Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.
Ülésnapok - 1896-51
20 LI. ORSZÁGOS ÜLÉS. a mennyiben időközileg a vámszövetség megköthető, az megkötendő és 1907-ig, ha addig Ausztriában az alkotmányos viszonyok, a mit remélek és a mit óhajtok és a mire a legnagyobb súlyt helyezem, helyreállnak, a tárgyalások a vám szövetség létesítésére igen is meginditandók. Hát a törvényhozástól együtt a maga egészében, annak bölcsességétől, elhatározásától, mérlegelésétől fog függni, hogy megköti-e a vám szövetséget, vagy nem köti meg. Az ország kezei megkötve nincsenek 1907-en tul. Azt fogja tenni, a mit az ország gazdasági érdekei megkövetelnek. Az eziránt való felelősség érzetében mondom én, hogy igen is a vámszövetségre törekednünk kell, olyan vámszövetségre, mely megóvja úgy Magyarország, mint Austria és a Monarchia érdekeit is. De fentartom az ország jogait, fentartom épen, mert ha nem tudok a vámszövetség alapján jó gazdasági egyezséget csinálni, ez lesz a menedékünk. De nem akarom és nem hiszem, hogy erre kerüljön a dolog. Ennek a javaslatnak a czélja, hogy megoldja a kérdést 1907-ig és ezen szempontból arra kérem a méltóságos főrendeket, hogy nem, mert el van végezve, tehát el kell fogadni, — mint t. barátom mondta — hanem azért, mert a javaslat jó, fogadja azt el. Ennek a háznak semmit sem kell elfogadnia a mit helyesnek nem tart. A mit okosnak, jónak és bölcsnek tart, azt elfogadja és a mit nem tart annak, azt nem fogadja el. De hogy egy parlamentalis országban oly kérdés iránt, mely évekig foglalkoztatja a közvéleményt, már előre megvan bizonyos tájékozottság, bizonyos valószínűség, hogy az ország azt elfogadja, azt bocsánatot kérek, nem lehet semmiféleképen gáncsul felhozni sem itt a főrendiházban, sem a képviselőházban, mert az a dolog természetében van. Az ország közvéleményének túlnyomó része azt óhajtja, azt akarja, hogy a vámközösség keretében oldjuk meg a kérdéseket és azért valószinű ennek a javaslatnak itt e házban megszavazása, elfogadása, de ez nem depretiálja ezen ház szavazatának a súlyát és szabadságát. Azért kérem a méltóságos főrendeket, méltóztassanak ezen javaslathoz hozzájárulni és azt elfogadni. (Élénk helyeslés.) Elnök: Következik a szavazás. Kérem a méltóságos főrendek közül azokat, kik a javaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Rudnyánszky József b. jegyző (szakaszonként olvassa a törvényjavaslatot). Elnök: A részleteknél sem történt észrevétel s így a törvényjavaslat részleteiben is végleg elfogadtatott s erről a képviselőház értesíttetni fog. Következik a czukoradóról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Fel fog olvastatni a bizottság jelentése. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Elnök: Kíván-e valaki átalánosságban a törvényjavaslathoz szólni ? Senki sem kíván, felteszem a kérdést. Méltóztassanak felállni, a kik a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadják. (Megtörténik.) A többség elfogadja Következik a részletes tárgyalás. Ha a méltóságos főrendek közül valaki a részletekhez szólni kíván, kérem, szíveskedjék előre jelentkezni. Rudnyánszky József b, jegyző (szakaszonként olvassa a tőrvény javaslatot). Elnök: Egyik szakaszhoz sem tétetvén észrevétel, kimondom, hogy a törvényjavaslat átalánosságban s részleteiben is végleg elfogadtatott és erről a képviselőház értesíttetni fog. Következik a söradóra vonatkozó törvényes határozmányok részben való módosításáról szóló törvényjavaslat. Fel fog olvastatni a bizottság jelentése. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a hizottság jelentését). Elnök: Kíván valaki átalánosságban hozzászólani ? Ha senki sem kíván, felteszem a kérdést. A kik a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A törvényjavaslat átalánosságban a rész-