Főrendiházi napló, 1892. VII. kötet • 1896. szeptember 19–október 3.

Ülésnapok - 1892-109

u CIX, ORSZÁGOS ÜLÉS. Az én nézetem és szent meggyőződésem az, hogy igenis az ezen szakaszban foglalt rendelkezések az igaz katholikus vallásosság védelmére, istápolására szolgálnak s azért azoknak változatlan elfogadását kérem. (Helyeslés balfelól.) Schlauch Lörincz bibornok, nagyváradi püspök: Nagymélt. elnök úr, méltóságos főrendek! Én Zichy Nándor gróf ő excellentiájának indítványát pártolom és ennek a pontnak teljes^ kihagyását vagyok bátor magam is indítványozni. Azonban még hozzá kívánom adni, hogy a miket mondandó leszek, azok egyszersmind vonatkoznak a 169. §-ra, a mely hasonló természetű "s hasonló tartalmú. Ezeket a szakaszokat a választások tisztaságának fentartására igtatták ebbe a törvénybe. Én nem szándékozom a választások elveiről szónoklatot tartani, csak azt kívánom megjegyezni, hogy a választások tisztasága mindig arányban áll a közerkölcsiséggel; a hol a vezetők erkölcsösek és a választók erényesek, ott tiszta választások lesznek, bármilyen tökéletlen legyen is a törvény; (Helyeslés jobbfelöl.) ellenben corrumpált korszakokban a választások is ezeknek megfelelők lesznek, és itt nem segit sem a curiai, sem más bíráskodás, nem segítenek a coercitiv intézkedések, nem segít a börtön. Az úgynevezett Bach-korszaknak lezajlása után az első választások és későbben az 1867-iki választások az 1848-iki törvényeknek, — melyek akkor még nem voltak corrigálva, s melyek ma is lényegökben fennállanak — hatása alatt mentek végbe, és méltóztassanak visszaemlékezni, mennyi jeles, mennyi jellemes, mennyi fenkölt szellemű, mennyi államférfiúi tehetséggel bíró férfiú ült akkor a magyar parlamentben! Igen, mert a nemzet alkotmányától megfosztva 11 évi szenvedés után érzelmeiben, felfogásaiban, hazaszeretetében mintegy megtisztulva, majdnem példátlan tiszta választásokat ejtett, a melyekben a corruptionak foltja nem volt. Ezt csak a választások tisztaságára kívántam megjegyezni, de nem tehetem azt, hogy észrevételt ne tegyek a jelen törvényjavaslatban foglalt 8. és 169. §-ra, mert én ezekben a hatalommal való visszaélésnek számos lehetőségét látom, a melyek képesek az oly nagyra tartott jogállam elveit megsérteni. Itt az államhatalom az előrelátóság tekinteten kivül hagyásával olyan térre lépett, hol nem a nyugodtan megfontoló állam-raison, hanem a szenvedélyek fognak uralkodni. Ez a törvényes intézkedés a lelkiismeret szentélyébe fog benyúlni, ez a törvényes intézkedés a visszatorlás természetével bir, s ezzel az államférfiak csak a legritkább, csak a legvégsőbb esetekben élhetnek, mert a visszatorlás a szellemeket rendesen az elkeseredés terére vezeti, a hol a köznyugalom s az állam biztossága is veszélynek lesz kitéve. A visszatorlás az erőszak eszköze és ez nem nyugtat meg, hanem inkább permanentiában tartja az izgalmat. Ez nem pacificatio, hanem ennek ellenkezője, mert a hatás és ellenhatás ingadozásainál fogva mindig újabb harcz okát provocál. Ezért politikai téren a retorsiónak eredménye vajmi ritkán van. Ezt tiltja az államférfiúnak nemes önmérséklete azokkal szemben, a kiknek meghatalmazásából kormányoz. A hatalommal lehet visszaélni, de a visszaélés sohasem jog és mindig sarkában van a nemesis. Az egész egyházpolitikai harcz egy ministeri rendeletből keletkezett és ez is a visszatorlás eszközét használta az elkeresztelés kérdésében. Bölcs mérséklettel még segíteni lehetett volna az ügyön, de a szenvedély, melytől pedig az államférfiúnak távol kellene állnia, összetévesztette az eszközt a czéllal. A czél a pacificatio volt, az eszköz a retorsio. A pacificatio nem sikerült, maradt a retorsio. És ez lépésről lépésre haladva, lassan a radiealis reform terére vitte az egész egyházpolitikai ügyet, a hol legelső sorban is -— s itt reflectálok ő excellentiája nyilatkozatára — a katholikus egyházat találta útjában. Az egész egyházpolitikai harcz ennélfogva a katholicismus elleni harcz szinét vette fel. Most pedig e törvényjavaslatot a szabadság nevében akarják elfogadtatni. Nem egyszer óva figyelmeztettünk azon veszélyes irányra, melyet az egyházpolitikai kérdések fognak venni. Tudtuk a czélt, ismertük az eszközöket, melyek mozgásba hozattak. Aggodalmainkban osztozott a közérzület, mert majdnem átalános volt a meggyőződés, hogy az