Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-28

A főrendiház XXVIII, illése. 141 zónyletóre vonatkozik, felsógjoglévón, felségjog volna a hadsereg nyelvére vonatkozó intézkedés is. Mi követ­kezik ebből ? Először is felállítom azt a kérdést: lehet-e Magyarországon, a magyar alkotmány értelmében, más felségjogról szó, mint a magyar király felségjogáról ? Azt hiszem, hogy nem lehet. Az összes hadse­regben belül tehát a törvény szerint létező magyar hadseregre nézve a felségjogok a magyar királyt illetik. Jogok és kötelességek, méltóságos főrendek, egymást feltételező fo­galmak. Azt megengedem, hogy nem min­den törvényben biztosított jognak felel meg egyszersmind a törvényben biztosított kötelesség, hanem akkor a törvényben biztosított joggal szem­ben annál súlyosabb erkölcsi köte­lesség áll. Ha a törvényben levő összes hadsereg körén belül lévő magyar hadsereg nyelvére nézve a döntés a felségé, az a magyar király felségjogán alapszik, akkor azt, mint magyar király gyakorolja, ós nem gyakorolhatja máskép, mint a ma­gyar alkotmány szellemében. Meg­engedi-e a magyar alkotmány szel­leme, hogy az ország legfőbb, leg­magasztosabb, legnagyobb jelentő­ségű intézményében ne érvényesüljön a magyar államiság? Ezzel a felség­joggal tehát az az erkölcsi köteles­ség áll szemben: hogy annak gya­korlásával a magyar államiság fen­ségének is kifejezést kell nyernie. Máról holnapra oly soká húzódó kér­déseket, mint az összes hadseregen belül lévő magyar hadsereg nyelvé­nek ós jelvényeinek megájlapitását, megoldani természetesen nem lehet, a hiba és a mulasztás az, hogy har­mincz és egynéhány esztendőn át ezt a kérdést megoldani vagy meg­oldását legalább előkészíteni meg sem kísérelték. 1868-ban jött egy rendelet, hogy a magyarországi honpolgárok, a kik, mint tisztek szolgálnak a hadsereg­ben, a magyar csapatokhoz helyez­tessenek át. 1868 óta ezt a rende­letet nem hajtották végre. Mi ez egyéb, méltóságos főrendek, mint a szó régi magyar alkotmányjogi értel­mében sérelem, a legsúlyosabb gra­vamen. A hol 35 esztendeig ilyen közjogi sérelmek létezhetnek, ott a parlamentáris rendszer okvetlenül csonka Bizonyos derültséggel fogadták — hisz erre el voltam készülve, — azt a beszédem végén elmondott dol­got, hogy döntő politikai tényező annak idején Albrecht főherczeg volt. Pedig hiszen azt nem annak a gazda­tisztnek, a kiről ő nagymóltósága és a miniszterelnök ur is megemléke­zett, hogy »hisz az csak egy gazda­tiszt* véleménye volt, mert concrét pódát is idézhetek, hogy ez a be­folyás minő irányban érvényesült. A magyar hadsereg kérdése meg­oldásának nagyon különféle feltótelei vannak. Ilyen feltétel az, hogy legyen magyar tisztikar. A magyar hadse­reget törvénjdien dectretáhii nem lehet, azt csak évek hosszú során, megfelelő előkészületek után lehet létesíteni. Már 1867-ben volt szó magyar tiszti nevelésről. Tudjuk, méltóságos főrendek, mennyi időnek kellett eltelnie addig, a mig a Ludo­vika-Akadémiát sikerült felállítani. Ráday Gedeon gróf volt honvédelmi miniszternek nagy érdeme, hogy ezt az intézményt létesítette. Politikai ellenfelem volt, ós éppen azért érzem kötelességemnek, hogy ez alkalom­mal is megemlítsem, hogy ez az ő erdeme. De azután a Ludoviceum nem volt elég arra sem, hogy a hon­védséget ellássa tisztekkel. Kellett volna tehát a katonai intézeteket szaporítani. Felmerült az a kérdés nem egyszer, felmerült vagy húsz esztendővel ezelőtt, — én magam is felhoztam több ízben — hogyha bár a közös hadsereg intézményét fen­tartotta az 1867: XII. törvényezikk ós fentartották a későbbi véderőről

Next

/
Thumbnails
Contents