Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-74

LXX1V. ORSZÁGOS ÜLÉS. 91 mely azon óhajtásoknak, a melyeket e részben mindannyian tápláltunk, az 1867 : XII. törvényczikk keretében teljesen érvényt szerzett, a melyekre nézve csak megjegyzem mellékesen, hogy azok oly alakban nyertek érvényesülést, a mely alakban az 1867 : XII. törvényczikkel megférnek, de nem mindig kívántattak oly alakban, ezért nem is teljesülhettek, hanem oly alakban kívántattak annak idején, mely az 1867: XII. törvényczikkel, a véderővel, a közös hadseregnek mint intézménynek közösségével meg nem fért. Azon alakban, a mit létesítettek, azok az 1867: XII. törvényczikk keretében jöttek létre. Az előző kormány ezen elvhez ni ven, ezen elvnek megfelelő módon keresztülvitte azon czélokat, mik annak idején követeltettek, de helytelen alapon, oly elvi alapon, melyen nem lettek volna megvalósíthatók. Azt mondja a méltóságos főrendiházi tag úr, hogy ha ez előbb tétetett volna, hol állanánk ma? Joliban állanánk a katonai nevelőintézetekkel, de hogy az önálló hadsereg eszméjéhez bennünket ez közelebb vitt yolna, azt még sem találom, mert ez sem azzal a czélzaltal történt, hogy az önálló hadsereget csínáljuk meg vele, hanem azzal, hogy itt a magyar elemet bevigyük a hadseregbe, azon mértékben, a mint kívánatos és a mint joga van a hadseregben helyet foglalnia. De hogy, a mint méltóztatott magát kifejezni, ottan a magyar elem most is visszaszorittatik, arról én tudomással nem birok. Én inkább arról birok tudomással, hogy kevés ember jelentkezik ma is, sőt még az alapítványi helyekre sem jelentkeznek oly számmal, sem a közös hadseregnél, sem a honvédségnél, a mint kívánatos lenne, de visszaszorításról szó sincs. Hogy katonai családok gyermekei bizonyos előzékenyebbelbánásban részesülnek, az igaz, de hogy azoknak kizárólagos joguk lenne mások rovására, és hogy mások nem folyamodhatnak, az, gondolom, nem egészen felel meg a tényállásnak. Én átalában a hadsereg kérdéséről most időelőttinek tartom a további fejtegetéseket, lévén ez provisorius törvény. Majd annak idején bő alkalma lesz a törvényhozásnak ezekről a kérdésükről nyilatkoznia, mikor a véderő megállapításától lesz szó. A mi pedig az önálló hadsereg kérdését illeti, erre vonatkozólag hivatkozva azokra, a miket mondtam, csak azzal végzem beszédemet, hogy nem tartom az 1867: XII. t.-cz. elveivel, czélzataival, motívumaival, egész tartalmával megegyeztethetőnek azt az irányt és azokat a tendentiákat, melyeket a t. főrendiházi tag úr itt előadott. Ennek a kérdésnek további vitatása nem lévén semmiféle practicus czéllal és eredménynyel, azt óhajtom, hogy maradjunk ennél a törvényjavaslatnál magánál, a melynek a megszavazását kérem. (Helyeslés.) Gromon Dezső államtitkár: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Miután úgy látom, hogy a minislerelnök úr államférfiúi bölcseségével fejtegetéseiben mindenre megfelelt Prónay Dezső báró igen t. barátomnak, nemcsak politikai és közjogi kérdésekre, de a katonai kérdésekre is, nekem talán nem is kellett volna felszólalnom, ha a méltóságos báró úr nem intézett volna hozzám direct kérdést, a melyben felvilágosítást kér arra nézve, hogy az ellenőrzési szemléknél a jelentkezésben most is még a német nyelv kivántatik-e. Egészen határozottan felelhetem erre, hogy miután a közös hadsereg belszervezésére nézve ő Felségének, a legfőbb hadúrnak kizárólagos joga van intézkedni és miután a jelenben is a német nyelv a szolgálat nyelve, természetes, hogy az ellenőrzési szemléknél a hadsereg kötelékébe tartozó egyének németül jelentkeznek, a magyar honvédségnél pedig magyarul. Még csak egy megjegyzésem volna. Azt méltóztatott mondani, hogy a közös hadsereg oly ék a nemzet testében, a mely megbénítja a nemzetet culturalis törekvéseiben. Méltóságos báró úr, lehetetlen ezt az állítást és ezt a mondatot észrevétel nélkül hagynom. Én, sajnos, végigéltem azt az élénk és áldatlan szóvitát, a mely a véderőről annak idején lefolyt és mondhatom, hogy hasonló állítást nem hallottam akkor sem és kénytelen vagyok a méltóságos báró úrnak saját megítélése alá bocsátani, vájjon czélszerű-e, a haza érdekében megfelelő-e, hogy addig, mig egy törvény törvény, mig annak a törvénynek értelmében minden magyarországi lakos, a ki alkalmas rá, katonai szolgálatot köteles teljesíteni, hogy addig azt a magyar 12*