Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-9

IX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 71 hivatásukat és keblökben a jóra Ösztönző hajlam, szenvedély növekedését érzik. S mivel a társadalom csak olyan lehet, mint az egyesek, kik azt alkotják, a politikának és kormányzatnak á társadalomra való kihatása is nyilvánvalói Az egyén és a társadalom kölcsönös egymásrahatás alatt állanak. Az egyén érdemei nyomán a társadalom folytonosan tökélyesül, de ez viszont az erkölcsi javulás megkönnyítése által visszaszolgáltatja az egyénnek, a mit tőle nyer. Az a politika ellenben, a melyet nem ezek az elvek lelkesítenek és melynek nem ezek szolgálnak irányításul, mely az erkölcsöt feláldozza czéljainak, az Machiavellit ismeri el vezéréül s ott okvetlen hiányzik a politika lényeges feltétele : a tisztesség, melyet minden kormányzatnál meg kell követelni. Hasztalan törekszik a salus reipublicae veszedelmes és kétértelmű elvének védelme alá helyezkedni, melyben kormányzatának indokait a legkegyetlenebb despota is vélte feltalálhatni. A történelem kétségtelen tanúsága szerint hamis Helvétiusnak azon merész áditása, hogy a közjó mindent szentesit. Mert ha csak egy pillanatra is elismerjük a közjó rejtelmes czímét, mindjárt minden dolog meg van engedve, nem képzelhető ugyanis oly intézkedés vagy oly tett, melyről ne lehetne mondani, hogy az a közjó érdekében szükséges. És nincs sem a múltban, és nem lesz sem a jelenben, sem a jövőben oly gonosz és gyalázatos tett, melyet ezzel a felfogással nemcsak menteni, de igazolni is ne lehessen. A nemzetek sorsa egyes emberek szenvedélyeinek és szeszélyeinek esnék áldozatul az állam czéljának, — melylyel mindent igazolni akarnak azok, kiket, mint mondani szeretik, a politika megjózanitoit, — háttérbe kell szorulnia s, közczél előtt; e czél pedig nem állhat ellentétben a közlelkiismereüei. A közélet morálja pedig nem lehet különböző a magánéletétől, mert az ember nem két lelkiismeretet hord magában. A történelem lapjai tanúskodnak az igazság mellett, a mi elől elzárkózni annyi, mint botorul megvetni évezredek tapasztalásait, megvetni Isten mutató ujját, mely ok és eredmény kérlelhetlen lánczolatával mások sorsában saját sorsunknak képét jelöli. A költségvetést, mint az állami háztartás zavartalan vezetésének feltételét elfogadom. Korniss Károly gr. jegyző: Prónay Dezső báró! Prónay Dezső báró, az ág. ev. egyház egyetemes főfelügyelője: Méltóságos főrendek ! Majdnem merészségnek látszik előttem a felszólalás az egri érsek ő nagyméltósága beszédének elhangzása után, melyben ő a tényleges helyzettel való vonatkozásban az állami élet legmagasabb feladatait, a mily higgadtsággal, ép oly magasztos és nemes szellemben és mély bölcseleti felfogásban ecsetelte. Annál nehezebb az én feladatom, méltóságos főrendek, mert a kiindulási pont nálam is ugyanaz, a mely az előttem szólott nagyméltóságú egri érsek úré volt. Én is abból indulok ki, méltóságos főrendek, hogy 30 év egy nemzet életében nem hosszú idő ugyan, de elég arra, hogy intézmények értékének megbirálására alapul szolgáljon ; elég hosszú idő arra, hogy intézmények gyökeret verhessenek és hogy átalakuljon a magyar nemzet, a magyar társadalom. Harmincz év alatt felnő egy új nemzedék, és azok közül, a kik a közélet vezetői voltak egy nemzedékkel ezelőtt, ma már igen kevesen vannak közöttünk, s a kik köztünk vannak is, ismét kevesen birják már koruk előhaíadottságánál fogva azt a rugékonyságot, a mely a közéletben való részvételre mellözhetlenül szükséges. Engedjék meg nekem, méltóságos főrendek, hogy alkotmányos életünk utóbbi 30 esztendejére három szempontból vessek visszapillantást : első sorban — ma az állam költségvetését tárgyalván — az állani pénzügyei tekintetében ; másodszor az ország közgazdasági állapotaira, s végre a legfontosabbra: a politikai és közélet erkölcsi színvonalára. Az 1867. évtől magától, a mi az államháztartást illeti, el kell tekintenem, mert az átmeneti esztendő volt. De hiszen, ha az 1868. évből indulunk ki, akkor is a harminczadik költségvetés az, melyet a főrendiház ma tárgyal. Ha egy nemzet erejét mérlegelni akarjak, kiváló fontosságú mindenkor magának a nemzetnek a száma. Tudjuk, méltóságos főrendek,