Főrendiházi napló, 1892. VI. kötet • 1895. szeptember 26–1896. június 30.
Ülésnapok - 1892-98
58 XCVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. földmívelésügyi minister úr jelen nincsen, egyrészt annyiban megkönnyíti helyzetemet, hogy az ő intentióiboz és az ő személyéhez való bizodalmaniat még határozottabban fejezhetem ki, mint ha ő jelen lenne és más irányban talán rosszaié megjegyzéseket is könnyebben kifejezhetek, másokra nézve, mintha ő jelen volna, a mely esetben talán kötelességének tartaná azokat megvédeni; de másrészt azzal a következménynyel jár ez, hogy én magának e törvényjavaslatnak egy bizonyos részére nézve egyátalán részletesen nyilatkozni nem fogok, arra a részére, a mely tulaj donképen az ő műve, minthogy ő terjeszti azt elé, a mely tán a fontosabb része és nagyobb következményekkel bir és a mely ha magában képezné tartalmát a törvényjavaslatnak, engem arra birna, hogy az egész törvényjavaslat ellen nyilatkozzam. Hogy mindamellett a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadom, teszem ezt azért, mert összevegyit nagyon különböző természetű intézkedéseket, a melyek soha egy törvényjavaslat keretébe valók nem lennének és mert amaz egyéb intézkedéseket nemcsak ma, de ép úgy 15 év előtt is sürgettem, szükségeseknek tartottam, ennélfogva sürgetem és szükségeseknek tartom ma is, bár egy jó része teljesen elkésett. Ismétlem, hogy ebből a szempontból, ez intézkedések kedvéért az első részét a törvényjavaslatnak elfogadom és ezért az egész mellett is leszek, daczára annak, hogy a második részre nézve nem osztozom az azt előterjesztő földmívelésügyi minister úr felfogásában. Fentartom magamnak, hogy esetleg mást kérjek, ha alkalmam lesz e részletekhez hozzászólani, akár élőszóval, akár tollal. Méltóságos főrendek! Ha közgazdasági thémáíól szólok ebben az igen t. házban, rendszerint nagyon vegyes érzülettel teszem ezt, mert egyrészt bizonyos megnyugtatásra szolgál, ha ugyan, mint ma látom, hogy ily kérdésekben az, a mit 5—10—25 év előtt mondtam, beteljesedett és hogy 10 vagy 25 év után szükségesnek tartatik az az intézkedés, a melyet akkor sürgettem, de a melyről ma már kénytelen vagyok kimondani, hogy el van késve, vagy megint csak kísérletezés, kapkodás, de eredményre vezetni nem fog. Ez bizonyos megnyugtatás, a mennyiben e kérdésekben látom, hogy nem egészen helytelenül ítéltem akkor, a mikor hosszú éveken át bizonyos irányban nézeteimet elmondtam, így állunk a phylloxera-kérdésben, a melylyel most foglalkozunk, a melyről 1882-ben memorandumokat irtani, beszédeket tartottam, jelentést tettem a gazdasági egyesületnek, a földmívelésügyi ministeriumnak. Az azokban mondottak — scripta manent — constatálhatók; beszéltünk, de fájdalom, hogy 14 év elmúlt és az én akkori nézetein? nem lettek érvényesítve. Ugyanígy volt a vicinális vasutak kérdésében, a melyekben talán 20 esztendeje először és azóta számtalanszor a törvényhozó testület mindkét házában elmondtam nézeteimet arról, hogy miként kelljen átalánosságban megállapítani a vidéki vasutak építését, tekintet nélkül a személyekre és a vidékekre. Mindig azt a választ nyertem, hogy az a tényleg dívó rendszer a legjobb Európában és azon változtatni nem kell. Azt hiszem, hogy a legközelebbi múlt bebizonyította, hogy helyesebb lett volna azt akként intézni törvényileg, a mint más országokban is van, tudniillik Francziaországban is legperfectebben, hogy vidéki vasút építtetik ott, a hol az érdekeltség megérdemli, tekintet nélkül a személyekre. Ugyanúgy volt ez a vasutak államosításával, a miről éveken át hallottam azt mondani, hogy ez által fogjuk a búza árát emelni; ugyanez volt a marhatenyésztésre nézve is, a mire nézve húsz évvel ezelőtt sürgettem, hogy nagyobbmérvű állami intézkedés útján okvetlenül elő kell mozdítani: most egy év óta nagyobbszerű mozgalom támadt eí irányban, de némileg elkésetten. Mondom, mindez bizonyos megnyugvásul szolgál nekem, mert azt bizonyítja, hogy közgazdasági kérdésekben talán nem egészen tévesek az én felfogásaim. De van egy bizonyos keserűség is, a mivel e kérdésekhez hozzászólok és ez az, hogy e 25 év óta itt hangoztatott Gassandra-kiáltásaim talán még sem a pusztában hangzottak el; e nézeteim soha érvényesítve nem lettek és igen gyakran már csak akkor történt valami,
