Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-18

A föi-endibáz XVIII. ülése. 33 jól tudom, méltóságos főrendek, hogy a méltóságos főrendeknek kebelét is magyar fajunk és nemzetünk szeretete kell hogy hevítse és eljárásunknál, elhatározásainknál mindig ebből a forrásból merítünk és én ezen behatások alól magamat nem is vonom ki, hanem ezt a 9. §-t csak akkor fogadom el, ha a többiek mellett a magyar nyelv is érvényesül és ha magyar, horvát ós franczia nyelven lesznek az útlevelek kiállítva. Dégenfeld-Schomburg Pál gr. jegyző: Esterházy János gróf! Esterházy János gr : Bár nagyon ajánlatosnak tartom, hogy a szóban forgó kérdésben egyáltalában vitára kerüljön a sor, mégis igyekezni fogok véleményemnek lehető röviden kifejezést adni. A kik a horvát és a franczia nyelv mellett szólnak, azok arra hivatkoznak általában, hogy az 1868 : XXX t -ez. a horvátoknál külön közigazgatást és ezen közigazgatásban a horvát nyelvet biztosítja. Az útlevél közigazgatási ténykedés, tehát horvátul és francziául kell ezen útleveleknek kiállítva lenniök. Ezzel a nézettel szemben nemcsak a magam, hanem sokkal mérvadóbb olyan embereknek a nézetét fejezem ki, a kiket ez iránt megkérdeztem ós a kik azt mondták, hogy az illető paragraphus, az 1868 : XXX. t.-cz. 56. §-a, csakis HorvátSzlavon-Dalmátországok belterületeire vonatkozik, nem pedig a külföldre is kiható közigazgatási ténykedésre. Éhez a nézethez hajlok ón is Mindkét diametrálisan ellenkező felfogás egy és ugyanazon törvényszakasz különféle értelmezésében leli eredetét, a miből az következik, hogy a szóban forgó szakasz ós sok dologban ez a törvény nem eléggé világos, mert hiába, interpretálni e törvényt így is, ugy is lehet, hanem az mindig rossz, mert a törvénynek saját magának keik félreórthetlenül és úgy beszélnie, hogy magyarázatokra ne szoruljon. Főrendiházi napló. 1901—1906. II. kötet. Egy másik paragraphus az útlevelek dolgában a törvényhozást közösnek mondja ugyan, de a végrehajtást Horvát - Szlavonországoknak tartja fenn. Ezt a nézetet fájt itt védeni hallanom, mert az egész világon a törvényhozás mindenütt felette áll a végrehajtásnak. Az nem lehet, hog}'mi itt egy törvényt hozzunk ós az azután végre ne legyen hajtva, hogy az ember azt is mondhassa, hogy ez nem lesz végrehajtva, mert a törvény tiltja. Ha ez az országgyűlés elhatározza, hogy valaminek végre kell hajtatnia, akkor annak a paragraphusnak, annak a törvénynek, a mely előzőleg meg lett hozva ós ennek útjában áll, annak revidiálására, annak javítására léteznek törvényes eljárások. Ott van a regnieolaris bizottság és ott vannak más forumok, a törvényhozások, a horvát is és a magyar is. Hogyha az ember erre az álláspontra helyezkedik, akkor tovább nem jut. A törvényhozó hatalom felette áll a végrehajtó hatalomnak. Azt hiszem, hogy a közjogi szemponttal tovább nem szükséges foglalkoznom, áttérhetek tehát a kérdés politikai oldalára. Lehet, hogy józan, előrelátó és mindenekelőtt —• előrebocsátom — jóhiszemű politika szükségesnek tarthatja néha közjogi szempontból engedni ott, a hol politikai vagy gazdasági előnyöket vár Lehet, hogy teheti ezt a politika akkor, a mikor a föladandó közjogi álláspont kisebb fontosságúnak vólelmeztetik. De kérdem, van-e kisebb fontosságú dolog közjogi szempontból ? Azt hiszem, alig van, mert a közjogban a legkisebb concessio kiindulási pontul szolgál nagj^obb ós további engedményekre. Azt lehetne mondani, hogy végre is milyen kis dolog ez az utlevólügy, érdemes-e annyi szót vesztegetni erre, érdemes e a horvátokat, a kikkel századokon át testvéri érzés kötött bennünket össze, a kikre még szük5