Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.

Ülésnapok - 1901-5

Í58 A főrendiház V. ülése. műsóg, nem akarom mondani, hogy a szívbeli vallásosság nincsen meg s talán az észbelit sem, hanem a könynyebb megítélésnek az útját egyengeti, tehát nem szoktuk — néhány kivételtől eltekintve — ezeket olyan komolyan venni. De a nép. ezeket igen komolyan veszi, és ha a népnek Istene, egyháza, vallása iránt a kegyeletét lelohasztjuk, azzal lelohasztjuk annak erkölcsi nívóját is, lelohasztjuk minden kötelesség iránti hűségét, és egyengetjük azt az utat, amelynek a felekezetnólküliségamúgy is kimutatta ós kiczövekelte már a pályáját, a mely a vallástalanságra, a vallástalansággal áz erkölcstelenségre és az államok dissolutiójára vezet. Egy esztendő, két esztendő, tíz esztendő ilyen nagy dolgokban bizony nem határoz. A világtörténet mutatja, hogy évtizedekig, sőt századig küzdenek, küzdenek az egyházzal a mióta áll, hanem az emberek abba bele nem szoknak.. Azok, ha nem bolygatja is a néppárt, azért még sem nyugosznak meg abban, a mit az ő vallásosságuk rosszal. Pedig ezek a dolgok, bármennyire keressük ós kutassuk is, az én szerény nézetem szerint az államnak még sokkal nagyobb kárt okoznak, mint az egyháznak. És azokkal az állami intézkedésekkel, a melyek kedvéért az eg3diázi működést az egyháztól elvették ós polgárivá tették, az állam nem nyeri meg azt, a mit a másik veszt. Én nagyon jól értem, hisz minden könyvben olvasom, hogy az állam kezébe vesz mindent, az állam — ez a liberalismusnak egyik tana — az egyház felett áll, az állam korlátai közt csak az állam rendelkezik és parancsol. Az tűr vagy nem tűr valamely vallást vagy vallási tant. De kérem, hogy éppen azzal, hogy a polgári hatóság előtt kötik a házasságot, az állam ós a polgári hatóság valami nagy tiszteletet szerezne magának, valami óriási befolyást, valami olyat, a mi megérné azokat a milliókat, a melyekbe ez a kezelés kerül ós a mely megérné azt az előrelátható zavart,, a melybe az bele fogja az erkölcsöket és vagyoni viszonyokat hozni, azt nagyon nehéz volna állítani Különben nem az ón feladatom ez alkalommal analisálni és feltárni, hogyan lehetne megnyugvást szerezni. Hanem én azt hiszem, hogy egy higgadt, komoly, hazáját szerető, a dynastiát híven szolgálni akaró kormánytól, kivált oly viszonyok közt, minők a maiak, a mikor látjuk, hogy Ausztriában a katholikus egjdaáz megtámadása minő sajnos viszonyokat idéz már elő, a mikor ott a »Los von Rom -ot látjuk grassálni, nem valami szerencsés ötlet, hogv itt is megingassuk azt a tiszteletreméltó, hatalmas, nagy egyházat, a melyhez utoljára dörgölőzni lehet, de a melyet megingatni még sem tudunk. Hy körürmóm^ek között, a hazának és a monarchiának mai hebyzetóben minden irányban a, kibékítés, minden irányban az erők egyesítése, az egyházi, a polgári, mondjuk: a nemzetiségi téren is, a menüdre ez az állam egységének és feladatainak sérelme nélkül lehet, bizony — szerintem — nagy okosság volna, mert nem tudjuk, mi vár reánk. Nem azt akarom mondani, hogy mit ós hogyan kell tenni, hanem, igenis, hogy a kormányban meg kell lennie a készségnek, a hajlandóságnak, a törekvésnek arra, hogy Mag3?arországon békét szerezzen, hogy egyetértést és megnyugvást teremtsen, hogy helyre állítsa a nép tiszteletét és kegyeletét a hit és egyház iránt. Az imdemnitási javaslatot nem fogadom el, természetesen nem azért, mintha a kezelés iránt bizalommal nem viseltetném, bár vannak károk és rendetlenségek, a melyek szükség szerint abból erednek, hogy az indemnitás alapján megyünk bele a kezelésbe, a tavalyi budget alapján, hogy