Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.

Ülésnapok - 1901-5

A főrendiház V. ülése. 87 gyón, nincsen jól. És ha csakugyan olyanok a viszonyok Magyarországon, hogy most már 1867. óta oda fejlőd tek a dolgok, hogy folytonosan, sohasem a nép, de mindig az uralkodó hatalmak az okozói a veszedelmes, a nem jó, a kielégítetlen viszonyoknak, mert ezeket nem a nép csinálja, hanem az uralkodó hatalmak és ha ilyenek léteznek, akkor meg vagyok győződve, a ministerelnök úr azon erkölcsi és szellemi magaslaton áll, a melyet ón tisztelek és bizonyosan osztozni fog e részben a felfogásomban, abban a tekintetben, hogy a kormánynak mindig objectivnek kell lennie, a kormánynak érzéktelennek kell lennie mindaz iránt, a mi egyéni, a mi őt sértheti, a mi őt bántja vagy^ a mi neki örömet és megelégedést okoz. A kormánynak nem szabad valamit tennie vagy elhagynia azért, mert ez vagy az a párt neki hízeleg vagy őt bántja, mert ez csúnya párt, mert ez gyűlölködő párt, a mely engem mindig megtámad, vagy édes-kedves párt, mert jóllehet, ellenzéki, folytonosan mégis csak a kedvemet keresi, a komoly kormánynak igen nagy és fontos feladata van és minden lelkiismeretes hazafi és kormány ebben szükségképen felülemelkedik pártjának és az egyes polgároknak a niveauján. Annak a kormánynak nemcsak azt kell kérdeznie : hogyan tarthatom fenn magamat, hogyan maradhat meg ez a többség, hogyan ülhetek ón továbbra is ebben a ministeri székben; hanem azt kell magától kérdeznie: mi válik hasznára a nemzetnek és az országnak, mi szerez neki békét, megnyugvást, mi lendíti az erkölcsi jót, mi öregbiti az erkölcsi depravatiót? Ha körültekintünk, azt látjuk, hogy Magyarországnak legalább egy és a legszámosabb polgárok körét felölelő egyháza magát elvében és hittanában sértve érzi. Ki ennek a megbírál ója? Én nem, a ministerelnök sem, egyikünk sem. Az egyház a competens bírálója, hogy a mit tanit, sértve van-e tanában, dogmáiban, akadályozva van-e eljárásában, vagy nincs? Lehet vele okoskodni, disputálni, hanem azért utoljára is ő annak illetékes bírálója. Már most kérdem: vájjon a népre, a nép erkölcsi gondolkozására, niveaujára lenditőleg hat-e az, hogy folytonosan azt látja, hogy az ő egyháza, az a ki előtte azt képviseli, mindaz, a mi szent, magasztos, lelket emelő, a mi földi ós égi boldogságára hivatott, az a maga vallási, hiterkölcsi tanításában nem ismertetik el az állam által, ennek tanítása a maga eljárásában az állam által korlátoltatik. (Mozgás balról.) Igenis korlátoltatik, például minálunk a papnak kötelessége a házasságokat megkötni. Megkötheti, de mikor? Ott van, teszem a haldokló. Ki bírálója annak, hogy holnap ól-e, vagy nem, hogy valóban haldokló-e vagy nem ? De ott van az egészséges ember is, ha elhalasztjuk holnapra vagy holnaputánra és tudja az Isten mikorára, a mikor a polgári kötést megtehetjük, azután ezen idő közben mi történik. Az az egyházi házasság megköttetett-e. És mik a jövőnek következményei. Talán a megkötött házasság nélkül az utczákon siránkozó gyermek. Nohát ezek bizony nem nagyon épületes állapotok. De nem ereszkedhetem ezekbe. Lehet, hogy felfogásom ós álláspontom tökéletesen hibás. Az egyház kimondotta, az összes magyar egyházi rendek, a püspökök az országban a szent atyának vezérlete alatt ünnepélyes encyclicában kimondották, hogy ezek az állapotok az egyházat sértik, jogaiban korlátolják, azokat tőle elvonják. Ez ellen szólani nem lehet; ezt minden templomban kihirdették. Azt vélik a méltóságos urak, hogy a nép ezeket nem tudja ? A nép ezeket éppen olyjóltudja, mintmi, ós minthogy a nép vallásos, holott kaputos osztályunkban nagyobb e részben a könnyel-