Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-10

X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 103 nem támogattam soha! Ellenzéki vagyok leg­alább 15 vagy 20 esztendő óta! Perczel Dezső belügyminister: A mi a választásokat illeti, nagyméltóságú elnök úr és méltóságos főrendek, meg kell jegyeznem, hogy egyátalán nem áll az, mint hogy ha a kormány a visszaélések fenforgását egyszerűen tagadásba vette volna. Majdnem ugyanezen szavakkal mondtam én ezt a képviselőházban nem egy izhen, ismételten, hogy igenis történ­tek visszaélések, és nemcsak én, de maga a kormányelnök úr is elismerte. Azt hiszem azonban, hogy ebben a tekintetben, a ki objee­tiv és igazságos akar lenni, el kell ismernie, hogy a visszaéléseket nem kizárólag egy olda­lon és legnagyobb mértékben nem a szabadelvű párt részéről követték el, hanem elkövették az egész vonalon és minden irányban, minden egyes párt részéről. (Ügy van! balfelöl.) És én abban a helyzetben vagyok, hogy ezt nemcsak állítom, de be is bizonyíthatom. Az tehát, hogy a múlt őszszel végbement országos választások alkalmával az az ered­mény következett be, a melyet most a parla­menti helyzetben találunk, korántsem az itt sokak által állított erőszakoskodásnak vagy nem tudom én micsoda választásnak az ered­ménye, hanem ez egyszerű folyománya a pár­tok ama magatartásának, a melyet úgy a válasz­tások előtt közvetlenül, valamint azt megelőzőleg is az utóbbi két-három esztendőben magoknak megengedtek. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Es hogy azon pártok, a melyek annyira megcson­kultan és számjaikban annyira megfogyatkozva kerültek a képviselőházba, ilyen módon jöttek be, ennek kizárólag ők magok, az ő politikai magoktartása, az ö politikai programmjok az oka. (Úgy van! a baloldalon.) Bocsánat, hogy ezzel a kérdéssel foglal­kozom, de miután felhozatott, azt tartom, kötelességem, hogy ezt a főrendiház előtt a maga mivoltára szétbontsam, A mi úgy látszik, leginkább .indította a nagyméltóságú gróf urat ezen vádnak íeihozására, az az a veszteség, a mely a nemzeti pártot érte. Méltóztatnak vissza­emlékezni a legutóbb lefolyt dolgokra. Méltóz­tatnak tudni, hogy a nemzeti párt, a mely a legutóbbi évek alatt alakult át a mérsékelt ellenzékből nemzeti párttá, micsoda magatar­tást követett. Nem akarok a részletekre kiter­jeszkedni, ctak a bárom legcardinálisabb és legfőbb politikai kérdésre szorítkozom. Ezeknek egyike a közigazgatás reformja. Ezt az a part nemcsak a magáénak vindicálta, hanem egyanesen apasági keresetet indított az akkori többség ellen és az 1891-iki köz­igazgatási tárgyalások alkalmával még concedálni sem akarta, hogy azelőtt egyátalán lehetett volna más, a ki ehhez a kérdéshez hozzászól­hatott, mint Grünwald Béla éé csakis a nemzeti párt. És mi történt akkor, mikor igen tisztelt elődöm, Szapáry Gyula gróf ő nagyméltósága mint belügyminister a közigazgatás államosí­tásáról szóló törvényjavaslatot az országgyűlés elé terjesztette? Senki ezen törvényjavaslatnak megdöntésére és törvényerőre emelkedésének megakadályozására annyit nem tett, mert a municipalisták és az autonomisták nem ártot­tak annak a törvényjavaslatnak annyit, mint az állítólagos apák, mint az igen tisztelt nem­zeti párt, (Úgy van! balfelöl.) a mi egyenesen lehetetlenné tette azt, hogy abban a törvény­hozási cyehisban ebből a törvényjavaslatból törvény lehessen. A második kérdés az egyházpolitika. Erre nézve szintén nem kell nagyon messze vissza­mennem. Hiszen a nagyméltóságú főrendek is abban a helyzetben vannak, hogy jól ismerik ennek a történetét, ennek a képét. Maga a főrendiház is, a mely ezelőtt sohasem bontatott ily kérdések által több táborra, épen ezen kér­désekben egyenesen szint vallott és két árnya­latra oszlott s részint az egyházpolitika mellett, részint azzal szemben foglalt állást. így tettek a többi pártok is. Csupán egy párt volt: a nem­zeti párt, a mely ezen kérdésben, — mely kérdés pedig már csak annál fogva is, mert hiszen méltóztatnak tudni, hogy micsoda roppant poli­tikai izgalmat idézett elő, mennyire foglalkoz­tatta nemcsak a törvényhozás mindkét házát, hanem az egész közvéleményt is, tehát ez nem közönséges harmad-negyedrangú kérdés volt, hanem volt a politikai életnek elsőrangú actualis kérdése — és azon tisztelt párt jónak látta ebben a kérdésben is nem foglalni állást, hanem kinek-kinek saját tagjai közül tetszésére bizni

Next

/
Thumbnails
Contents