Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-28

136 A főrendiház XXVHI. ülése. mussal szemben, úgy gondolom, ő nagyméltósága nem fog felmutat­hatni soha. Ellenkezőleg, a magyar liberalismus nagyon helyesen és hiven ragaszkodva a magyar nemzet leg­szebb tráditi óihoz, soha arra a vallás­ellenes irányzatra át nem csapott, a melyet Európa némely más álla­maiban tapasztalhattunk, de ellen­kezőleg, mindig meghajtotta zászlaját azon magasztos erkölcsi, culturalis és hazafias missió előtt, a melyet minden magyar bevett vallásfeleke­zetnek ós ezek között talán első­sorban a római katholikus egyháznak is betöltenie kell és mindig igyeke­zett segítségére jönni az egyházaknak ezen magasztos missiójuk betöltése körül. Nem ellentét, nem ellenséges ér­zület van itt tehát; ellenkezőleg, én a magyar állam egész magatartásá­ban egy teljesen cordialis, jó viszony összes előfeltételeit látom, ós néze­tem szerint semmi objectiv aka­dálya nincs annak, hogy az egy­ház és állam, úgy, a hogy azt a magyar nemzet érdeke kívánja, való­ban karöltve, valóban vállvetve, tel­jesíthessék magasztos hivatásukat. (Helyeslés balfelöl.) Es ha ő nagy­méltósága hangsúbyozza azt, hogy vallás-erkölcsi alap nélkül sem a magán-, sem a közéletben szilárdul meg nem állhatunk, én ezt a nyilat­kozatát aláírom, de ón valláserkölcsi alapnak, olyannak, a mely érdemes arra a névre, csak azt az alapot te kiüthetem, a melyik minden egyes magyar embernek saját lelkébe van bevésve, a mely az illető egyéni er­kölcsi rugókat adja meg arra, hogy csakugyan szilárdul állhassunk meg úgy a magán- mint a közélet összes megpróbáltatásai között. De nem tekinthetem valláserkölcsi alapnak ezen alap azon külső látszatát, a mely kényszereszközökkel, állami intéz­ményekkel octrojáltatik rá a társa­dalomra, a nélkül, hogy gyökerek­kel birna magokban a lelkekben. {Helyeslés és tetszés balfelöl.) Áttérve most Prónay Dezső báró ő méltóságának egészen más termé­szetű kifogásaira, engedje meg ő méltósága, hogy ismételjem, daczára az általam elmondottaknak, azon nagyon határozott kijelentésemet, a melylyel a legkerekebben tagadásba vonom azt, hogy Magyarország köz­ügyeire bárminő illetéktelen factor jogosulatlan befolyást gyakorolna vagy gyakorolhatna. Itt ő méltósága, gondolom legalább, némileg össze­zavar különböző két fogalmat. Mert ha azt nézzük, hogy a magyar köz­életre és a mi közviszonyainkra com ­plicálólag hat, nálunk a közügyek intézését sok tekintetben nehezíti az, hogy egy ós ug}^anazon uralkodó alatt álló másik állammal olyan kap­csolatban állunk, a melynél fogva bizonyos ügyeket ezen másik állam­mal egyetértőieg kell elintéznünk, ebben természetesen igazat kell ad­nom ő móltóságának. Ez kétségtele­nül nehezebbé teszi a közügyek in­tézését, mert van egy fontos terré­numa a közügyeknek, a hol keresni kell a megegyezést egy tőlünk füg­getlen, egy velünk egyenjogú fak­torral, a nélkül azonban, hogy akár mi az ő ügyeik intézésére akarnánk jogosulatlan befolyást gyakorolni, akár pedig eltűrnők azt, hogy ezen jogosulatlan befolyás az ő rószökről velünk szemben gyakoroltassák. Abban a meggyőződésemben azon­ban, hogy a magyar politika veze­tésére, a magyar kormánynak össze­állítására és fentartására bárminő illetéktelen tényező befolyást nem gyakorolhat, engem nem fog meg­ingatni ő méltósága az által, hogy egy külföldi gazdatiszt tanúbizony­ságát felhozza ellenem. Az a tiszte­letreméltó úr meg volt róla győ­ződve, és ez mutatja talán hűségét az ő gazdája iránt,, hogy tényleg ennek az országnak a sorsát nem mi magyarok intézzük, de valaki más. Én tisztelem az ő egyéni meggyőző­dését, de azt hiszem, csakugyan na-

Next

/
Thumbnails
Contents