Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.

Ülésnapok - 1896-59

88 LIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. bedett, mig a kevésbé értékes, különösen szláv nemzetiségű munkásoknak bevándorlása, mit vissza akarnánk tartani, évről-évre szaporodik ; ezek a mi tótjainkra és magyarjainkra vonatkoznak, a kiket ott egy kalap alá vesznek s ez szomorú ! De midőn igy a kivándorlás könnyítését s a bevándorlás nehezítését a szükséges eszközökkel kell, hogy előmozdítsuk, ugyanakkor kötelességünk oda is törekedni, hogy idegenbe vágyó honfiainkat magunkhoz, a haza földjéhez lánczoljuk s megélhetésüket -— mert hiszen e körül forog a kérdés — biztosítsuk. A kivándorlók nagyrésze földmívelő; némelyik utolsó darab földjét is pénzzé teszi, hogy az igéret földjére juthasson, mert — mint már fentebb érintem — azzá tette népünk előtt Amerikát egyrészt a lelketlen ügynökök serege, másrészt a sok magán tudósítás, mely jólétről, nagy munkabérről s korlátlan szabadságról regél, s a hazánkban mostohább viszonyok közt lévő gazdáink tömege, köztük telkesgazdák, nem ritkán gyermekestől vak hittel megy neki a messzeségnek ; az a nép, méltóságos főrendek, mely ezelőtt csak néhány évtizeddel is faluja határán túl alig tette lábát más községbe. Nagyon szomorú világot vet ez, méltóságos főrendek, hazánk gazdasági állapotára s oly fontos momentumként emelkedik ki közéletünk számtalan jelenségei közül, hogy e felett ma már nem lehet csupán statisztikai adatok szerzése által átsiklani; együtt kell ezt is megoldani—-mégpedig megfelelő nagyobb állami áldozat mellett — azon kérdéssel, mely napjainkban a telepítési szaktanácskozmánynak adott létet s melynek minden tekintetben magas színvonala legerősebb tanúbizonysága annak, hogy mezőgazdasági viszonyaink sok kívánni valót hagynak hátra s az ebből már idáig is származott nagy betegségeket mielőbb meg kell gyógyítani. Én ezt a kérdést azért vetettem fel s azért intek a veszélytől, mert meg vagyok győződve arról, hogy az a földmivelési minister, a kinek bátorsága volt a telepítési enquéte-et összehívni, itt is meg fogja találni a módokat és a helyes utat arra nézve, hogy ezen dolgot, mely a magyarságot végpusztulással fenyegeti, nyélbe üsse, s arról is meg vagyok győződve, hogy ebben őt — az érdekek szétválaszthatatlanságánál fogva — az összministerium is támogatni fogja. A telepítési szakértekezlet alkalmából oly magas színvonalon álló beszédek hangzottak el, oly nagy volt az érdeklődés és a lelkesedés, a tanácskozás maga oly tárgyilagos, higgadt mederben folyt, hogy — midőn a gyorsírói feljegyzéseket figyelemmel s benső örömmel tanulmányoztam — hirtelen nem is hittem, hogy egy magyarországi tanácskozmányról olvasok; mert sem pártpolitika, sem felekezeti, sem egyéb jelszavak nem rontották el az összhangot, csupán egy részről volt egy kis olyan Ízleltető, a mire a latin azt szokta mondani, hogy »nimia nocent«. A telepítést magát s az azzal összefüggő kérdéseket csak röviden akarom érinteni. Itt a legnagyobb óvatosság és körültekintés szükséges, a telepítés ne legyen ajándék, adomány, de legyen segítség és a telepes folytonos ellenőrzés, felügyelet s gondozás alatt legyen; ez a fődolog minden olyan intézménynél, a melyet a nép érdekében teszünk. Midőn két év előtt itt e házban a hitelszövetkezeti törvényjavaslatot tárgyaltuk, azt az aggodalmamat fejeztem ki, hogy a hitelszövetkezeti törvény nem lesz elegendő és hogy a sociaípolitikai reformok egész sorozatának kellene bekövetkeznie. Azóta, örömmel kell constatálnom, hogy sok történt ezen a téren, fokozatosan haladunk, a társadalom is megmozdult, de nagyon nehezen. Pedig éppen a középosztálynak, melyről most oly sok szó esik, e téren volna alkalma ismét a vezetést átvennie, ha a »Nobile officiumra*. rászánná magát. Ha már az országos központi hitelszövetkezetnél vagyok, legyen szabad egy pár rövid észrevételt tennem, tulajdonképen ismételnem azt, a mit már máskor is mondottam, de a mit nem lehet eléggé ismételni. Az országos központ nagy tevékenységei fejtett ki, mert a statisztikai kimutatás szerint alakított uj szövetkezetet körülbelül 400-at, átvett a régitől 300-at s igy összesen 700-nál több szövetkezet van kötelékében. Ez igen szép szám; s ha én ezen haladásnak örülök is, nem tudom elfojtani azt az aggodalmamat sem, hogy ezzel a centralist icus, bureaucraticus rend