Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.

Ülésnapok - 1901-35

4S Á főrendiház XXXV. alesö. körben foglalkoznának ezen nagy horderejű kérdésekkel a felek. Méltóságos főrendek! Én a bajok gyökerét abban látcm, hogy Ausztria a kiegyezést annak idején sem komolyan, sem őszintén nem vette s annak logikai következményeit sem gazdaságilag, sem politikailag, sem önmagára, sem Magyarországra nézve őszintén soha le nem vonta. Ez által keletkezett az az állandó ingerültség, a me'y Magyarországon uralkodott. Nevezzük bár rövidlátásnak, rosszakaratnak, vagy csökönösségnek azt az ellentállást, a melylyel Magyarország jogos igényei is mindenkor találkoztak, tény az, hogy a monarchiának ez, a külföld előtt teljesen érthetetlen és megfoghatatlan őrlő szájai ma is javában rágcsálnák és sohasem történt semmi ezeknek komoly, gyökeres kiirtására. Nem tudták, nem akarták, talán nem merték véglegesen megoldani, a kérdéseket, de annyi bizonyos, hogy tiszta munkát sohasem végeztek, a sebet a kellő mélységben sohasem vágták ki és állandóan bennehagyfak annyi infectiós mérget, hogy annak a sebnek annál mélyebben és veszedelmesebben előbb utóbb mégis csak ki kellett ujalnia. Ez a szerencsétlen sisthéma tartotta fenn a mai napig a íeszültséget; ez rögzítette oda a régi gravaminális politika színvonalára a mai magyarországi közvéleményt; ez akadályozta meg az objectiv szempontok érvényesülését; ez ad erőt a jeszavaknak és ez az oka annak is, hogy a nagyhatalmi állás, az összmonarchia, tehát végre is oly fogalmak, a melyek nekünk magyaroknak is legalább annyira érdekünkben állanak, mint Ausztriának,nálunk még mindig vörös posztószámba mennek. Ez a magyarázata annak a hihetetlen anomáliának, hogy akkor ós ugyanazon időben, a midőn ma az egész gazdasági életünket veszélyeztető német kereskedelmi szerződésről folynak a tárgyalások: az egész nagy magyar- köz vélemény erről még csak tudomást sem vesz; ezzel nem törődik, ugyan akkor, a midőn a másik oldalon szinte nap nap után egy uj párt írja fel csalogatónak zászlójára a gazdasági különválás programmját; azon gazdasági különválásét, a mely mezőgazdaságukat kétségtelenül súlyos krisisbe sodorná, a mely a monarchia testén súlyos sebet vágna, mint a hadsereg kettéválasztása ós a mely iparunk fellendítésére, hogy ne mondjam, megteremtésére nézve valamennyi rendelkezésünkre álló eszköz között a legdrágább. Ezen idő alatt az osztrák kormányok, úgy látszik, tovább áltatták magukat abban a hitben, hogy Magyarország örök időkre kénytelen az osztrák iparnak fogyasztó coloniája maradni és ebben a csodálatos rövidlátásban osztozkodtak az egy Goluchowski gr. kivételével az összes külügyminiszterek is, a mikor nemcsak hogy uj fogyasztó piaczokat nem szereztek, de még a régiek megtartására sem fektettek kellő súlyt Mikor azután végre-valahára a mi serdülő, zsenge iparunk is egy kissé emelkedett erőben, mikor a magyarok a katonai követeléseket kissé hangosabban kezdték érvényesíteni, akkor lángba borult az egész országé praepotensnek mondott követelések felett és a magyar kormányoknak, megvallom, bámulatos loyalitásával szemben a Magyarország elleni izgatás taktikai, pártpolitikai czólokra és megszülettek az üres jelszavak, ehhez az irányhoz sorakoztak a pessimisták ós ma már ott vagyunk, hogy Ausztria államfentartó pártjainak nem egy komoly politikusa számol a különválással. Azt hiszem, körülbelül ez a képe a helyzetnek; feszültség, ingerült • sóg itt is, ott is, a legszélsőbb ós legerősebb subjectivismus az egész vonalon. Ha ezen az utón haladunk, azt hiszem, ennek föltétlenül elválás