Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.

Ülésnapok - 1901-5

42 A főrendiház V. ülése. idén teljesen motiválva van ez: a szükség törvényt ront, máskép nern is lehetett Nem osztozom abban, a mit méltóztatott mondani, hogy hiszen a többség a képviselőházban megszavazza a kormánynak a törvényt, a főrendiház azonban őre a törvénynek, a főrendiház egészen más szerepben találja magát, a főrendek jogosítva vannak azt meg nem szavazni. Zichy Nándor gr.: Kegyelmes uram, az indernnitást! Széll Kálmán ministerelnök: Az indernnitást! Erre igazán azt vagyok bátor ellenvetni, hogy a többség hiába szavazza meg az indernnitást a képviselőházban, mert ha a főrendek a javaslathoz hozzá nem járulnak, akkor ebből törvény nem keletkezik soha ós azon indokok, a melyek a képviselőház többségét arra birják, hogy megszavazza, miután a költségvetési törvény létre nem jöhet, ideiglenesen azt a felhatalmazási törvényt az államháztartás rendes menetének megóvása és az alkotmányos kezelés biztosítása czóljából, talán a főrendiházra is nehezednek, és igy méltán meg lehet kívánni, hogy a főrendek is hozzájáruljanak. Abban igaza van ő nagyméltóságának, hogy a főrendiháznak eminens joga a törvénjdiozás terén, hogy a törvények őre legyen. De ez is törvény, budget - törvény és a 48-iki meg a 67-iki törvények nincsenek megsértve ily törvény által, a mennyiben ez csak abban különbözik törvényesség tekintetéből a budget-törvénytől, hogy ezt egy egész évi háztartásra, egész évre állapítják meg; az pedig parcellaris budget-törvény, de budget-törvény. Ez mellékes. 0 nagyméltósága mélyen beleereszkedik a kérdésbe és én követni akarom fejtegetésében. 0 nagymóltósága azt mondja, hogy bizalmi kórdós lévén a felhatalmazási törvény, ez is egy ok, hogy ő azt meg ne szavazza. Kérem, valeat quantum valere potest. Én elismerem és ő nagyméltóságával ebben egyetértek, hogy igy van a mi alkotmányunkban meghonosítva ez a felfogás. En azonban sohasem osztoztam abban a felfogásban, hogy akár az indemnitási törvény, akár az egész budgettörvény bizalmi kérdést képez. Nemcsak mostani nézetem ez, mikor rólam van szó, mint a kormány élén álló ministerelnökről; hanem ez a nézetem már 1869. óta. Történt 1869-ben, hogy előadója voltam az akkori házszabályok szerint összealkotott központi bizottságnak, mety kifolyása volt a kilencz osztály előadóinak. Akkor is kényszerítve volt a képviselőház egy ideiglenes budgettörvényt megszavazni. Külön vélemény adatott be ós pedig nem kisebb ember, mint Tisza Kálmán részéről a 8. vagy 9. osztály nevében a budgettörvény ellen. En akkor is már azt vitattam, hogy a budgettörvény az appropriationalis részt kivéve és az indemnitas nem képezhet bizalmi kérdést. Ha bármely kormány tudja magát igazolni, ha tudja, hogy nem rajta álló momentumokból kifolyólag kifogyott az időből és nem tudott budgettörvényt alkotni, jogosítva van az alkotmányos háztartási viszonyok megrendülésének megakadályozása czéljából ideiglenesen ezen törvényt megszavaztatni. A bizalmi kérdést különben is fel lehet vetni minden perczben ós minden kórdósben, nem szükséges tehát azt oly törvényhez csatolni, a melynek meg nem szavazása az államháztartás rendjét zavarja meg. A mi képviselőházunk azonban, sőt mondhatnám, a mi két házunk és igy az egész törvényhozás ezt a felfogást nem tette magáévá, hanem ellenkező praxisból indult ki. En ezt is elfogadom, mert kénytelen vagyok vele. O nagyméltósága nem szavazza meg ezt a törvényjavaslatot a bizalom hiányában és meg is mondta, hogy miért. Megmotiválta igen