Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.
Ülésnapok - 1896-46
XLVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 77 mi az orvosok jogos kivan ságainak körébe esik. Tele van az athmosphaera panaszaikkal. Elismerem, lehetnek azok között a panaszok között olyanok, a melyek túlhajtottak; az elkeseredés természetesen ilyen produclumokat is hoz felszínre, de a lényegben igazuk van. A részletekre kiterjeszkedni nem találom itt helyén levőnek. Meg vagyok győződve, hogy a nagyméltóságú kormány, a mely az ország javát minden tekintetben szivén viseli, és ezt intézkedéseivel is bizonyítja, ezt a kérdést is, tudniillik az orvosoknak, mint közegészségügyi hivatalnokoknak, tisztviselőknek, de még közegészségügyi közegeknek is a kivánságait kellő figyelemben fogja részesíteni. És miután mindennek biztositékát látom a kormány tevékenységében és intentióiban, a belügyministeri tärcza költségvetéséhez hozzájárulok. Elnök: Méltóságos főrendek! Mivel még több tárgy van a napirenden, az idő pedig előrehaladt és mivel mindenképen czélszerü lenne a napirendet még ma elvégezni, az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet titán.) Elnök: Az ülést folytatólag megnyitom : Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a XVU. fejezet, helügyminislerium 8—11. czímeit, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak; folytatólag olvassa) : Pénzügyministerium, XVIII. fejezet, 1—37. czím 88,467.768 forint. Elnök: El fogadtatik. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa): Kereskedelemügyi ministerium együtt, XIX. fejezet, 1—15. czím 86,860.961 forint. Elnöki Elfogadtatik. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa). Főldmívelésügyi ministerium együtt, XX. fejezet, 1—27. czím 19,769,585 forint. Gáll József jegyző: Ambrózy István báró ! Ambrózy István b.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Ha a földmívelésügji mänister úr évi jelentéseit lapozgatom és összehasonlítom, elismerésre méltó, sokoldalú, szorgalmas, helyes, erélyes és eredményes tevékenységének hatása alatt, hódolattal meghajlok Darányi Ignácz ő exeellentiája előtt. Ha azonban a költségvetés számait vizsgálva, meggondolom, hogy ez az egész, a mit az agriculturalis Magyarország egy félmilliárdos budgetből földmívelésének juttat, akkor bizony azt találom, hogy ez édes kevés. Kevés volna ez akkor is, ha csak a meglévő állapotot kellene fentartani, ha az ország már mintegy kellően instruált gazdaságot képezne. Pedig hol vagyunk attól, minő rengeteg kiadások előtt állunk még! A katonatisztek fizetése már hangosan kopogtat, az állami tisztviselők, meg a szegény közigazgatásiaknak már döngetniük kell, ott várnak még a közegészségügy, meg az egész hires közigazgatási reform. Hadseregünk már évekkel ezelőtt is aránylag szerényebb volt a velünk versenyző államokénál, pedig azóta távolról sem követtük haladásukat, a különbségek tehát hátrányunkra emelkedtek és félek, hogy hadierőnk büszkesége, kitűnő tüzérsége is belátható időben nagyobb támogatásért fog folyamodni. Végére hagyom a nagy szót, melyiyel alighanem a hazaáruló czímet fogom díjmentesen megszerezni, hogy haditengerészetünk is van, de épen csak hogy van, a mi nem elég. Ezen adófizetőinkben öngyilkossági velleitásokat gerjeszthető perspectiva nem is túlzott, sőt nagyobbára régi adósságokból áll, melyet ha nem is éppen óhajom, de meggyőződésem szerint előbb-utóbb ki fog kelleni fizetnünk. A külföld felmondásos monarchiánkkal szemben mindig bizonyos skepsissel viselkedett, melyet csak fokozott a két állam közti örökös súrlódás; de ijesztő módon megingott a monarchiánkba fektetett bizalom a legutolsó években, a mióta a túlhajtott nemzetiségi aspirátiők a testvérállamban immár destructiv alakot öltöttek. És mig más államok az utóbbi években erejök javát productiv munkákra fordítván, rohamosan haladtak, a monarchia két állama ideje zömét külön-külön és egymás elleni küzdelmekkel töltötte, és bizony mi tagadás benne, elmaradt.
