul a helyzet ugy, hogy élvezhetjük a közös vámterület előnyeit, és ha valaha, ugy most követnénk el botorságot, ha ezt az intézményt, melyet fentartottunk 37 esztendőn keresztül, most romboljuk le, midőn ugy Magyarországnak mint Ausztriának gazdasági viszonyai, a kereslet és fogyasztás közötti viszony és hozzá a világpiaczon létező áramlatok is