Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-28

A főrendiház Xi mit egy ízben hallottam hazánkban egy valakinek a társadalmi állásáról elmondani: hogy ő a nagy urak közt kis úr, a kis urak közt nagy úr. Magyarország ós Ausztria együttvéve a nagyhatalmak körében ma kishata­lom, a kishatalmak körében nagy­hatalom. Erre a szerepre Magyar­ország egymaga is elég erős leend bármikor. Nem következik ebből, hogy mind­azok a törvényes kötelékek, a melyek bennünket Ausztriához fűznek, ne igényelnék azt, hogy ezeket a maguk sértetlenségében tiszteljük ós fentart­suk, hanem a törvényt magyarázzuk úgy, a mint azt a magyar alkotmány szelleme magával hozza. Magyar­ország monarchia, Ausztria is mon­archia. Magyarország tehát egy monarchia, Ausztria is egy monarchia ; egy meg egy: az a mathematika ellentmondást nem tűrő törvénye szerint kettő. Tehát két monarchia az. a mi létezik, nem egy magasabb fogalom, a melybe Magyarországot beolvasztani törekszenek folyvást, a mely törekvéshez, fájdalom, részben segédkezet nyújtanak saját honfi­társaink, részben' pedig ezen törek­véssel szemben az ellentállás kellő kifejtésére nem éreznek magokban elegendő bátorságot. A mi magát az 1904, óv első negyedében viselendő közterhek meg­szavazására vonatkozó törvényjavas­lat el- vagy el nem fogadását illeti, az meglehetős irreleváns kérdés ma, midőn a törvényhozás egyik külön factorának, a főrendiháznak tanács­kozásai régen elvesztették vagy csak igen kivételes körülményekben nye­rik vissza azt a jellegüket, hogy itt valódi tanácskozásról lehetne szó. Kialakult vélemónynyel jön ide mind­egyikünk. Itt mindenki tudja előre, hogy a kérdés miként fog eldőlni; a törvényjavaslatok el- vagy el nem fogadása, megszavazása vagy meg nem szavazása igen alárendelt fon­tosságú kérdés. XVIII. ülése. jgg Nem is ez kényszerit engem fel­szólalásra, hanem semmi egyéb, mint hogy kísérletet tegyek arra, meg le­het-e az egyezményes valótlanságok szövevényét egy kissé bolygatni. Le­gyen több világosság! Elnök: Kivan valaki még szó­lani ? Keglevich István gr.: Nagymél­tóságú elnök úr ! Méltóságos . főren­dek ! Részemről azon kérdést illető­leg, hogy az indemnity megszava­zása bizalmi kórdóst involvál-e vagy nem, az elvi kérdés ós elintézésének igen nagy súlyt nem tulaj donitok és helyesnek tartom, hogy ez azon általános abstract értékű kérdések közé soroztatik, a melyeknek eldön­tése jjracticus téren nagyon csekély jelentőséggel bír. Én azon az állás­ponton vagyok, hogy az nem képez bizalmi kérdést ós ennélfogva az is, a ki a kormánynyal szemben biza­lommal nem viseltetik, az állam kor­mányzatának továbbvitelére szüksé­ges eszközöket inógis megszavaz­hatja. De azért ismétlem, hogy ha az alkalmazásban ez meg nem tör­ténik, annak igen kevés practicus jelentősége van. Én részemről vol­tam már olyan helyzetben, hogy egy miniszterelnökkel szemben bizalom­mal nem viseltettem, de azért az indemnityt mégis feltétlenül megsza­vaztam ; annál is inkább vagyok haj­landó erre ma, a midőn a jelenlegi miniszterelnök úr iránt feltétlen bi­zalommal vagyok. Az ezen megszavazást megelőző vita alkalmával azonban néhány állitással találkoztunk, a melyekre egy pár rövid megjegyzést kivánok tenni. Egyik-másik oldalról ezen álli­tások némi tekintetet vetnek a po­litikai múltra, lényegükben azonban a kormány és annak politikai, majd­nem azt mondhatnám: erkölcspoli­tikai alapj szabadelvüség ellen való támadásban culminálnak. Méltóságos főrendek! A concrét vádak között a legélesebb és egyut-

Next

/
Thumbnails
Contents