Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.

Ülésnapok - 1896-51

LI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 19 bizonytalanság ködös homályából és ingatag talajáról levezetjük ezt a kérdést és biztos alapra helyezzük. Igenis azt tartottuk, hogy ha jó és elfogadható kiegyezést csinálhatunk, jobb azt 1907-ig megcsinálni, mint 1903-ig; ha pedig nem jó az a kiegyezés, akkor 1903-ig sem jó és ezért ajánlottuk az 1907-et. És az 1907-et, mélyen tisztelt barátom, minek a kíséretében hozzuk mi ? Erről nem méltóztatott szólni, hát nekem kell kiemelnem, mert igenis ennek a kérdésnek az indokolásához tartozik. Nem hoz­zuk-e mi ennek a törvényjavaslatnak 4. §-ában lefektetett olyan jelentékeny, az országnak nem­csak jogi, de gazdasági érdekeiből is fontos rendelkezések kíséretében, a melyeknek az ér­tékét a mélyen tisztelt barátom, ha nem emii­tette is, de tagadni nem lesz képes? Nem volt-e nagyon sürgetett kívánsága mindenkinek ebben az országban, a ki gazdasági kérdésekkel be­hatóan foglalkozott, — és az én mélyen tisztelt barátomnak is, — hogy összeessék a vámszö­vetség lejárati ideje a kereskedelmi szerződések lejárati idejével, hogy Magyarország kijöjjön abból a kényszerhelyzetből, hogy vagy azért nem tudja gazdasági érdekelt kellőképen bizto sitani a compensatió terén, a kereskedelmi szerződések tárgyalásánál, mert a vámszövetség tovább tart, mint annak lejárata, vagy nem tudja azokat érvényesíteni a vámszövétség tár­gyalásánál, mert a kereskedelmi szerződések által meg vannak kezei kötve? Nem volt-e az a postulatum és kívánság átalános, hogy ez a két határidő összeessék, hogy úgy Magyar­ország, mint Ausztria kötetlen kézzel, szabadon az érdekek compensatiójának terén, az érdekek súlyának érdeme szerint egymással harczolva, kiegyenlítse és igy oldja meg a kérdést? Ez meg van csinálva, a mi eddig nem volt és ennek a törvényjavaslatnak ez igen értékes, becses ellenértéke. Nem tartja-e az én tisztelt barátom azt motívumnak, hogy ebben a javaslatban az auto­nóm vámtarifa kérdése szabályozást nyert, a mire vonatkozólag legalább is kétséges volt az, hogy mikor ér véget és hogy mikor revi­diálandó és az egyik félnek talán az ellenállása, a mely bekövetkezhetik, meggátolhatta volna egy új vámtarifának létesítését? Már pedig [ tudja az én igen tisztelt barátom, hogy autonóm vámtarifa nélkül védtelenül állunk és hogy autonóm vámtarifa nélkül a kereskedelmi szer­ződések tárgyalását nem is initiálhatjuk, már pedig ennek az autonóm vámtarifának olyannak kell lennie, a mely Magyarország gazdasági érdekeit is védje, nemcsak Ausztriáét és épen azért, mert vannak itt-ott érdekellentétek, ezek kiegyenlítésére kell az autonóm vámtarifánál töre­kedni. Nem tartja-e az én igen tisztelt barátom ellenértéknek, hogy ki van ebben a tőrvény javaslatban világosan mondva, hogy az autonóm vámtarifa mindkét ország érdekében, mivel a jelenlegi sem az egyik sem a másik érdekének, sem Ausztria, sem Magyarország érdekének nem felel meg, — kicserélendő egy új vámtarifával, még pedig praeclusiv terminussal, mielőtt meg­indul a kereskedelmi szerződések tárgyalása, meg kell csinálni az autonóm vámtarifát is. És ha hozzáteszem még a harmadikat: hogy a lejárattal éä határidővel nem biró külföldi szerződésekre nézve ki van világosan mondva, hogy azok nemcsak a monarchia részéről, de egyik féluek a kívánságára is bármikor fel­mondhatok, hogy biztosittassék a szerződések összeesósének az ideje ennek a törvénynek az érvényével, akkor kiemeltem azokat az előnyö­ket, a melyek engem a rendezkedésnek 1907-ig való elhatározása, illetőleg megkötésére visznek, még pedig erős, megnyugtató és teljesen capa­citáló indokokkal vagyok képes ezt tenni és ezzel teszem is és a mélyen tisztelt báró figyel­mébe ajánlom azokat. Én talán más iskola híve vagyok, a poli­tikai téren és talán a gazdasági kérdések terén is, mint az én igen tisztelt barátom. Én igenis a váraközösségnek a hive vagyok, mert azt lartom, hogy a vámközösség határán és kere­tén belől és annak alapján ennek a fejlődő országnak és ma még egyoldalúan agricol or­szágnak nagyon kényes és óvatos gondozást igénylő érdekei biztosithatók és megvédelmez­hetek okos, helyes és minden tekintetben ki­elégítő rendezés által, mely egyfelől az ország jogait fel nem adja, másfelől az ország érde­keit megóvja. És azért igenis ennek a javas­latnak a czélja ezen az alapon a rendezést eszközölni, de egyúttal azt is kimondja, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents