Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-27
A főrendiház XXVII. ülése. 119 Elnök: Kiadatott az igazoló-bizottságnak. Forinyák Gyula főrendiházi tag bejelentette, hogy egészségének helyreállítása végett április hó elejéig Karlsbadba utazik. Tudomásul vétetik. Jelentem, hogy Schönborn Frigyes Károly gróf vagyoni képesítésének elismeréseért és királyi meghívólevelének kieszközléséórt folyamodott. A- kérvény jelentéstétel végett az igazoló-bizottságnak adatott ki s az igazoló bizottság előterjesztette jelentésót, a mely a mai ülés folyamán fog tárgyaltatni. Maros-Torda és Ung vármegyék a nemzeti követelmények, Zala vármegye a bndapest- boszniai vasúti összeköttetés ós a vukovári Drávacsatorna létesítése ós a Duna Passau feletti részének szabad hajózása tárgyában a főrendiházhoz feliratokat küldöttek be. Méltóztatnak egyelőre tudomásul venni. A képviselőháztól a következő tárgyak érkeztek be: Az 1903. évi ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat, valamint az 1901—1902. évben tényleges szolgálatban állott közös hadseregbeli és honvéd egyévi önkéntesek tiszti vizsgájának eredményéről, az 1901., 1902-iki szolgálati év folyamán a közös hadsereg magyarországi ezredeiben ós a magyar kir. honvédségnél előfordult öngyilkossági esetekről s az 1901. november elsejétől 1902. évi október 31-óig a császári és királyi közös hadseregtől a magyar királyi honvédség tényleges állományába törtónt tiszti áthelyezésekről a .magyar királyi honvédelmi miniszter által az országgyűlés elé terjesztett jelentések tárgyában hozott képviselőházi határozatok. Mindezen tárgyak a közjogi ós törvénykezési bizottságnak jelentéstétel végett kiadattak. A bizottság jelentése beadatván, kinyomatott és szétosztatott. Méltóztatnak tudomásul venni. A bizottság jelentéséhez Zichy Nándor gróf ő exczellencziája sürgősségi indítványt jelentett be. Zichy Nándor gr.: Méltóztatnak tudni, méltóságos főrendek, hogy ez a bizottság szombaton tartotta meg ülését. Mi a főrendiház házszabályainak szigorú és pontos megtartásához kívánunk mindenkor ragaszkodni ; azonban másrészt megengedi ezen főrendiházi házszabály, hogy midőn egy tárgy a főrendek előtt úgyis ismeretes és midőn annak mielőbbi elintézése kívánatos, ez sürgősségi indítvány alapján a három nap eltelte előtt is megtörténhessék. Ilyen természetűnek találom én azt a törvényjavaslatot, a mely az 1903. évi ujonczok megajánlására vonatkozik. En azt hiszem, a főrendiház ismeri a törvényjavaslatot; alakjára nézve megfelel ez annak, a mely évente szokott előterjesztetni; hogy pedig e kérdés elintézése kívánatos, azt már az a körülmény is igazolja, hogy hiszen a múlt évre szél e megszavazás. Kérem tehát, hogy ezen sürgősségi indítvány alapján ezen törvényjavaslatot még a mai ülésben tárgyalás alá venni méltóztassék. (Helyeslés.) Keglevich István gr.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Részemről a t. tagtársunk által tett sürgősségi indítvány és ennek alapján az azonnal való tárgyalás ellen egy szó kifogásom sincs ós nem akarnám egy órával, de még egy perczczel sem késleltetni azt, hogy e törvényjavaslat a főrendiház által is tárgyaltatván, véglegesítéséhez közelebb hozassák. Azonban néhány szóval kifejezést kívánok adni azon meggyőződésemnek, hogy ily rendkívüli viszonyok közt, a minőket az utolsó egy vagy másfél év alatt láttunk a politika terén, indokoltnak tartanám,