Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-74

90 LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. dietaturák nem oly formán keletkeztek, vagyis a dietaturák által keletkezett állapotok nem olyanok voltak, a milyen az állapot ma Ausztriában. Inkább ugy áll a dolog, hogy Ausztriában semmikép sem történik a törvény keretében és előirt módon a dolgok normális alkotmányos vitele. A népképviselet maga nem fungál normálisan, pedig fungál hatna. Senki sem akadályozza, semmiféle fekő akarat és hatalom dictatori erővel megbolygatni az alkotmányos gépezet működését nem akarja. Nem tette ezt, nem nyúlt bele e működésbe, sőt ellenkezőleg, érintetlen maradt minden, az osztrák alkotmányosság elve fennáll, nem lett megsértve, sem érintve, sem kétségbe vonva, hanem az országgyűlés egyik háza, maga a népképviselet az ismert viszályok miatt, a melyek fenforognak, nem fungál normálisan. Olt dictaturáról nem lehet szó, de alkotmányos betegségről, az osztrák parlamentben rejlő betegségről, mely máshonnan vette eredetét, mint a római dictatura. De hagyjuk ezt a thémát, mert az ehhez a kérdéshez szorosan nem fűződik; itt egyszerűen arról van szó, hogy miután lejár a fennálló védelmi törvény hatálya, azzal megszűnnék a fennálló védelmi szerkezetnek egész alapja és hézag állna elő a nélkül, hogy új gondoskodás törvényhozási úton ne történjék, azért kéri a kormány a törvény hatályának egy évre való meghosszabbitását, kéri pedig az eddigi alapon, a ma fennálló védrendszer alapján annak meghosszabbitását. És itt jövök a méltóságos főrendiházi tag második kifogására, a mely már érdemleges, hogy ugyanis azért nem járul a törvényjavaslathoz, mert ez nem tesz előkészületeket az önálló hadsereg felállítására, hanem megtartja az eddigi állapotot, vagyis a közös hadsereget. Hát igen; és azt hiszem, ha valaki az önálló hadsereg álláspontjára helyezkedik is, egy egy évre szóló törvényjavaslatban, a mely csak prolongálja a mai állapotot, aligha volna ezélszerű ily érdemleges, életbevágó, nagy átalakításokkal járó reformot belevinni. Nem volna helyes azért, mert az önálló magyar hadsereg kérdését, a mely magában álló nagy kérdés, talán mindig inkább fel lehet vetni, minisem ennél a törvényjavaslalnál, mert ez azt a kérdést semmi esetre sem oldhatja meg. Értem, hogy azok, a kik a közjogi alapnak azon irányzatait, vagyis a politikai programm azon irányzatait teszik magukévá, a melyek a közjogi alap ellen vannak irányítva, a melyekről most ezen nagyméltóságú főrendiháznak t. tagja tanúságot tesz és tanúvallomást tett, mondom, hogy azok az önálló hadsereget fogják követelni, mint programmjuk integráns részét, de álljanak elő akkor, a mikor a védszerkezet megállapításáról hosszabb időre lesz szó, nem pedig a létezőnek egy évi prolongálásáról. Szemben fogunk állni akkor is, és azért egészen jogosultnak tartom a nagyméltóságú főrendiház t. tagjának állítását, hogy bizalmatlansággal viseltetik irányunkban, mert mi — szerinte — akkor sem fogjuk az önálló hadsereg intézményét indítványozni. Igaza van, nem; nem pedig azért, mert azon okokból és azon alapon, a mely okokból és alapon az 1867-iki törvényhozás elfogadta a védelem közösségét, mint a pragmatica sanctióból folyó kötelezettségét Magyarországnak, ugyanazon okok alapján, ugyanazon az alapon a közös védelemből kifolyólag a hadsereg közösségének védelmére fogok kelni. A hadsereg közössége folyik a közös védelemből, a közös védelem folyik a pragmatica sanctióból; igy vette fel az 1867 : XÜ. törvényezikk; ennek hamisítatlan fentartását az ország érdekében, a monarchia érdekében levőnek, azon kapcsolatból folyónak és azon kapcsolat érdekében levőnek tartom, mely köztünk és Ausztria közt fennáll és melyet az 1867 ; XII. törvényezikk szabályozott. Nem vagyok azon helyzetben és azon nézetben, hogy a magam részéről a jövőre is e részben azt, a mit t. barátom akar, kilátásba helyezhessem, mert sem politikai, sem pénzügyi, sem opportunitási, sem elvi szempontból az adott viszonyok közt ezidő szerint az önálló hadsereg intézményét nem foj,om pártolni. Ezért ez nem azt teszi, hogy oly intézkedések ne történjenek, mint a minőket a t. tagja a háznak felhozott a katonai oktatás terén, melyek a magyarságnak, a magyar szellemnek, a magyar államnak, a véderő és az 1867: XII. törvényezikk keretében jogosult igényeit tárgyalják és illetik. Hiszen a katonai nevelőintézetek tárgyában történt egy hatalmas lépés, melyről megemlékezett ő méltósága Prónay Dezső báró,