Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.

Ülésnapok - 1901-35

A főrendiház XXXV. ülése. m nek, ha a tisztikar a legóixyseggel a maga anyanyelvén nem tud beszélni. De ha lesz kegyes figyelemre méltatni a megjelent szabályzatokat és mindazokat a nyilatkozatokat, a melyek illetékes katonai körökben is tétettek e kérdésben, látni fogja, hogy mind az, a mi a magyar nyelv érdekében történik, absolute nem húzható egy kaptafára a különböző ezrednyelv és legénységi nelv kérdésével. Megtörtónt most az intézkedéseknek egy csoportja a legénységi nyelv cultiválására és azután megtörténik egészen más, valami cardinálisan különböző, a magyar nyelvnek, mint állami nyelvnek kidomboritására. Ha tehát történt valami 67 óta, a mi a dualisticus álláspontot kifejlesztette a hadseregben, ugy éppen a tisztképzés reformja volt ez. Egyébiránt nem kívánok jóslatokba és prognostikonokba bocsát kőzni és nem követem ő nagyméltóságát, sem Ambrózy István báró ő méltóságát azon pessimisticus hangulatok terére, midőn Ausztriával való együttmaradás iránt is kifejezték kételyöket, mert először is minden jóslási kísérlet hiába való, de másodszor a történelemnek nagyon beható tanulmányozása győzött meg engem arról, hogy minden nemzedék a momentán nehézségek, a momentán visszatetsző jelenségek uralma ós benyomása alatt él és gondolkozik és igy hajlandó azokat túlságosan nagyoknak tekinteni, kiszínezni; de azután a történeti események tanulsága bébi zonyitja, hogy oly nagy történeti alakulatok, hogy olyan történeti processusok és képződmények, a melyeknek lótrejövetele valóban világtörténeti szükségességet képez és a melyeknek fentartásáboz és fenmaradásához egy életképes fajnak és nem zedéknek életérdeke fűződik, nem múlnak el olyan könnyű szerrel Kiállhatnak sokkal nagyobb viharokat ós meg pr óh altatásokat, mint a milyenek tényleg ezen visszatetsző jelenségek, a melyek bennünket ilyen pessimistikus kedély állapotba hoznak És nem lehet-e ezt a mértéket alkalmazni az osztrák-magyar mon archiára is? Nem pótol-e vagy nem teljesit-e az ma is még egy fontos világtörténeti missiót? Nem hagyna-e talán pótolhatatlan űrt maga után, ha elenyésznék ? És a mi rám nézve és, azt hiszem, mindnyájunkra nézve milliószorta fontosabb, nem füződik-e ehhez a monarchiához, ehhez a maga erejével magát megvédeni képes nagy hatalomhoz a magyar nemzetnek életérdeke, annak a menzetnek, mely ezredév óta fenn tudta magát tartani, a melyben bármennyi botorságot kövessen el is egyszer-egyszer, bármennyiszer vegye is magára bizonyos áramlatok hat alatt olykor a gyengeségnek, a viszonyokkal számolni nem tudásnak látszatát, — bízom Istenben — megvan ez az életerő ma is, a mely fentartotta magát annyi veszedelmen keresztül ós a mely keresztül tudja magát küzdeni ujabb veszedelmeken is egy oly alakuláshoz,- a melyhez, minden egyébtől eltekintve, a magyar nemzetnek jól felfogott érdeke is fűződik. Egy ily alakulást nem fognak bizonyos parlamenti szőharczokban rejlő színpadi viharok a föld színéről elsöpörni. (Helyeslés ) Én azt hiszem, csak a józan belátásnak uralmára ós csak arra az erős elhatározásra van szükség, hogy ott, a hol a nemzetnek életbevágó nagy érdekeiről van szó, nem értünk tréfát, ott nem törődünk a népszerűség zajával, ott nem nézünk semmi egyebet, mint az ország érdekét ós becsületes kötelességünket és ekkor megfogunk győződni arról, hogy azok a bajok, viharok, a melyek olyan komoly aggodalmakat ébresztettek minden hazafi keblében, talán mégis nagyrészben vihar voltak egy kanál vizben ós hogy mindazok felett diadalmasan áll ennek a nemzetnek élet fentartó ereje, ennek a nemzetnek