Főrendiházi napló, 1892. VII. kötet • 1896. szeptember 19–október 3.
Ülésnapok - 1892-109
14 CIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. fog feloszlattatm, az. a mit mondott ő exeellentiája, nekünk elég, a miből az következik, hogy a főrendiház ezen cyklus alatt több ülést tartani nem fog. E szerint a választ tudomásul veszem. (Helyeslések jdbbfelöl.) Elnök: Kimondhatom, hogy a ministerelnők úr válaszát a főrendiház tudomásul veszi(Helyeslés.) Méltóztassék a másik interpellatidt előterjeszteni. Vécsey József b.: A második interpellatiómat a belügyminister úrhoz vagyok bátor intézni. Vonatkozik pedig az a nem rég lezajlott egyes választások alkalmából felmerült számos panaszokra és sérelmekre. Mióta ezek történtek, én szándékosan huzamosabb időt kívántam elmúlni engedni abban a reményben, hogy a felindulások csillapultával maga a belügyminister úr is hajlandónak fogja érezni magát arra, hogy válaszában engem a tiszta tárgyilagosság terére kövessen. Ezen sérelmek leginkább két irányban culmináltak, a mely két irányra nézve az én interpellíitiómnak is két pontja van, a melyeket leszek bátor röviden indokolni. Az első pont igy hangzik (olvassa): »Miként hiszi ö a cs. és kir. katonaságnak és honvédségnek praeventiv alkalmazását a véderőről szóló törvényekkel egyrészt és a választási szabadságot biztosító törvények szellemével másrészt összeegyeztetni ?« Méltóságos főrendek! Azt hiszem, bátran hivatkozhatom tapasztalásomra, midőn e tárgyhoz szólok. Mert nemcsak háromszor szerepeltem magam is mint jelölt, hanem éveken át mint főispán és mint kormánybiztos intézkedtem e tárgyakról, utóbb pedig mint egyszerű szavazó számos ilyen választási actusban vettem részt. Az a meggyőződés, a melyet ebből én merítettem s mely engem ma is megnyugtat, az, hogy népünkben a törvények s a törvényes elöljáróság iránti tisztelet oly erős, hogy nem tekintve némely igazán ritka körülményt, tisztára rajok lehet bizni e dolgot, kivált midőn meggyőződhetünk arról is, hogy a közönség intelligens része ma is mindenütt oly befolyással bir a választók tömegére, hogy ebben elég biztosítékot találok az iránt, hogy a törvény tiszteltessék s a választások oly eredményre vezessenek, mely az alkotmányos szabadságra nézve kívánatos. A múltban is, igen ritka példákat kivéve, azt hiszem, mindnyájan tapasztalhattuk, hogy ez igy van. Kivételes esetek csak akkor vannak, mikor valami rendkívüli körülmények forognak fen, a mikor — nem akarok inparlamentaris kifejezéssel élni — az erőszak látszik működésbe jönni. Akkor félnünk lehet a kitörésektől, a szenvedélyektől. Már most ha veszszük, hogy a katonaságról szóló törvények ennek csakugyan kötelességévé teszik, hogy a törvények uralmát biztosítsa, a közcsend felett őrködjék, az erőszakot megtorolja : akkor indokolni lehet, — bár én sohasem tettem és, a hol én megfordultam, nem történt ilyes — hogy az elnöki emelvény s az iratok biztosítására, esetleges erőszak megtorlására némi katonaság tartalékban tartassék. De hogy tetemes hadcsapatok egész stratégiával disponálíássanak, hogy ez által a választók eomineatüsa, jövése-menése gátoltassék és igy gyanú és félelem keltessék: ez, azt hiszem, kivül esik a törvény intézkedésein. Nem akarok ilyes tényeket felsorolni, mert szeretném, hogy feledés homálya borítsa az egészet. De a jövőre nézve kérem ő excellentiáját, nyilatkozzék, hogy e részben mily eljárást tart helyesnek ós meg lehetünk-e nyugtatva az iránt, hogy a választók szabadsága és a parlament méltósága sérelmet szenvedni nem fog. Ez az első. A második pont a következő (ólvassi): »Nem volna-e hajlandó ő kegyelmessége a felmerült panaszok és sérelmek elhárítása czéljából a választói lajstromok szerkesztése és a választói jog szabatos érvényesítése tárgyában valamely üdvös intézkedést behozni ?« Méltóságos főrendek! Az előfordult esetekből, azon részletekből, melyekkel a sajtó igen bőven foglalkozott, azokból a számos panaszokból, melyek törvényes úton való elrendezésre vártak: mindezekből azt látjuk, hogy eltekintve minden párt- vagy személyes nézponttól, az a tény fordult elő, hogy némelyek választói joggal vélték magokat felruházva, hogy ebben talán tévedtek, hogy joguktól ismét megfosztattak, a