Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-74

LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. Hl fogásától függ; és valóban megfoghatatlan, hogyan lehetséges az, hogy sokan magokat például jó katholikusoknak mondják és világos ellentétben vannak a katholika egyház legilletékesebb nyilatkozataival, a milyenek sorában a szent atya és a püspöki kar pásztorleveleit felemlítenem csak szükségtelen. De azt is látjuk, hogy az egyháznak elveit változtatni bizony nem lehet egyesek felfogása szerint, de még kormányok és pártok nézetei szerint sem. Az 1900. évig ugyanazok maradtak azok, ádáz küzdelmek közt is; néha úgy látszott, hogy az egyház alapjában meg van semmisítve, de az mindig uj és hatalmasabb életre kelt ki. Én nem tehetem fel azt józan államférfiúról, hogy ezt a küzdelmet meg akarja örökíteni Magyarországon, a melyre nézve Magyarországot illetőleg — és nem az egyházat illetőleg — csak ez az alternatíva áll előttünk: vagy a katholika elv fog diadalmaskodni, — és erről meg vagyok győződve, —- vagy pedig a népességnek hitbuzgalma, vallásossága nagyrészt az indifferentismus és a vallástalanság örvénye felé fog sodortatni. De azt sem vagyok képes átlátni, hogyan lehet az a törekvése egy magyar államférfinak, hogy épen azon egyház ellen indítson harezot, vagy—hogy szelídebben fejezzem ki magamat — épen az ellen törekedjék, annak irányában legyen mostoha, annak ügyeit mellőzze, azzal ne akarjon szóba állani, a mely kétségkívül Magyarország függetlenségének és a monarchiának leghatalmasabb és legtermészetesebb alapját képezi, mert először is, mint katholikus a katholikus dynastiának, a mely első helyet foglal el európafzerte a katholikus hatalmak közt, nagyságát és hatalmi állását minden áron növelni és öregbíteni törekszik, másrészt pedig, mert annak kifelé gravitálnia nincsen semmi oka és semmi módja, mert nincs, a kiben támaszt keresne, nincs, a kiben gyarapodást lelne, ha nem ezen monarchia körében. És ime mégis mit látunk? Akárhányszor —- legalább magam mondhatom — mód nyílt arra, hogy a jelenlegi kormányférfiakkal ezen érdekben érintkezhessünk, mindannyiszor nem hallgattak meg bennünket és az előzékenység legkisebb nyomaival sem találkoztunk. Egybehivatta ő Felsége a katholikus congressust: több, mint három év múlt el már azóta és jelenleg, minden kérése daczára, a kormány még egy szóra sem méltatta. Pedig ebben a gyülekezetben a kormány, a ministerium, a liberális párt iránt nagy rokonszenvvel biró elemek vannak túlsúlyban. Hát ha még olyan helyzetben volna ez a gyülekezet, hogy ott a mindén kormány által perhorrescált, az előző kormány által minden áron már csirájában megsemmisíttetni szándékolt néppárt volna többségben! De hisz itt nem a néppárt elleni harczról van szó, mondom, még- nem is az autonómiáról, a melyet így szeretnek nevezni, hanem a dolog lényegében voltaképen nem egyébről, mint arról, hogy a katholika egyháznak 1848 óta sajgó sebei, el nem intézett ügyei, meg nem védett helyzete rendeztessék és orvosoltassanak azok a sebek, a melyek alatt az nyög. Felekezeti iskoláink, közép iskoláink, egyetemünk, ezek mind, a mennyiben nem vonatnak meg tőlünk, a jövőbeni megvonatás és a segédeszközök hiában való elsatnyulás elé vezettetnek. Kilenczmillió lakosával az országnak, azoknak vallásos meggyőződésével, azoknak képviseletével, azoknak ügyeivel igy bánni évekig, a jelen kormány részéről pedig már csaknem egy év óta a közeledésnek legkisebb nyomát sem lelni: ez oly helyzet, a mely minket, katholikusokat a kormány iránt tanúsítandó bizalom kérdésében a leghatározottabb »nem«-re késztet. És ennek következtében ezt a törvényjavaslatot nem szavazom meg. Elnök: Kiván-e még valaki átalánosságban felszólalni ? Széll Kálmán ministerelnök: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek ! Az elöltem szólott nagyméltóságú úrnak felszólalása, a melyíyel megmotiválta azt az álláspontot, a melyből ezt a törvényjavaslatot megítéli, pár megjegyzésre késztet, hogy a magam részéről kimutassam, vagy legalább igyekezzem és megkíséreljem kimutatni, hogy nem találom az állam és az ország szempontjából megokoltnak azt a bizalmatlanságot azokkal, a mikkel ő nagyméltósága azt megokolni most szíves volt. A mi mindenekelőtt a bizalmatlansági vagy a bizalmi kérdést illeti ennél a törvényjavaslat-