Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-19
A főrendiház XIX ülése. 55 ember, vagy megtartsa egy testület, vagy megtartsa az állami akaratnak legfőbb kicsuesosodása, a törvényhozás a törvényt, az irott jogot ós a szerződóst, akkor, habár érzelmeinkben pillanatnyilag nem is érezünk ugy, habár nem tartjuk helyesnek, habár kivánatosnaktartjuk ennek megváltoztatását, meg kell hajolnunk azelőtt az irott jog, az adott becsületszó, az adott szerződés előtt, és azt megváltoztatni nem szabad, bármennyire fáj, bármennyire kívánja valaki annak megváltoztatását, mert sem a társadalmi életben, sem az állami életben az ilyen egyezményt egyoldalúkig megváltoztatni nem szabad. Igen, az érzelmekkel a politikában is számolni kell, de a tételes jog és a fennálló törvény ellenében sem alkalmazni, sem reá hivatkozni nem szabad, mert ha meg lenne engedve jó és nemes érzelmet törvény ellen szegezni, a rossz ós tisztátalan érzelem ós indulat és szenvedély is jogot venne magának a törvényen magát túltenni és ellene fordulni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezért nekem hiába citálja valaki Bismarckot, vagy Mommsent. A mikor Bismarck tisztán érzelemre alapította politikáját a fennálló jog ellenében is, akkjr az erőszakhoz fordult, és a szerződóseket és nemzetközi jogot eltiporta. Én is elismerem a chauvinismus jogosultságát a maga absolut vonatkozásában, de akkor, ha arról van szó, hogy alkalmazkodjam mint egyén, vagy mint vezető politicus, vagy mint törvényhozó ahhoz, mit Magyarország törvénykönyve tartalmaz, akkor én csak egy érzelmet, egy sugallatot ismerek: tisztelni az adott szót, tisztelni az irott szerződést, melyet egyoldalulag megváltoztatni nem szabad. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az ón álláspontom, s ezért kértem tegnap a házat, hogy az érzelmi világból a tetszetős jelszavak által odaállított szép képből méltóztassék kibontakozni. Én tudok chauvinista módon is gondolkozni, ott a hol hebye van; tudok chauvinista politikát is csinálni ott, a hol helye van. De a hol a chauvinismus törvénybe ütközik, ott annak meg kell hátrálnia, mert első s legfőbb a törvény, a szerződés, az irott és adott szó, melyet meg kell tartani. Ez az én álláspontom ós nem egy T éb. Már tegnap kifejeztem a méltóságos főrendek előtt, hogy, ha az én eg3^óni benső érzelmeimet volnék hivatva órvényesiteni, talán magam is ezt mondanám, —mert félreértésekre vezethet, — hogy ez nem helyes. Hogy ha ez nem volna megirva a törvényben, vagy hogy ha az 1868. évi XXX törvényczikket annak módja szerint, kétoldalú egyetértéssel hivatva leszünk módosítani, én leszek az első, ki ezt a kérdést felvetem, akárhol üljek is ós akárhol küzdjek a politikai porondon. De addig, mig ez a törvény, a mely egyezmény természetével bir, fennáll, addig ón ezen törvény előtt hajlok meg, és egyéb tekintetet, bármily nagy is, bármily szép is, bármily nemes is, a magam részéről alárendeltnek tekintek ezen főtekintetnek. Pedig hogy áll a kérdés? Igen röviden fogom reassummálni. Jogilag ugy áll, hogy nekünk van Horvátországgal a mi közjogi viszom^ainkat alapvetőleg rendező egyezmónyi törvényünk. Ennek egyik szakasza azt mondja, hogy az útlevél-rendszer ügye közös a törvényhozásban, de a mint a törvény betűje mondj cl cl 10 szakaszban, a végrehajtás HorvátSzlavón- és Dalmátországnak tartatik fenn. Mit tesz ez a végrehajtás ? Azt teszi, hogy egy törvényt a közigazgatás orgánumainak kell életbe léptetniök. A közigazgatásra nézve pedig azt mondja a törvénynek egy másik szakasza, hogy — arra vonatkozólag pedig, a mi az autonóm körbe van utasítva -— tehát a 10. szakasznak a végrehajtás terén az útlevélügyet illető részére vonatkozólag,
