Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-74

LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. S? a nemzet jogosult culturtörekveséit megbénítja. Utaltam én erre a múlt esztendőben, hogy illusorius, hiábavaló minden culturtörekvésünk, ha a magyar embert azért, mert magyar nyelven jelentkezik a közös hadseregnél, meg lehet büntetni. A múlt esztendőben actualis kérdés volt; ma nem tudom, az-e? Én nem tudom, hogy az a rendelet, a mely a póttartalékosoknak az ellenőrzési szemlén való jelentkezésére nézve a múlt évben hozatott, fennáll-e még, alkalmaztatik-e, vagy sem. De ha fennáll és ha alkalmaztatok, akkor ez igen szomorú jelenség. Szeretném tudni, felvilágosítást óhajtanék e tekintetben, fennáll-e még az a rendelet, alkalmaztatik-e a múlt évben, illetőleg ez évben az ellenőrzési szemlén ? A mi a magyar hadsereg kérdését átalánosságban illeti, megengedem, hogy ma, a hazai közvéleményt első sorban talán más kérdések élénkebben foglalkoztatják, mint ez. De felszólalásomnak épen az képezi egyik okát, hogy ez is egyik jelensége legyen annak, hogy azért a közvéleményben annak a tudata, miszerint védrendszerünknek jellege az ország jogosult törekvéseinek nem felel meg, el nem enyészik. Ama törekvés, a melynek végczélját a magyar hadsereg felállítása képezi, időnként egyéb kérdések elől háttérbe vonulhat, de teljesen ezt az ügyet elhallgatni nem lehet. Annak jeléül, hogy ez a kérdés ma is napirenden van, napirenden tartható, — annak jeléül, mondom, — tartottam kötelességemnek, hogy ezeket itt e vita keretén belül röviden, a méltóságos főrendiházban elmondjam. Távol áll tőlem, hogy kétségbe vonjam azt, miszerint minden intézmény még akkor is, ha annak ideje már lejárt, vagy a lejárathoz közeledik, a tétlenség törvényénél fogva, a vis inertiaenél fogva még igen soká fennállhasson és megmaradhasson; de épen ezt az időt kell azután felhasználni arra, hogy a fokozatos fejlesztés elvénél fogva, megrázkódtatás nélkül lehessen megtalálni az átmenetet ujabb és helyesebb intézmények megalkotásához. S hogy talán kezdik észrevenni és érezni, hogy a védrendszer s a véderő szervezete nem maradhat egészen úgy, a mint az a lefolyt 30 év alatt volt, annak egyik jelensége talán felismerhető és feltalálható abban, hogy felállíttattak nagyobb számban magyar katonai nevelőintézetek. Mert ezt csak két okra vezethetjük vissza: vagy annak a felismerésére, hogy a véderő keretében a magyarság és annak érvényesülése számára a tért meg kell nyitni, vagy egy másik lehetőség is foroghat fenn e tekintetben, tudniillik, hogy ez lévén az immár elenyészett nemzeti párt egyik programmpontja, egyszerűen annak működési terétől kívánták az alapot úgyszólván elvonni. Igen ám, de ha csupán ez a második ok forgott volna fenn, ha csupán ilyen politikai taktikai okok vezették volna a kormányt, hogy a katonai nevelőintézeteket felállítsa, abban közvetve mégis annak az elismerése foglaltatik, hogy a nemzeti pártnak ez a programmpontja igen gyakorlati, igen reális és helyes volt. Mert ha nem lett volna az, akkor ezen programmpont eltulajdonításával nem lehetett volna annak iába alól a talajt kivonni. Igen tanulságos e tekintetben az, hogy minő későn jutottak odáig azok, a kik az 1867. évi kiegyezést, és mindazt, a mi annak alapján alkottatott, tehát a védrendszer mai alakját is kielégítőnek találják arra, hogy a magyar katonai nevelőintézetek számát szaporitsák. Hol állanánk, méltóságos főrendek, ha ezt az intézményt nem a közelmúltban, hanem úgy 20—25 esztendővel ezelőtt léptették volna életbe! Nem volna-e akkor a közös hadseregben is a magyar elem sokkal megfelelőbb számban képviselve? Azt hiszem, kétségtelenül igen, mert ne feledjük méltóságos főrendek, hogy a közös hadsereg mai szervezetének fentartása nemcsak közjogi kérdés, nemcsak katonai szervezeti kérdés, hanem kiválóképen kenyérkérdés is. A tiszti pálya számos ifja részére a megélhetésnek egy módja; a katonáskodás kenyérkereset is. Természetes, hogy a megélhetésnek ezt a módját igyekeznek a maguk számára biztosítani azok, a kiknek számára ez a múlt intézményeinét fogva is az volt. A közös hadsereg tisztjei létszámának legnagyobb része azokból áll, a kik erre a pályára a katonai nevelőintézetekben kiképeztettek, és ez igen helyes, mert ezek a talajdonképeni szakemberek. Ámde a közös katonai intézetekbe való kedvezményes felvételre joguk azoknak van, a kiknek szülői, a kiknek apái már a közös had-