Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.

Ülésnapok - 1896-59

72 L1X. ORSZÁGOS ÜLÉS. nem tudom magyarra fordítani; elég jellemző, hogy nincs rá magyar szó, talán »ipari vagy üzleti segéd«. Öt esztendőn keresztül igaz ugyan, hogy nehéz munkát végez, de megszerzi magának egész életére azt az üzleti szellemet, megszerzi magának azt a routint, azt a szakavatottságot, melyet semmi iskola a világon nem iud megadni. És ne higyjük, hogy ez alatt intelleetualis haladásában talán szenvedett. Az angol ifjú az estéket önképzésre használja. Ott van az University Exteusion; ott vannak a különféle önképző intézmények, a melyeknek egyikét, épen az University Extension-t a cultusminister úr ő excellentiája nálunk be is hozta, a miért mindenesetre nagy elismeréssel tartozunk neki. De hogy ezen önképzés elégséges arra, hogy az ifjú elérje a szükséges niveaut, annak legjobb bizonysága az, hogy az ilyen auto-didactokból Anglia nagy embereinek, sőt tudósainak is nagy része kerül ki. A gyártulajdonos pedig épen ilyeneket keres hivatalnokainak, sőt némelykor mérnöknek is ilyeneket alkalmaz, nem szereti a diplomás embereket. De van annak az angol nevelésnek még egy titkos, egy psychologiai háttere, mely ha nem léteznék, az angol nevelés nem tudná magát fentartani úgy, a hogy van. Ez a psychologiai háttér pedig nem más, mint a végrendelkezési szabadság által támogatott apai hatalom, a mely szerint az angol apának joga van, saját belátása szerint, minden korlát nélkül, akár egyenlően, akár egyenlőtlenül hagyni vagyonát gyermekeire. Ez magyarázza meg azt, hogy Angliában a leggazdagabb ember fia sem irtózik attól, hogy ipari és kereskedelmi nevelésre adja magát, mert nem tudja, hogy mennyi marad reá. Ez az oka egyszersmind annak is, hogy az angol társadalomnak oly hatalmas ereje van, a mely mindig képes volt elientállani a legnagyobb felforgató tendentiáknak is, mert meg van az angol társadalom rétegeinek a cohaesiója, a mely onnan származik, hogy nagyon sokszor azt látjuk, hogy egy szülőnek több gyermeke a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben talál elhelyezést, de mindegyik azon öntudattal jön ki az apai házból, hogy neki dolgoznia és keresnie kell. Méltóságos főrendek! Nem ok nélkül vagyok bátor itt olyan tényeket fölemlíteni, a melyeket a mélóságos főrendek mindenesetre sokkal jobban tudnak, mint én. Van reá okom, és pedig ezen ok az, hogy méltóztatnak tudni, hogy az igazságügyministerium kebelében egy állandó bizottság foglalkozik jelenleg az átalános polgári törvénykönyv tervezetével. Már most azt a kérdést vagyok bátor felvetni, tekintettel a mondottakra, nem volna-e czélszerű, ha ez a bizottság megfontolás tárgyává tenné azt: hogy nem lehetne-e örökösödési rendünk némely módosításával olyan alapot teremteni, a mely megfelelőbb társadalmi structurát létesítene, mint az, a mely a mai jogrenden épült fel. Ha például a köteles rész intézményét oly formán módositanók, hogy az apai hatalom jobban érvényre jusson; ha megadnók az apának azt a jogot, hogy úgy rendezkedjék vagyonával, a mint az családjának legjobban előnyére válik, akkor, méltóságos uraim, az egyenlő osztályra való biztos kilátás nem képezné továbbra is refugiumát az örökös urhatnámságnak, nem képezné továbbra is kerékkötőjét a pénzszerzési keresetforrások felkarolásának. A bizonytalanság tudata, hogy a fiu az utolsó pillanatig nincsen tisztában azzal, hogy az apai vagyonból mekkora rész esik rá, mindenesetre sokkal nagyobb ösztönét képezné a pályaválasztásnak, mint a szülők kenetteljes tanácsa, a mely a mai nevelésnek, a gyermekszobán kivül — azt lehet mondani, — körülbelül egyetlen buzdító eszköze. Bárhová nézzünk, nem azt látjuk-e, hogy az iskolában a szegény gyermek sokkal szorgalmasabban tanul — nagy átlagban beszélve — mint a jobbmódú? Miért? Mert mögötte van a kényszer, a szükség ösztöne. Mért ne lehetne a vagyonosabb ember fiának ugyanezen ösztönt suggerálni? A szülői tekintély megerősödnék, a mely pedig ma a valláserkölcs negligálásával úgyis akkora csorbát szenvedett. Az apai szó hatalma visszanyerné régi erejét, a mi a nevelés terén kimondhatatlan horderővel birna, de azután mindazok a kísértések, a melyekkel a serdülő fiatalember lépten-nyomon találkozik és a melyek némelykor egész életét eltérítik a jó iránytól, részint eltűnnének, részint megtompulnának. Miért ? Két okból. Először az a fiatal-