Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-10
102 X. OESZÁGOS ÜLÉS. el kell ismernem, hogy igen fontos kérdés az, mely szerint 1903-ban a külkereskedelmi szerződések lejárnak, az átalános vámtarifa pedig a kiegyezés keretében 10 évre lesz megállapítandó. Azt hiszem, hogy ő excellentiája, a ki kiváló közgazdasági érzékkel bir, maga sem gondolja azt, hogy ezen vámtarifák mostan módosíthatók, mert ki volna az közülünk, a ki meg tudná mondani ebben a nagy közgazdasági harczban, a mely az egész continensen, mondhatnám az egész világon folyik és a melyet máskép alig jellemezhetnék, mint hogy bellum omnium contra omnes, 1903-ban minő politika lesz irányadó: a szerződési vagy pedig az isolálás politikája-e? Ennélfogva azt hiszem, hogy nincs senki a méltóságos főrendek között, a ki helyesnek tartaná azt, hogy most már a vámtarifák módosíttassanak a nélkül, hogy tudnók, hogy 1903-ban mily viszonyok fognak előállni. Azt az átalános elvet illetőleg, a melyet ő excellentiája felállított, hogy a vámszerződéseknél iparkodnunk kell, hogy a mily feltételek alatt jönnek be a külföldi termények, lehetőleg ugyanoly feltételek alatt mehessenek azok ki is, hogy iparkodnunk kell különösen, hogy a mezőgazdaság terményei ép oly hatályos védelemben részesüljenek, mint az ipar terményei, e részben ő excellentiájával egy állásponton állok és azt tartom, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni ezen kérdésnek gazdasági jövőnkre való fontos voltát. (Helyeslés.) Nem vagyok, méltóságos főrendek, azon helyzetben, hogy a kiegyezés kérdéseiről és különösen azon kérdésekről, a melyek ezen részszel kapcsolatosak, nyilatkozzam ; én csak annyit jegyezhetek ezúttal meg, hogy a kormány figyelmét ezen kérdés a kiegyezés keretében sem kerülte el és hogy reméli a kormány, hogy a kiegyezés intézkedései e részben is olyanok lesznek, a melyek minden méltányos kívánságot kielégíteni alkalmasak. Ö excellentiája méltóztatott jelezni, hogy a közgazdaság majdnem minden ága beteg állapotban van. Én nem kívánom tagadni, hogy e részben különösen mezőgazdaságunk ágazataiban nagyon sok a kívánni való, de méltóztassanak megengedni, a mit lehetett tenni ezen bajokkal szemben, azt a kormány részben megtette, és megteszi, részben pedig előkészíti. Ő nagyméltósága maga is adós maradt annak megjelölésével, hogy mikép lehet e bajokon segíteni. Ezek a bajok nem isoláltak, ezek nem speciális magyar bajok, ezekért tehát specialiter a magyar kormányt felelőssé tenni méltányosan nem lehet. A ki igazságosan és méltányosan bírálja meg a dolgokat, annak nemcsak Magyarország határán belül kell körülnéznie. Méltóztassanak kitekinteni más országokba, méltóztassanak megnézni civilisáltabb hatalmasabb és gazdagabb országokat és azt méltóztatnak látni, hogy a gazdasági bajok ottan vagy épen olyanok, vagy sok tekintetben még sokkal súlyosabbak, mint nálunk, (Helyeslés balfelöl.) Ezt az igazság kedvéért kijelenteni kötelességemnek tartottam, kérem tehát, méltóztassanak ő excellentiája indítványának elvetésével a szakaszt elfogadni. (Helyeslés balfelöl.) Latinovics János jegyző: Perczel Dezső belügyminister! Perczel Dezső belügyminister: Nagyméltóságú elnökór, méltóságos főrendek! Miután a nagyméltóságú főrendiházi tag, Dessewffy Aurél gróf úr azon javaslatában, a melyet beadott, s melynek közgazdasági részére nézve t: coliegám a földmívelésiigyi miníster úr válaszát most épen megadta, első sorban is a határozati javaslat előttem fekvő szövegében a fősúlyl leginkább a választási esetekre, az úgynevezett választási visszaélésekre helyezi, a t. főrendiház, azt hiszem, nemcsak helyesnek fogja találni, de egyúttal a főrendiház iránti tiszteletből folyó kötelességemnek is fogom tartani, ha a magam részéről igen röviden a méltóságos főrendiház előtt néhány nyilatkozatnak elmondására engedelmet kérek. A közgazdasági okra nézve visszatérni nem kívánok. De azokhoz, a mit épen most mondott el a földmívelésügyi minister úr, csak egyet kívánok még hozzátenni, azt, hogy az én emlékezetem szerint a nagyméltóságú gróf úr azt a kormányt, mely ezen szerződéseket megkötötte, nem bírálgatta igy, hanem igenis szavazatával és pártfogásával mindenben támogatta, mert abban az időben a kormányt támogató többséghez tartozott. Dessewffy Aurél gr.: Engedelmet kérek,