Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-16

166 XVI. ORSZÁGOS ÖLÉS. a másikra áttérni csak a 18-ik életév betöltése után szabad. Ez pedig azt illeti, a ki áttér. A hatodik szakasz megszabja, hogyan kell a lelkésznek e részben eljárnia. De ehhez akkor semmiféle büntető sancüó nem volt kötve, nem is volt ez szükséges, mert az ország törvényeinek megsértése esetén az egyházi hatóságok felszólíthatok voltak, hogy ennek az illetéktelenségnek elejét vegyék. Azután keletkezett az a helyzet, a mely az 1879-iki törvénynek indokát foglalta magába, a midőn tudniillik erősen tiltották és érvényűktől megfosztották a reversálisokat, a gyermekek vallására vonatkozó kiegyezéseket. Akkor, ha két fél házasságot akart kötni és az egyik azt kívánta, hogy minden gyermek katholikus legyen, nagy érdek szólt a mellett, hogy a másik fél is katholizáljon, mert reversalist adni nem lehetett. Ezt megakadályozandók, szükségesnek vélték, hogy erősebb eszközökhöz nyúljanak és megalkották az 1879-iki törvényt. Hogy ez czélszerű volt-e és gyakran alkalmaztatott-e vagy nem, annak vizsgálata nem ide tartozik. Ámde az 1894-iki törvényhozás egész új helyzetet teremtett azáltal, hogy az egyházi anyakönyvekből csak a múltra nézve lehet következtéseket vonni. E törvény következtében a házasság előtt a felek teljesen szabadon megállapodhatnak a gyermekek vallására nézve és nem szükséges, hogy valamelyik fél katholizáljon azért, hogy igy megnyugtató biztosítékot adjon arra nézve, hogy gyermekei a katholikus hitben fognak neveltetni. Áttérhet a házasság megkötése után is, és akkor gyermekei eo ipso a két szülő közös vallását fogják követni. Ha pedig át nem tér és a másik fél a házasság után leendő áttérésben sem bizik, a létrejött megegyezésben megvan a biztosíték De nem képzelhető, hogy legyen olyan pap, a ki csak azért katholizálhassa a felet a 18. év betöltése előtt három hónappal, hogy a törvény ellen vétsen; oly fél sem képzelhető, a ki ne várjon még három hónapig, mert a katholizálásból semmi haszna sincs, mivel az egyházi anyakönyvek megszűntek e részben oly okmányt képezni, a melyek a polgárjogok megadására vagy megvonására alapot szolgáltatnának. Hisz midőn az illető oda megy a politikai közeghez, hogy házasságot kössön és a gyermekek jövendő vallási hovatartozandósága iránt intézkedjék, akkor nem kérdezik a plébánost, ott van a polgári anyakönyv, abból fognak kiindulni. És ha az a gyermek még nem érte el 18-ik évét, akkor azt fogja neki mondani: Mindegy, akár áttértél, akár nem, nem tekinthetünk annak, mert nem volt szabad áttérned. Azt kérdem már most, hogy a jelen esetben a panasz miből eredhet ? Nem egyébből, mint abból, hogy a panaszos az egyházat bármi okból — azt én nem keresem, hisz könnyű átlátni a szitán — megtámadja, zaklassa. Az egész ügy igen egyszerűen lett volna elintézhető. Nem akarom én a méltóságos főrendeket azzal fárasztani, a miket bensőmben indokokként tekintek, ismeri azokat a világ, e részben is keresztül lát a szitán. Minthogy az egyházi anyakönyvezésnek polgári következménye nincsen, minthogy az 1879-iki sanctio akár száz esztendeig is megállhat és senki azért, hogy jogot védjen, jogot szerezzen, mngát megvédje, ezt a sanctiót igénybe nem fogja venni, minthogy nem képzelhető pap, a ki ez ellen máskép mint tisztán csak tévedésből vétene: ennélfogva én egyszerűen zaklatásnak kanonizálom a panaszt és a kiadatás ellen szavazok. Mai nap két felfüggesztését az immunitási jognak méltóztattak elhatározni. Azok, a kiknek irányában ez declaráltatott, magok kívánták a kiadatást, hihetőleg azért, mert ez által tisztáztatni fog a helyzet és semmiféle más kellemetlenség nem fog reájok eredni. De itt máskép áll a dolog. Itt a püspöki méltóság forog szóban, a tekintély, egy olyan dolog, a melyet az országnak respectálni és megőrizni szükséges, és a zaklatásnak kitenni nem opportunus. De van még egy álláspont, a mely ellen megjegyzést kell tennem. Azt méltóztatott mondani a minister úr, hogy a kiindulási pont az, hogy az illető bíróság eljárásában zaklatás van-e vagy nem. Nem nézzük mi azt. Hiszen minden bíróságnak az ügy tárgyalása előtt annak állását és mivoltát illetőleg teljes objectivitást kell megóvnia és nem szabad előre feltennie,