Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-74

90 LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. dietaturák nem oly formán keletkeztek, vagyis a dietaturák által keletkezett állapotok nem olyanok voltak, a milyen az állapot ma Auszt­riában. Inkább ugy áll a dolog, hogy Ausztriá­ban semmikép sem történik a törvény kereté­ben és előirt módon a dolgok normális alkot­mányos vitele. A népképviselet maga nem fun­gál normálisan, pedig fungál hatna. Senki sem akadályozza, semmiféle fekő akarat és hatalom dictatori erővel megbolygatni az alkotmányos gépezet működését nem akarja. Nem tette ezt, nem nyúlt bele e működésbe, sőt ellenkezőleg, érintetlen maradt minden, az osztrák alkotmá­nyosság elve fennáll, nem lett megsértve, sem érintve, sem kétségbe vonva, hanem az ország­gyűlés egyik háza, maga a népképviselet az ismert viszályok miatt, a melyek fenforognak, nem fungál normálisan. Olt dictaturáról nem lehet szó, de alkotmányos betegségről, az osztrák parlamentben rejlő betegségről, mely máshonnan vette eredetét, mint a római dictatura. De hagyjuk ezt a thémát, mert az ehhez a kérdéshez szorosan nem fűződik; itt egy­szerűen arról van szó, hogy miután lejár a fenn­álló védelmi törvény hatálya, azzal megszűnnék a fennálló védelmi szerkezetnek egész alapja és hézag állna elő a nélkül, hogy új gondos­kodás törvényhozási úton ne történjék, azért kéri a kormány a törvény hatályának egy évre való meghosszabbitását, kéri pedig az eddigi alapon, a ma fennálló védrendszer alapján an­nak meghosszabbitását. És itt jövök a méltó­ságos főrendiházi tag második kifogására, a mely már érdemleges, hogy ugyanis azért nem járul a törvényjavaslathoz, mert ez nem tesz előkészületeket az önálló hadsereg felállítására, hanem megtartja az eddigi állapotot, vagyis a közös hadsereget. Hát igen; és azt hiszem, ha valaki az önálló hadsereg álláspontjára helyez­kedik is, egy egy évre szóló törvényjavaslatban, a mely csak prolongálja a mai állapotot, aligha volna ezélszerű ily érdemleges, életbevágó, nagy átalakításokkal járó reformot belevinni. Nem volna helyes azért, mert az önálló magyar had­sereg kérdését, a mely magában álló nagy kér­dés, talán mindig inkább fel lehet vetni, mini­sem ennél a törvényjavaslalnál, mert ez azt a kérdést semmi esetre sem oldhatja meg. Értem, hogy azok, a kik a közjogi alapnak azon irány­zatait, vagyis a politikai programm azon irány­zatait teszik magukévá, a melyek a közjogi alap ellen vannak irányítva, a melyekről most ezen nagyméltóságú főrendiháznak t. tagja tanúságot tesz és tanúvallomást tett, mondom, hogy azok az önálló hadsereget fogják követelni, mint programmjuk integráns részét, de álljanak elő akkor, a mikor a védszerkezet megállapításáról hosszabb időre lesz szó, nem pedig a létezőnek egy évi prolongálásáról. Szemben fogunk állni akkor is, és azért egészen jogosultnak tartom a nagyméltóságú főrendiház t. tagjának állítását, hogy bizalmatlansággal viseltetik irányunkban, mert mi — szerinte — akkor sem fogjuk az önálló hadsereg intézményét indítványozni. Igaza van, nem; nem pedig azért, mert azon okokból és azon alapon, a mely okokból és alapon az 1867-iki törvényhozás elfogadta a védelem kö­zösségét, mint a pragmatica sanctióból folyó kötelezettségét Magyarországnak, ugyanazon okok alapján, ugyanazon az alapon a közös védelemből kifolyólag a hadsereg közösségének védelmére fogok kelni. A hadsereg közössége folyik a közös védelemből, a közös védelem folyik a pragmatica sanctióból; igy vette fel az 1867 : XÜ. törvényezikk; ennek hamisítatlan fentartását az ország érdekében, a monarchia érdekében levőnek, azon kapcsolatból folyónak és azon kapcsolat érdekében levőnek tartom, mely köztünk és Ausztria közt fennáll és melyet az 1867 ; XII. törvényezikk szabályozott. Nem vagyok azon helyzetben és azon nézetben, hogy a magam részéről a jövőre is e részben azt, a mit t. barátom akar, kilátásba helyezhessem, mert sem politikai, sem pénzügyi, sem oppor­tunitási, sem elvi szempontból az adott viszo­nyok közt ezidő szerint az önálló hadsereg intézményét nem foj,om pártolni. Ezért ez nem azt teszi, hogy oly intézke­dések ne történjenek, mint a minőket a t. tagja a háznak felhozott a katonai oktatás terén, melyek a magyarságnak, a magyar szellemnek, a magyar államnak, a véderő és az 1867: XII. törvényezikk keretében jogosult igényeit tárgyal­ják és illetik. Hiszen a katonai nevelőintézetek tárgyában történt egy hatalmas lépés, melyről megemlékezett ő méltósága Prónay Dezső báró,

Next

/
Thumbnails
Contents